–

Az orosz koronaékszerek és az ír szabadságharc

Abraham Stoker 1847. november 8-án született Írországban. Nem valószínű, hogy ekkoriban a családjában bárki sejtette volna, hogy jó hetven évvel később ugyanabban a dublini házban fogják majd őrizni az orosz koronaékszereket, ahol a későbbi író meglátta a napvilágot.

De hogy hogyan és miért kerültek ezek egyáltalán Írországba? Nos, 1919-ben nem csak Kelet-Európában volt viharos a helyzet – az ír szabadságharcosok épp a függetlenségért küzdöttek. Vezetőjük, Éamon de Valera, megállapodást kötött az oroszokkal: a Szovjetunió megígérte, hogy elismeri a független ír államot, az írek pedig kölcsönöznek nekik húszezer dollárt. Biztosítékként Ludwig Martens, az Egyesült Államok szovjet nagykövete a koronaékszereket ajánlotta fel. A csere létrejött, ám a szovjetek megszegték az alkut, és mégsem ismerték el Írország függetlenségét – inkább az Egyesült Királysággal való kereskedelmi kapcsolatokat igyekeztek ápolni.

Az ékszerek így Dublin egyik legszebb, tengerparti kerületében, Clontarfban maradtak, abban a házban, ahol 73 évvel korábban egy betegeskedő gyerek, a későbbi író töltötte mindennapjait.

Az ékszerek egyébként évekig rejtőztek ebben a házban, ugyanis a szovjetek a kölcsönt sem akarták visszafizetni – végül az írek azzal fenyegették meg őket, hogy árverésre bocsátják a koronaékszereket.

A szovjet kormány csak 1949-ben fizette vissza a kölcsönt, így az orosz koronaékszerek 29 év után elhagyhatták rejtekhelyüket.

Hétévnyi rejtélyes betegség

A gyermek Abraham, vagy inkább Bram, ahogy mindenki szólította,

hétéves koráig egy rejtélyes betegség miatt alig hagyta el az ágyat.

Sem akkor, sem később nem derült rá fény, mi lehetett a baja, egy biztos, nem iskolaundor. Viszont hétéves korában, éppoly váratlanul, mint ahogyan megbetegedett, meggyógyult, és bármilyen fizikai vagy mentális betegség kínozta is kicsi korában, az nem hagyott nyomot rajta. Úgy tűnik, élvezte az iskolát, aktívan sportolt még egyetemi évei alatt is.

Szerelemben, barátságban

Egyetemi évei alatt ismerte meg Oscar Wilde-ot, barátságukat azonban beárnyékolta, hogy

Bram udvarolni kezdett Wilde jegyesének, Florence Balcombe-nak. A lány beleszeretett a férfiba, és felbontotta az eljegyzést.

Ez kis híján a két férfi barátságának is véget vetett, leginkább persze (érthető módon) Wilde részéről – azonban amikor a férfi a börtönbüntetése után elhagyta Angliát, Stoker azon kevesek közé tartozott, akik meglátogatták a kontinensen, önkéntes száműzetésében.

via GIPHY

(A történet ennél egyébként jóval összetettebb, ha bővebben érdekel, több nézőpontból is foglalkoztunk már Wilde-dal, például ebben és ebben a cikkben.) 

Vetéléssel poénkodik, megcsalást hirdet, és a férjét alázza a színpadon (vagy nem?) – Ali Wong negyvenéves

Kult – 2022. április 19. – CSA

Színház az egész világ, és színész benne minden… rendező, menedzser, fővilágosító…

Ma már leginkább (sőt, szinte kizárólag) Drakuláról szóló műveiről ismerjük Bram Stokert. Saját korában azonban sokkal inkább annak köszönhette az ismertségét, hogy az akkor rendkívül népszerű színész és színháztulajdonos, Henry Irving személyi titkára volt.

Stoker 1878-ban, fiatal házasként utazott Londonba, és kezdett el dolgozni az Irving tulajdonában álló Lyceum Theatre-nél. Végül 27 évig maradt. Míg Henry Irving a színház tulajdonosaként felügyelte a castingot, a rendezést, de még a világítást is, a későbbi író az asszisztenseként, majd mint gazdasági igazgató dolgozott mellette.

Irving a korabeli szóbeszéd szerint narcisztikus, manipulatív és önimádó személyiség volt, és bár Bram rendkívül sokáig képes volt dolgozni vele, máig élnek feltételezések arról, hogy a főnökéről mintázta Drakulát.

Ahol járt – és ahol nem

Főnökét, Sir Irvinget sok útjára elkísérte, többször voltak például az Egyesült Államokban, ahol még a Fehér Házba is meghívták őket. Bram Stoker személyesen találkozott Theodore Roosevelt elnökkel, és Walt Whitman amerikai költővel is.

