„Kérem, csókolja meg helyettem utoljára szívből az elhagyott gyermekeimet” – Beketow Mátyás tragédiája
„Beketow Mátyás cirkuszigazgató a Dunába ugrott. Anyagi gondjai vagy nagyfoku idegessége miatt követte el tettét” – tudatta 1928. április 6-án a Pesti Hirlap szalagcíme. Az igen népszerű, dúsgazdagnak vélt, ám minden szempontból csődbe jutott pesti polgár teste két nappal korábban zuhant egy gőzös fedélzetéről a vízbe: a feleségét látogatta meg utoljára Bécsben, akinek, mint az később kiderült, igen csak szerepe volt a tragédiában. Kurucz Adrienn írása.
–
A Friss Ujság is beszámolt április 6-án a tragédiáról, imigyen: „A fővárosi közönség kedvence, a népszerü Beketow Mátyás cirkuszigazgató, aki maga volt az élet és vidámság, csütörtökre virradó éjszaka öngyilkosságot követett el: a Dunába ölte magát. Tragikus cselekedetének oka valóságos rejtély. Senkisem tudja megérteni, hogy a fiatalos kedélyü, rugalmas járásu öregur miért dobta el magától az életet. Ismerősei és barátai nem is sejtették, hogy ilyen sötét gondolatokkal foglalkozik. Beketow Mátyás halála annál is inkább rejtély, mert egészen e hét elejéig élénken részt vett a városligeti cirkusz most kezdődő nyári évadjának előkészitésében. Maga vezette a cirkuszi próbákat, tárgyalt az artistákkal, szerződtetéseket csinált és olyan programmal akart kedveskedni a pestieknek, hogy emlékezetessé tegye az idei nyarat.
– Ez évben 25 éve, hogy Budapestre kerültem, – mondogatta ismerőseinek, – ki kell tenni magunkért a jubileumi esztendőben.”
Ki volt ez a fess úriember, ez a lap által „leöregurazott” férfi, aki valójában egy 61 éves artista volt, akiért úgy rajongtak a pestiek, és aki miután letelepedett és családot alapított (háromszor is amúgy) nálunk, tökéletesen megtanult magyarul, és felvirágoztatta a Fővárosi Nagycirkusz elődjét? És mi vezetett a tragédiához?
Kozák kisfiúból az európai cirkusz sztárja
Orjol egy kisváros, Moszkvától délnyugatra található a Közép-orosz-hátságon. Itt született éppen ma (november 16-án) 150 éve Matvej Ivanovics Beketov, a cári hadsereg egykori katonája, a Beketow-cirkusz alapítója. Hogy miként került Pestre, arról Az Est 1928. április 8-i számában olvastam. „Beketow Mátyás a kis kozák községben, ahol született, három éves korában ült először lovon. S azóta minden gondolata a ló körül forgott. Szülei szegények voltak, iparost akartak faragni belőle. De a kisfiú hatéves korában látott egy vándortruppot. S a sátorcirkusz nagy hatással volt rá. […] Éhezett, koplalt, fázott, míg végre bejutott egy vándorcirkuszhoz. Romantikus cirkuszfilmekben fordul elő ilyesmi: verték, éheztették. Az állatokkal az istállóban aludt. De ott maradt. Elleste a bohóc trükkjeit, tréfáit, megpróbálkozott más mutatvánnyal, a kezdet sikertelensége nem keserítette el.”
Végre a porondon!
Egy idő után végre kinevezték másodbohócnak, de a főbohóc féltékeny volt rá. Mert viccesebb volt, és fürgébb. Ezért nem csak úgy csinált, mintha ütné, rúgná: a kölyköt sokszor félig agyonverte az előadáson.
Azt az anekdotát is Az Estben olvastam, hogy tizenöt éves korában Beketow beleszeretett a kötéltáncosnőbe. A kötéltáncosnő partnere pedig úgy állt bosszút, hogy sutyiban kiengedte ketrecéből a medvét, és a fiatal bohócot majdnem megölte a kiszabadult jószág.
A fiatal Beketow szép ember volt, szerette a nőket, azok is őt, úgyhogy a pikáns és veszedelmes kalandok később sem kerülték el. Szerencséjére kiderült, a mesterségében is nagyágyú: a medveincidens (és a kórház) után önállósította magát. Egy faluról falura járó truppnak lett az igazgatója. Aztán nyugatra ment szerencsét próbálni.
