1.

A Forrest Gump írója, Winston Groom Alabamából származik (akárcsak Forrest). Az édesapja mesélt neki egyszer egy fiúról, akit a többiek állandóan cukkoltak, mivel nem ő volt a „legélesebb kés a fiókban”. Ám amikor az édesanyjától kapott egy zongorát, kiderült: a srác egy zenei őstehetség. Groomot elgondolkodtatta ez a történet, olyannyira, hogy hamarosan a pár ötletmorzsából meg is született a regénye Forrest Gump, avagy egy együgyű fickó feljegyzése címen. A könyv főszereplője eredetileg 160 kilós, később azonban hivatásos birkózó lesz és még a Holdra is eljut űrhajósként. 

2.

A film sikerén felbuzdulva – de erről mindjárt bővebben! – 1995-ben folytatást is írt hozzá Groom a frappáns (nem) Forrest és Tsa. címmel. Ebben Forrest találkozik magával Tom Hanksszel is, illetve kiderül, Jenny miben halt meg. Sokan úgy gondolták, a vírus, ami végzett Jennyvel csakis AIDS lehetett, de a második kötetből kiderül, hogy szegény nővel a Hepatitis C végzett, amivel korábbi szerhasználó korszakában fertőződött meg. A hepatitisre csak a kétezres években találtak gyógymódot, 1989-ig nem is azonosították. 

via GIPHY

3. 

Bár maga a regény sokak szerint nem túl jó, egy producernek (Wendy Finerman) mégis nagyon megtetszett, úgyhogy becselezte magát a Warner Brothershez abban a reményben, hogy ott megfilmesítheti. Egy baj volt csupán: Winston Groom ragaszkodott hozzá, hogy a forgatókönyvet is ő írhassa, megtartva benne azokat a zavaros elemeket, amik már a regényének sem tettek jó szolgálatot. Így a forgatókönyv egy teljes évig parkolópályára került. 

4.

Később újra elővették, leporolták, ám ekkor újabb zátony tűnt fel Forrest tengerén:

a „Rainman” Dustin Hoffman főszereplésével megszerezte az Oscar-díjat legjobb film és a legjobb színész kategóriákban, a Warner Brothers pedig úgy döntött, semmi szükség még egy hasonló hőssel rendelkező mozira. 

5.

Néhány vargabetű után a forgatókönyv (a Tűzparancsért cserébe) gazdát cserélt: átkerült a Paramounthoz, ahol Eric Roth újraírta a szöveget. 

6.

Innen már relatíve hamar rátaláltak a főszereplőre. Először megfuttatták Bill Murraynál, John Travoltánál és Chevy Chasenél is, akik mind visszautasították. Tom Hanks viszont boldogan rábólintott, ugyanis épp ekkoriban fontolgatta, hogy át kellene nyergelnie a vígjátékokról a drámaibb szerepekre.

7.

Forrest Savant-szindrómás: ez egy egy olyan ritka állapot, amelyben az érintettek egy vagy több területen kiemelkedő szakértelemmel, képességgel vagy éleselméjűséggel rendelkeznek, ám egyéb képességeik igen korlátozottak.

via GIPHY

8.

A filmben nagyon fontos szerepet tölt be Forrest édesanyja, akinek frappáns mondásai rendre visszaköszönnek. A szerepet Sally Field játszotta el – aki nem sokkal korábban egy másik moziban (az Életem a kabaréban) is együtt szerepelt Tom Hanksszel. Pikáns adalék, hogy ott viszont a szerelmét alakította. Egyébként csak tíz évvel idősebb Hanksnél.

9.

A Dan Taylor hadnagyot alakító Gary Sinise pedig korábban az Egerek és emberek című filmben szerepelt a szintén együgyű karaktert alakító Malkovich mellett. Garyt a film megjelenése után a Amerikai Hadirokkantak Szervezete meghívta egy eseményre, ahol díjazni szerették volna az alakítását. Ezen az eseményen olyannyira megérintette a találkozás a sérült veteránokkal, hogy onnantól kezdve a saját magáról elnevezett alapítványon keresztül hadirokkantakkal kezdett foglalkozni, célul tűzve ki, hogy segítsen azoknak, akik a hazát szolgálják.

10.

Forrest kisfiát Haley Joel Osment játszotta, majd pár évvel később ő lett a „Hatodik érzék” főszereplője Bruce Willis mellett. A srácra egy Pizza Hut-reklámban figyelt fel a castingvezető.

11.

