„Előbb-utóbb elfogadnak, így, ahogy vagyok. Főleg mert megkedvelnek. És mert szükségük van rám” – 5 mesekönyv, ami segít másképp szemlélni a világot

–

1. Te vajon hogyan töltenéd el az idődet, ha tudod, hogy csak egy nap az élet?

– ezt a kérdést feszegeti Martin Baltscheit német szerző a Csak egy nap című könyvében. Persze szigorúan véve a kis kérészlány sem egy napig létezik csupán, hiszen a történetből is kiderül, hogy három évet már eléldegélt a víz alatt lárvaként. Ám való igaz: a napfényes, röpködős életszakaszból mindössze 24 óra adatik a május virágjának.

A róka és a vaddisznó ezért minden tőle telhetőt elkövet, nehogy megszeresse a törékeny kis lényt, ám az olyan kedves, és olyan szórakoztató ötletei vannak, hogy gyorsan a szívükhöz nő. Onnantól fogva egyre azon buzgólkodnak, hogy azt az egy napot teljessé tegyék, ám egy kis csavarral: a kérésznek azt füllentik, valójában a rókák azok, akiknek csak egy nap adatik az életre. Így a szárnyas kis lény is gondtalanabbul élvezheti a napját, és az olvasó is számos fontos gondolattal lesz gazdagabb, például, hogy már csak azért sem érdemes egymást bántanunk, mert ahhoz aztán igazán túl rövid az élet – ami szerintem kérészeknek és embereknek egyaránt megszívlelendő gondolat.

„A halál olyan, mint az élet. Elkerülhetetlen. Senki nem siratja az életet, ugyanígy a halált sem kell siratni” – mondja a róka örök igazságként.

A kérész halála felett szomorkodóknak azért rögtön ott az élet örök körforgásának ígérete, hiszen, miután nagy rössel belezsúfoltak minden (vagy legalábbis sok) fontos dolgot abba az egyetlen napba, a kérészek új petéket raknak, így kezdődhet minden elölről.

A mű egyébként abszolút nem finomkodik, és nem csipkekesztyűben nyúl ehhez a rendkívül érzékeny témához. A történetbe simán belefér, hogy a kérész elmesélje, a víz alatti élete során, ahol belőlük gyakran lesz haltáp, mindig örömmel nézték a felszínen úszkáló döglött halakat, ahogy az is, hogy a „róka egyetlen napján” azzal szereznek neki örömet, hogy beszabadulhat a tyúkok közé, és azokat jól megkergetheti.

A mű érdekessége, hogy eredetileg gyerekszínházi darabként debütált, és csak utána jelent meg könyv formájában, amit Wiebke Rauers illusztrátor képei tesznek még szerethetőbbé.

2. A halál utáni halál sem ijesztő, ha teli van kalanddal

Bár Szotyinak, azaz Oroszlánszívű Karlnak nem csak egy nap adatott az életben, az a pár év, amit e földi siralomvölgyben eltöltött, nem volt túl izgalmas. A beteges kisfiú a konyha lócáján heverészik egész nap, egyhangú, szürke életében az egyetlen fényforrás imádott bátyja, Jonathan, a szőke, délceg, hős fiú. Karlnak senki nem jósol hosszú életet, ám a korai halálról a bátyja egészen más képet fest, ami szerint ez távolról sem a véget jelenti, csupán egy lehetőséget, amin keresztül átjuthat Nangilajába, a Cseresznyevölgybe, ahol szinte paradicsomi állapotok uralkodnak. Pontosabban uralkodnának, ha nem élne a faluban egy gaz áruló, és a hegyen túl egy gonosz zsarnok, aki az igája alá akar hajtani mindenkit. 

A keresztény megközelítésű túlvilágnál Cseresznye- és Vadrózsavölgy még számomra is jóval szórakoztatóbb lehetőségként merül fel, ahol kalandos és fordulatos az élet (ha lehet így nevezni a halál utáni létet, ahol azért még így is sodorhatja magát az ember életveszélybe, de nem akarok mindent spoilerezni).

A halál maga is könnyű és természetes, amitől nem kell félni. „És megtörtént. Furcsább élményben még soha nem volt részem.

Egyszeriben csak ott álltam a kapu előtt, és olvastam a zöld táblán a feliratot: Oroszlánszívű testvérek. Hogy jöttem ide? Mikor repültem? Hogyan találtam ide, ha meg sem kérdeztem senkit, merre kell menni? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy egyszer csak ott álltam, és láttam a nevet a kapun.”

A szerző, Astrid Lindgren nevét szerintem mindenki ismeri, hiszen ő a „szülőanyja” a Harisnyás Pippi-sorozatnak is, de a Lindgren-rajongóknak kötelezővé tenném az Oroszlánszívű testvéreken túl Ronja, a rabló lánya- és a Juharfalvi Emil-könyveket is, a művekből áradó lenyűgöző humor, kedvesség és vagányság miatt, ami a világhírű svéd írónő könyveit jellemzi.

3. Te mit tennél a helyemben?

Melyik gyerek nem vágyott arra soha, hogy végre teljes jogú felnőtt legyen? No és melyik felnőttnek nem jut eszébe olykor-olykor, hogy milyen jó lenne újra gondtalan gyereknek lenni (már csak a délutáni szundikálás miatt is)? Nógrádi Gábor Petepite – Az apu én vagyok című ifjúsági regényében e vágyak egy csapásra valóra válnak. A kisfiúból – legalábbis testben, de nem lélekben vagy tapasztalatban – az apja lesz egy vitát követő reggelre virradva, az apja viszont cserében ott találja magát a fia testében, és így egy füst alatt az iskolai tanteremben is, ahol rögtön három tárgyból is feleltetik, csak hogy érezze a törődést.