„A páholyokban szép nők ültek. Finom betűs levelek tömegét kapta”
A koppenhágai cirkuszban még bohóc volt, és malacszáma is volt, de aztán lovakkal kezdett foglalkozni. Amellett, hogy delejes hatással volt a nőkre és a lovakra, remek üzletembernek bizonyult, cirkusza pár év alatt virágzó vállalkozássá lett.
A kor (a századforduló előtti években járunk) kedvezett is a cirkusznak, a mozi még nem terjedt el (az első filmvetítést Párizsban tartották a Lumière fivérek 1895 decemberében, az első mozik pedig a századforduló után nyíltak), úgyhogy az emberek számára a szórakozást például a népszerű lovasparádék jelentették.
1904-ben Beketow (akkor már Bécsben élt), megpályázta és el is nyerte a csőd szélén álló városligeti cirkusz bérletét, így került a magyar fővárosba.
Négy évre jött, 1928-as haláláig maradt.
Közkedvelt, irigyelt pesti polgár lett. A Lendvay–Bajza utca sarkán házat vásárolt. Hat gyereke volt, lányai és Sándor fia – aki halála után igazgató lett helyette – lovas számokkal léptek fel a cirkuszban, amelyet apjuk (akkor már Beketow-cirkusz a neve) 1908-ban saját költségén 80 méterrel arrébb rakatott, felújíttatott, majd felvirágoztatott. Világszínvonalú produkciókat szerepeltetett benne. A nyitóelőadáson például tizenöt jegesmedvét vonultattak fel, lovakat, zebrákat, elefántot, de láthattak a nézők lovas akrobatát, légtornászt és még egy negyvenfős balettegyüttest is. A közönséget lenyűgözte, hogy az új épületben volt villanyvilágítás, és egy három méter mély medence a vízi revühöz.
Illusztris vendégeket is fogadott a Beketow-cirkusz, a Pestre látogató Ferenc József két alkalommal is ült a díszpáholyban. 1911. szeptember 11-én pedig rendhagyó produkció színtere volt a cirkusz: a berlini Deutsches Theater híres igazgatója, Max Reinhardt rendezte meg itt Szophoklész tragédiáját, az Oidipuszt.
Beketow szenvedélyesen szerette a lovakat
Kitűnő műlovar volt, és a lótenyésztést is kitanulta. De cirkusza nem csak pompás lovai miatt lett híres Európa-szerte. Beketownak jó szeme volt a tehetségek kiválasztásához. Támogatta a fiatal artistákat, így mindig meg tudott újulni a műsor. Nála lépett fel például először Jancsi, az első magyar nyelven éneklő bohóc, és a holland, piros hajú Gerard.
A cirkusz dübörgött, ám a háború közbeszólt. Beketow imádott lovai közül hatvanhatot elhurcoltak a háborúba, és szekereket húzattak velük Galíciában. A gyönyörű paripák nem tértek haza soha. (Méltatlanul kevés szó esik arról, mennyit szenvednek a háborúban az állatok!) A cirkusz épülete egy ideig menekültszállóként működött. A háború után pedig államosították, és bár Beketow 1923-ban visszaszerezte, nem tudta a színvonalat visszatornázni a háború előttire.
Mindenki azt hitte, Beketow fényűző, boldog életet él. Ezért is lepte meg a pestieket olyan nagyon, hogy 1928 áprilisában egy dunai személyszállító gőzhajóról (úgynevezett kofahajóról) a vízbe vetette magát. Zsebében két darab ötkilós súlyzót találtak, a cirkusz raktárából emelte el ezeket. Valószínűleg meg is lőtte magát, mielőtt a vízbe esett: biztosra akart menni. Erre utalnak a búcsúlevelei is, amelyekből az derül ki, anyagi nehézségein felül felesége is közrejátszott abban, hogy eldobta magától az életet.
Beketow első világháború kitörésének évében nősült harmadszor.
Újra egy artista lett a társa: a nála 25 évvel fiatalabb, gyönyörű Valentina Klein, egy német kerékpár-akrobata csoport tagja. Kleint átképezte Beketow műlovarnővé, így együtt léphettek fel. De a házasság boldogtalan volt: a nő ivott, férje szerint idegbeteg volt, időnként szanatóriumban kezelgették, de sikertelenül.
