Háborús traumái taszították végzetes függőségébe a klasszikus horror magyar ikonját – 140 éve született Lugosi Béla

–

A háborúból való hazatérése után a bátorságáért kitüntették, a fronton szerzett sérülései kezelésének következtében azonban morfiumfüggővé vált. A Tanácsköztársaság idején kinyilvánított nyílt politikai állásfoglalása arra kényszerítette Lugosit, hogy 1919-ben Németországba meneküljön. Felesége végül csak Bécsig követte, onnan idős szülei miatt hazatért, a válást pedig már a férfi távollétében mondták ki.

Lugosi hitt az amerikai álomban, így a következő évben átkelt az óceánon – és Drakula szerepébe bújt

Kinti karrierje nehezen indult, de sikerült betörnie az amerikai színházi életbe. Először 1927-ben játszotta el Drakulát, akkor még Bram Stoker könyvének Broadway-adaptációjában (az író életéről ITT olvashatod el H. Fekete Bernadett korábbi cikkét). A darab hatalmas sikert aratott, több mint ötszáz előadást ért meg, és két évig turnéztak vele, Lugosit pedig felkérték a klasszikus Drakula című film főszerepére, ami a Universal Pictures-horrorfilmek aranykorában, 1931-ben került a mozikba.

A kipróbált színész – aki még nem beszélt folyékonyan angolul, és a szövegét is meg kellett tanulnia – annyira szerette volna elkészíteni a filmet, hogy segített a produkciós cégnek megszerezni Stoker könyvének jogait, és beérte a csekélynek számító, mindössze 3500 dolláros fizetéssel is, csak hogy eljátszhassa Drakulát.

Annak ellenére, hogy sokak szerint a film lassú és vergődik a túljátszott alakítások súlya alatt, mégis sztárrá emelte Lugosit,

aki a film bemutatása után rengeteg levelet kapott a karakterébe szerelmes nőktől. Újabb és újabb szerepeket ajánlottak neki, az egyik ilyen pedig az a történet volt, amelynek jogait a Universal nem sokkal korábban szerezte meg: Mary Shelley gótikus remekműve, a Frankenstein.

Lugosi neve először Henry Frankenstein szerepével kapcsolatban merült fel, a rendező azonban úgy vélte, hogy a színész korábbi sikerei miatt a szörnyeteg szerepében jobban érvényesülne.

A producerek bizonytalankodva ugyan, de végül rendeltek egy tesztfilmet.

A Drakula-kastély régi díszletét laboratóriummá alakítva több jelenetet is leforgattak, és bár a producerek állítólag nem voltak elragadtatva a magyar származású színész sminkjétől, összességében tetszett nekik a tesztfilm. Leslie Howard és Bette Davis kapták Henry és Elizabeth szerepét, míg Lugosinak a szörnyeteget kellett volna megformálnia.

James Whale személyében a film időközben új rendezőt kapott, Lugosi pedig, aki már akkor is a klasszikus horrorfilmek ikonja volt, nem volt hajlandó eljátszani a neki szánt szerepet. Nehezményezte ugyanis, hogy karakterének nincs valódi szövege, csak hörög, emellett elmondása szerint túlságosan kényelmetlenül érezte volna magát a vastag sminkréteg alatt. A szerepet végül az akkor még ismeretlen Boris Karloff kapta, aki a következő években letaszította Lugosit a horror királyának járó trónról. A Son of Frankenstein című filmben végül együtt dolgoztak Karloff-fal, de hamarosan hozzá kellett szoknia ahhoz, hogy a Universal egyre kisebb szerepeket szán neki.

Kiesett a pikszisből.

Ettől kezdve helyi színházi produkciókban és alacsony költségvetésű filmekben szerepelt, ami a hírneve fokozatos romlásához vezetett.

A színész továbbra is Drakulaként való nyilvános szerepléseivel próbálta felhívni magára a sajtó és a közönség figyelmét, ami akkoriban számos pletykát és városi legendát szült – például azt, hogy Lugosi a való életben is koporsóban alszik.

Az 1948-as Bud Abbott Lou Costello Meet Frankenstein című vígjáték, amelyben elbúcsúzott Drakula karakterétől, volt az utolsó film, amit Lugosi egy nagy stúdiónak készített. Ettől kezdve az élete fékezhetetlenül indult el a lejtőn.

Vannak, akik szerint politikai nézetei miatt a nagy hollywoodi stúdiók egész egyszerűen feketelistára tették,

ám úgy tűnik, hogy a színész sajátos és visszahúzódó viselkedése is közrejátszhatott ebben. Nem volt különösebben társaságkedvelő, ami, valljuk be, jókora hátrányt jelenthet a filmesek között, ahol a társasági életnek fontos szerepe van. „Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem kedvelem az embereket, de az igazat megvallva, csak akkor kedvelem őket, ha lehetőségem van mélyen a szívükbe nézni és a lelkükbe látni” – mondta Lugosi egy interjúban.

Az ivásra való hajlama, a kábítószer-függősége és állandó féltékenysége oda vezetett, hogy 1953-ban negyedik felesége, Lillian Arch Lugosi egyetlen gyermekével, Béla George-dzsal elhagyta a színészt. Nagyjából ezzel egy időben véletlenül találkozott egy Ed Wood nevű feltörekvő filmrendezővel, akit sokan minden idők legrosszabb rendezőjének tartottak. Az akkor huszonéves New York-i, akit izgatott az ötlet, hogy első filmjében egy letűnt hollywoodi csillag szerepeljen, felkérte Lugosit, hogy játsszon a Bela Lugosi Meets a Brooklyn Gorilla című vígjátékban, amiben egy őrült tudós embereket majommá alakít át – később pedig Wood 9-es terv a világűrből című kultfilmjében is szerepet kapott.

1955 áprilisában Lugosi az újságok címlapjára került, miután nyilvánosan elismerte függőségét, és belátta, hogy segítségre van szüksége.

Megmutatta a riportereknek a tűszúrások nyomait a testén, és történeteket mesélt arról, hogyan jutott el a gödör aljára. Lugosi még egyszer megházasodott, ezúttal Hope Liningerrel, egy rajongójával, aki támogató leveleket írt neki, miközben egy Los Angeles-i kórházban küszködött a morfiumfüggőségével.

Miután elhagyta a kórházat, folytatta dekadens életét, nem találta a helyét, és felesége előtt is titokban tartotta, hogy rendszeresen iszik. Végül 1956. augusztus 16-án, otthonában érte a halál, miután álmában szívrohamot kapott. Legismertebb karakterének jelmezében temették el Lugosit, akire mindig úgy emlékszünk majd, mint a mozitörténelem első Drakulájára.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Universal

Mózes Zsófi