A tizenegy és fél éves Pete Péter és az apukája, dr. Pete Ádám így nemcsak arra ébred rá, valójában a másik élete sem fenékig tejfel, de egymás bőrébe bújva a környezetüket is megfigyelhetik friss szemmel. Ez egyrészt sok kalamajkát okoz, de az embereket is másképp kezdik el látni: az odaadó barátnőről kiderül, annyira nem is kedves, a szomszéd hölgyről pedig épp ennek ellenkezője, valójában nem egy idegesítő, minden lében kanál, hanem a két szeretett férfiért aggódó, csupa szív nő.

A szerepcsere mindig érdekes, szemfelnyitogató, érzékenyítő játék, a könyv kapcsán én a pasimmal is beszélgettem arról, vajon hogyan teljesítenénk egymás életében, szerepében, ami nagyon érdekes és hasznos volt.

Így azt gondolom, Nógrádi regénye nemcsak szórakoztató olvasmány (még ha időnként olyan nyelven beszélnek is benne a gyerekszereplők, amin szerintem manapság nem igazán, és tockosból is több csattan el a kelleténél az én ízlésemnek), de egy izgalmas beszélgetéshez is remek alapot tud szolgáltatni.

4. Csodabogárnak lenni menő, pláne, ha van egy másik csodabogár a tarsolyodban

Őszintén hiszek abban, hogy minden ember különleges, megismételhetetlen és egyedi. Ám hogy mennyiben különleges, és ez a különlegesség beilleszkedni segíti, vagy inkább kívülállóvá teszi, az múlik az egyéni beállítottságon és a környezet hozzáállásán is.

Kiss Judit Ágnes könyvében, A csodabogárban a főszereplő Zsófinak az egyik karja egy rendellenesség miatt jóval kisebb, mint a másik. Emiatt gyakran ki is csúfolják a gyerekek, hiába igyekszik bebizonyítani, hogy van ő is olyan ügyes, mint bárki más, sőt futni például mindenkinél gyorsabban tud, és a tanító néni kérdéseire is helyből mondja a választ. Ám mielőtt a sok elutasítás miatt (amire ő is érzékenyebben reagál) végleg a magányt választaná, segítségére siet egy bogárka, aki onnantól fogva szó szerint zseb-életvezetési tanácsadóként terelgeti vissza Zsófit az önelfogadásba, elfogadtatásba és az új iskolai közösségbe, hogy kiderüljön, egy-egy apró, figyelmes gesztussal mindkét részről bizony jó messzire el lehet jutni!

És azt is megérti Zsófi, hogy sok mindenki furcsa első pillantásra, de csak amíg jobban meg nem ismered.

Ahogy a bogárka is elmondja: „A kevés lábúaknak eleinte bajuk van velem. Aztán mivel nem lesz kevesebb lábam vagy kevésbé dudoros hasam a kedvükért, és puha cicabundát se növesztek, előbb-utóbb elfogadnak, így, ahogy vagyok. Mint te. Főleg mert megkedvelnek. És mert szükségük van rám.” 

5. Mindegy, hogy milyen a családod, a lényeg, hogy szeretve érzed magad

Talán így lehetne legjobban összefoglalni Zalka Csenge Virág Széltestvér és Napkelte mesegyűjteményét, amelyben a világ minden tájáról hoz el hagyományos meséket rendhagyó családokról – ahogy az alcím is ígéri. És hogy mit takar a „rendhagyó család” kifejezés? A legkülönbözőbb felállásokat: egy izlandi mesén keresztül egy jóságos mostohaanyát ismerhetünk meg, egy perzsa történet egy olyan anyáról szól, aki egy sütőtököt nevel fel lányaként (aztán persze kiderül, hogy az valójában elátkozott szépség, akit végül a padisah fia ment meg azzal, hogy még sütőtök formájában megszereti, vállalva ezzel azt is, hogy kigúnyolják érte), egy pápua új-guineai mesében egy fiút, akinek a szüleit felfalta egy kígyó, méhecske nevel fel, de az én személyes kedvencem az a spanyol mese, amiben a lánynak három férje van, és ha elolvasod a történetet, kénytelen vagy igazat adni neki, valóban mind a három remekbe szabott úrra szüksége van!

A különféle népek színes és nagyon is szerethető meséin, illetve Bertóthy Ágnes kedves rajzain túl a kötet nagy értéke a mesék végén szereplő „Kulisszák mögött” jegyzet, amelyben a szerző különféle érdekességeket oszt meg a történetek eredetével, többletrétegével kapcsolatban. És az olvasó – ha nem tudná magától – azt is megtapasztalhatja, hogy igazából mindegy, hogy egy gyereket méhecske nevel fel, vagy egy szülő sütőtököt választ magának gyereknek, a támogató szeretet a lényeg, és hogy teljesen mindegy, a családunk hány és milyen tagokból áll, velük érezzük otthon magunkat, és ezt nem is kell senkinek tovább feszegetnie.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Catherine Delahaye

Fiala Borcsa