A forgatás helyszíne a dél-karolinai Beaufort volt, itt található a hosszú tölgysor, a folyó melletti tágas rét, ahol Forrest és Jenny összeházasodnak… de még Vietnám is. Azért a biztonság kedvéért Beaufort „vietnámi” részéhez húsz pálmafát is ültettek a hitelesség kedvéért. A napalmrobbanásos jelenethez pedig valóban felrobbantották a helyszínt. A birtok tulajdonosa golfpályát akart létesíteni a területen, így tulajdonképpen nem bánta, hogy felgyújtják az egész hóbelevancot. A parádés kunsztot azonban értelemszerűen egyetlenegyszer lehetett előadni, így muszáj volt mindennek klappolnia: helyén kellett lennie a kameráknak, bombáknak, füstnek, lángnak… Egyvalami hibádzott csak, amikor megnyomták a piros gombot: a rendező épp a mellékhelyiségben tartózkodott.

12.

A film forgatásának elején a költségeket megvágták húsz százalékkal (azaz tízmillió dollárral kevesebből kellett volna kihozniuk). Két út állt előttük: vagy leállítják az egészet, vagy kihúznak lényeges jeleneteket a filmből. Tom Hanks és Robert Zemeckis rendező végül egy harmadik irányba mentek el: a majdani bevételből kértek egy nagyobb százalékot, cserébe a saját fizetésük egy részéről viszont lemondtak. Bejött a dolog: a film megjelenése után Tom Hanks negyvenmillió dollárt vitt haza, a Forrest Gump megjelenése óta pedig ez az összeg bizonyára szépen gyarapodott.

13.

Tom Hanks a kisfiúkori önmagát alakító gyerek mozdulatait, beszédstílusát ültette át a felnőtt énjére, hogy így hozza létre nem túl okos, ám igencsak szerethető karakterét.

14.

Mára talán nem sok jelenet maradt meg a fejünkben a Forrest Gump számtalan ikonikus epizódjából, de egyre szerintem (a padon csokibonbont majszoló Forresten kívül) mindenki emlékszik: a futós rész. Eltaláltam? Nos, ez költségvetési okokból majdnem kimaradt a filmből, úgy kellett a végén suttyomban leforgatni, a főnökök háta mögött. Érdekesség még, hogy a jelenetek jelentős részében Tom Hanks öccse, Jim Hanks volt a dublőr. Az alapja pedig egy valós esemény volt: 1982-ben egy tizenhat éves fiú, Louis Michael Figueroa elfutott New Jerseyből San Franciscóba az Amerikai Rák Társaságot (American Cancer Society) támogatva mind a 4134 kilométerrel. Ha Forrest valóban futott volna három évig, két hónapig, tizennégy napig és tizenhat óráig, Greenbow-ból elindulva 1171 nap alatt, akkor az Utah-beli Monument Valleybe érkezett volna meg.

via GIPHY

15.

Forrest főiskolai focimeze azért maradt mindig makulátlan, mert ez is azt bizonyította, hogy senki nem tudta utolérni.

16.

A film hat Oscar-szobrocskát vitt haza (legjobb színész, legjobb rendező, legjobb vágás, legjobb film, legjobb vizuális effektusok, legjobb adaptált forgatókönyv) és további hétre jelölték, de ezeken kívül is több tucat díjat zsebelt be.

17.

Amikor a washingtoni beszédét tartja Gump a mikrofonját egy felháborodott katona kikapcsolja, ezért nem lehet hallani, mit mond. Hanks azonban elárulta, hogy a következőt: „Néha, amikor az emberek hazatérnek Vietnámból az édesanyjukhoz, akkor a láb nélkül mennek haza. Olykor pedig egyáltalán nem mennek haza. És az nagyon rossz. Ezzel kapcsolatban ennyit akartam mondani.”

18.

A pad, amin Gump elmeséli a történetét a Georgiai Savannah-ban volt található, a Chippewa téren. Azóta azonban biztonsági okokból áthelyezték a Savannah Történeti Múzeumba. A tér körüli forgalmi irányt pedig a forgatás idejére megfordították, hogy a busz ajtaja a tér felé nyíljon.

19.

2007-ben minden idők 76. legjobb filmjének választotta az Amerikai Filmintézet.

via GIPHY

20.

Jenny haláláig Forrest mindig teljesen begombolja az ingét, onnantól fogva viszont a legfelső gombot szabadon hagyja.

Fiala Borcsa

Forrás: Netflix, The Movies That Made Us, Imdb

Kiemelt kép: Getty Images/Sunset Boulevard