Beketow a legjobb barátjának, dr. Zs. A. állatorvosnak (így emlegették a lapok később) panaszkodott. Neki írta az egyik búcsúlevelét is a Deák Ferenc gőzösön, 1928. április 4-ének éjjelén:
„Drága jó Doktorom! Szomorú, de ezt a háborút nem vívhatom tovább. Leteszem a fegyvert és örökre befejezem…
Van egy nagy kérésem, ne utasítsa el. Az én szegény, boldogtalan gyermekeim, Borisz és Matyi számára pótolja az apát. Bánjon velük úgy, mint a saját gyermekeivel. Járassa ki velük az iskolákat és adjon a kezükbe szakmát. Az anyára nem lehet számítani. A szegény, beteg, boldogtalan aszszony nem tehet róla. Én mindent megbocsátottam már neki. Bocsásson meg neki a jó isten is. Talán egyszer mégis megjön az esze. Én mindenre elkészültem. Ma éjszaka 2-3 között a Dunában vagyok. Ez az elhatározásom már két éve a fejemben van, de máig küzdöttem. Az idegeim azonban nem bírják tovább. Kérem, csókolja meg helyettem utoljára szívből az elhagyott gyermekeimet. Üdvözlöm és csókolom Önt és Mariskát. Szívemből utoljára…
Addio, M. Beketow
Szíves üdvözletem minden ismerősnek és barátnak.”
Valentina Klein egy évvel később halt boldogtalan férje után. A Kerepesi úti temetőben van a sírjuk: egy kőoroszlán őrzi.
Az egykori „Városerdő” mocsaras, homokos területét a XVIII. század végén kezdték parkká alakítani: 1795-ben nyílt meg itt az első vendéglő, és ez lett a világ első, bárki által látogatható, nyitott parkja. 1832-ben már volt itt mindenféle szórakozási lehetőség, korcsolya- és lóversenypálya, és pár évtizeddel később a kedvelt ligeti látványosságok közé tartoztak az állatkertben megnézhető, különféle népcsoportokba tartozó (fekete bőrű, ázsiai stb.) emberek „falvai” (sic!).
A látogatókat ekkor már (1870-től) földalatti szállította a Városligetbe. Éttermek nyíltak sorra, és megjelentek a mutatványosok is: vándortársulatok, bohócok, artisták szórakoztatták a sétálókat a parkban.
A vurstli első állandó cirkuszát egy modenai születésű, sánta, öreg, imádni valóan zseniális bohóc, Giuseppe Baroccaldi hozta létre 1871-ben: ponyvából és deszkából építette fel a sátrát (korábban a cirkuszi porondot csupán egy vastag kötél választotta el a többi mutatványostól a vurstliban). Baroccaldi cirkuszáért megvadultak a pesti gyerekek – szerencsére olcsó volt a jegy –, és az alapító halála után is működött Néparéna néven egészen 1938-ig.
De időközben létrejött egy állandó cirkusz az állatkertben is, majdnem ott, ahol most van.
Azért hozták létre, mert az 1866 óta létező állatkert nagyon szegény volt, és hogy javítsanak a helyzetén, a vezetői látogatócsalogató látványosság gyanánt idomított állatokat, óriásokat és törpéket, sziámi ikreket és akrobatákat szerepeltettek, vándorcirkuszokat fogadtak. Köztük a holland Wulff Eduard (pestiesen Ede) idomított lovakkal utazó-fellépő társulatát. Nagy sikerük volt, és a főváros 1889-ben megbízta Wulff Edét, építtessen és működtessen egy állandó cirkuszt az állatkert területén. Így készült el az 1897-es brüsszeli világkiállításon bemutatott modell nyomán az akár 2290 embert is befogadó (!) legendás „tűzbiztos” bádogintézmény, szétszedhető fémvázzal, hullámbádog falakkal.
Az Állatkert anyagi helyzetének rendezése miatt 1904-ben a fővároshoz került a cirkusz üzemeltetési joga. Bérlőnek pedig egy igazán rátermett ember, Beketow Mátyás, a cári hadsereg egykori katonája, a később bohócként és állatidomárként is dolgozó vérbeli cirkuszigazgató jelentkezett…
Forrás: ITT
Friss Ujság, 1928. április 6.
Az Est, 1928. április 8.