Ám ahogy Karl May nem utazott nyugati irányba, így sosem szerzett személyes tapasztalatot a vadnyugatról, amely a Winnetou és más indiánregényeinek állandó helyszíne volt, úgy Stoker keletre nem ment:

sohasem járt leghíresebb karaktere szülőhelyén, Erdélyben, csupán a számára oly vadregényes vidék és a különös hírnévnek örvendő fejedelem története ihlette meg.

Az ötletadó Vámbéry

Találkozott viszont Vámbéry Ármin magyar utazó-felfedezővel, és nagy érdeklődéssel hallgatta beszámolóit. Különösen a Kárpátok leírása ragadta meg a fantáziáját, de elképzelhető, hogy Vlad Draculea (Vlad Tepes) nevét is Vámbérytől hallotta először. (Ezt azóta több kutató cáfolta, szerintük a regényekben szereplő figura semmilyen hasonlóságot nem mutat a valódi fejedelemmel.)

De azért III. Vlad Tepest a nép mégis a „Karóbahúzó” névvel illette, és Draculnak, azaz sárkánynak hívta, talán nem véletlenül. És jól tudjuk: a „vérszívó” nemesurak nem voltak ritkák, még ha nem is a szó vámpíros értelmében.

Az író megismerte és megújította a már addig is létező vámpírmítoszt, de nem csupán a helyszín megváltoztatásával. A kelet-európai vámpírtörténetekben már szerepeltek az olyan „kötelező” jellemzők, mint a vérszívás, a látványos szemfogak, a félelem a fokhagymától és a feszülettől – ezeket Stoker új elemekkel bővítette ki, amelyek később szintén a folklór részévé váltak. Ilyen volt például az árnyék és a tükörkép hiánya. És bár Székelyföldön sohasem járt, Bram Stoker nem végzett félmunkát: hatévi kutatómunka, könyvtárazás előzte meg az első Drakula-történet megírását.

via GIPHY

Még egy magyar

Nem Vámbéry Ármin az egyetlen magyar, aki szorosan kapcsolódik a Drakula-történetekhez: bár több színész is alakította ezt a karaktert, Christopher Lee 1958-ban, Klaus Kinski 1979-ben, mégis az egész világon Lugosi Béla, vagy, ahogy Amerikában nevezték: Bela Lugosi a legközismertebb Drakula. Természetesen Írországban is: nevével és fotójával találkoztam már Bram Stokerről szóló kiállításon, de még a wexfordi Irish National Heritage Parkban is, méghozzá két (!) ragadozó madár névadójaként. Az egyik csíkos karakara lenne ugye a Lugosi, a másik a Bela.

Bela és Lugosi, a csíkos karakarák a wexfordi Irish National Heritage Parkban – A fotó a szerző tulajdonában van

Majd meghalnak, hogy találkozzanak velünk!

Jelenleg (a cikk írásának idején) még nem látogatható, ám érdemes észben tartani, hogy Dublinban természetesen található egy Dracula Múzeum is, nem messze az író szülőházától. A múzeum horrorisztikus élményeket, éjszakai túravezetést („We are all just Dying to meet you…!”: „Majd meghalunk, hogy találkozzunk veled…!”), lélegzetállító információkat és tárgyi emlékeket ígér.

Utóbbiak egyike Stoker hajfürtje, amelyet a felesége, Florence vágott le az író halálos ágyán, és amit a család egy aranymedálban generációkon át örökített tovább, míg végül felajánlott a Castle Dracula számára.

Stoker szülőháza, persze már felújítva – A fotó a szerző tulajdonában van

De megtalálható Oscar Wilde Florence-ről készített festménye is – a látogatók így megítélhetik, valóban olyan szépséges volt-e a lány (vagy hogy mennyire volt ihletett festőművész a híres író). De találhatunk információkat Stoker Sir Arthur Conan Doyle-hoz, Walt Whitmanhez, George Bernard Shaw-hoz fűződő barátságáról is, emellett pedig itt őrzik a Bátorság Érdemrendet, amelyet Stoker azért kapott, mert megpróbált megmenteni egy fuldoklót.

  

És természetesen van még két kiemelkedően fontos dokumentum: a Drácula eredeti kézirata, és szerzőjének halotti bizonyítványa, amely tanúsítja a végső nyughelyét – bár a „végső”-t illetően természetesen a múzeum kreatív szövegírója fontosnak érezte kitenni az elbizonytalanító kérdőjelet.

H. Fekete Bernadett

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images / Art Media / Print Collector; Silver Screen Collection; © Hulton-Deutsch Collection / CORBIS / Corbis