Maradj mindig az élet napos oldalán! – Billy Crystal ma ünnepli 73. születésnapját

–

Egyszer igazán meghívhatnál a villádba, Billy, elég régi rajongód vagyok. Igaz, hogy ezt sohasem jeleztem neked, és nyilván nem is vagyok vele egyedül, de úgy érzem, te is jól járnál velem, ha ott lehetnék a szülinapi partidon. Hálásan nevetnék minden vicceden, és az egész lényemmel azt sugároznám: nem éltél hiába, sikerült nyomot hagynod. Az idén úgyis csak szűk körben ünnepeltek, talán még az unokákat sem engeditek be a házba – fogadjunk, hogy félsz a vírustól (megértem), és bár oltást már szereztél (ezzel a hírnévvel ne sikerülne?), de te továbbra is aggódsz, mert naná, hogy hipochonder vagy.

Rosszul viseled, ha nem dolgozhatsz, fogadjunk. Le van kötve a következő filmed, de a forgatást halasztjátok, és magad sem tudod eldönteni, melyik a rosszabb: otthon ülni és várni, vagy ha egy zsúfolt stábban szoronghatnád halálra magad. Ebben az állapotban még írni sem tudsz, pedig arra lenne jó ez az idő, ki kéne használni. A legutóbbi Broadway-show-dból, a 700 vasárnapból (amit követtem az HBO-n) csak a gyerekkorodat és a családi hátteredet ismertük meg, most igazán megírhatnád a karriersztorikat.

Simán kitelne az életedből még egy stand-up szám, ez nem kérdés.

Mesélj, kérlek, a Harry és Sallyről valamit! Látod, itt ülök, és iszom minden szavad. Ugye tudod, hogy azóta sem csináltak ennél jobb romantikus vígjátékot? Vagy te talán nem így gondolod? Esküszöm, én nem tudok jobbat. Vajon hány lány jött rá ennek hatására, hogy az alacsony, mitugrász, „legjobb barátnak jó, de szeretőnek?! Kacag a vakbelem!” típusú fiúkra másképp is lehet nézni? Vajon hány fiú bátorodott fel rajta, hogy igenis ki lehet törni ebből a skatulyából, csak kell hozzá egy olyan tuti kis mondat, mint hogy „Azért jöttem ma ide, mert amikor rájössz arra, hogy kivel szeretnéd tölteni az életed hátralévő részét, akkor azt szeretnéd, hogy az minél hamarabb kezdődjön el”. És akkor arra lehetne azt mondani Meg Ryan után szabadon: „Látod, Harry, ez is annyira te vagy! Idejössz, és lehetetlenné teszed, hogy utáljalak, pedig utállak! Annyira utállak.” Hát van ennél romantikusabb?

Tessék, máris bőgök, pedig csak ezt a két percet néztem újra. Este beteszem az egészet – veled fogok ünnepelni, Billy, még úgy is, hogy nem hívtál meg. Mindegy, így megy ez már hány éve…

És tudod, nem is a Harry és Sally miatt szerettem beléd – az már sokkal később volt. Én igazából az Oscar-gálán szúrtalak ki, mert veled láttam először, és nekem örökké te leszel a tökéletes Oscar-host,

még akkor is, ha Jon Stewart talán kicsit viccesebb volt (nekem). Mert benned nem az a legjobb ám, hogy a világ legviccesebb fickója vagy – már megbocsáss. Upsz, ez kiszaladt. De komolyan, ezt a 700 vasárnapot sem azért szerettem, sőt be kell vallanom: nem igazán az én humorom, amit nyomsz. Én téged szeretlek, Billy, a nagy szívedet és a kisemberségedet.

De térjünk vissza az Oscarhoz! Szóval azóta sem láttam olyan házigazdát, akit annyira keblére ölelt volna a hollywoodi szakma, mint téged. Amikor megjelentél a színpadon, és felcsillant a szemed, a teremben mindenkié egyszerre csillant vissza, és az a melegség, ahogyan téged üdvözöltek, és ahogy te néztél vissza rájuk, soha senki másnál nem volt ugyanilyen. Egy voltál (pontosabban vagy) közülük, aki épp csak felpattant a színpadra, hogyha már mindenki olyan szépen kicsípte magát és eljött, akkor szórakozzon is egy jót, függetlenül attól, hogy visz-e haza szobrot aznap este, vagy sem. És ez szép tőled – ezt tudod te nyújtani, amit senki más. Szavak nélkül, vagy a sorok között üzenni, hogy nem az a lényeg, ki nyer, hanem hogy együtt vagyunk, és a filmet ünnepeljünk, amit a legjobban úgy fejezhetünk ki, ha magunkon nevetünk.

Nem véletlen, hogy kilencszer hívtak vissza műsorvezetőnek, és nagyon remélem, hogy egyszer a kerek évfordulóra is sor kerül, mert az nem lehet, hogy pont az maradjon el.

Nagyon örülök, hogy elmondtad a véleményed a legutóbbi, műsorvezető nélküli Oscar-gáláról, és természetesen mélyen egyetértettem vele. „Egy gála műsorvezető nélkül olyan, mint egy bírósági per tanúk nélkül” – fejtegetted, de a legjobban akkor bólogattam, amikor azt ecsetelted, hogy épp a malőrök esetén a legfontosabb, hogy álljon valaki a színpadon, aki kézben tartja az eseményeket, mert neked is azok voltak a legjobb pillanataid. Ebből is látszik, mennyire neked termett ez a feladat. De tudod, minek örültem még jobban? Amikor ezt az interjút adtad Jimmy Kimmelnek.

Billy, ne haragudj meg rám, de örülök annak, hogy végre leálltál a hajfestéssel. Miért kellett ezt ilyen sokáig húzni? Remélem, nem tartod testszégyenítésnek, de mégis miért érezted eddig úgy, hogy nem vállalhatod a korodat? Sosem voltál szépfiú – inkább örülhettél volna a deresedő halántékodnak. Mennyivel jobban nézel ki a természetes színeiddel, el sem tudom mondani.

Látom, a legújabb filmedben rabbit alakítasz – szívesen megnézném, még az sem számít, ha csak közepesen jó film. Ahogy mondtam, ha rólad van szó, nem ez a lényeg. A Harry és Sallyn kívül maximum három filmed marad fenn az utókornak: az Agyament Harry (köszönd Woody Allennek – zseniális a közös jelenetetek a Pokolban), a Csak egy kis pánik (igazi nyerő páros voltatok Robert De Niróval), esetleg még a Felejtsd el Párizst! Debra Wingerrel, amit te is rendeztél. Remélem, nem veszel zokon tőlem ennyi őszinteséget.

Mert hát, mi is vagy te voltaképpen? Talán színész?

Nem, még te sem vallanád magad annak, szerintem. Filmrendező? Még kevésbé, bár hosszú idő után újra kamera mögé ültél, és hogy ennek nem láthatjuk még a gyümölcsét, arról megint csak a fránya vírus tehet. Műsorvezető? Azt olyan lazán csináltad, ahogy csak azok tudják, akik számára az egésznek nincs tétje. Komikus? Időről időre. Annak készültél, és lám, mennyivel több lettél, mert mindez együtt vagy. Külön kategóriát alkotsz, Billy, mert nekem te magad vagy Hollywood, sőt Amerika. Vagy legalábbis, ahogy a fejünkben él: az élet napos oldala.

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic