Mit tehetsz, ha csellengő gyereket látsz az utcán? – Egy megrázó történet nyomán szakértőt kérdeztünk

–

„Rögtön felismertem a szemében a kétségbeesett reménytelenséget”

Mária egy csípős, fagyos februári napon egy kisfiúra lett figyelmes az utcán. Sapka és kabát nélkül, lyukas cipőben turkált a kukákban a 16. kerület egy forgalmas terén. Műanyag palackokat gyűjtött, hogy visszaváltsa őket. „Amikor megkérdezte tőlem, hol tudna a közelben palackért cserét kapni, rögtön felismertem a szemében a kétségbeesett reménytelenséget.” Beszélgetni kezdtek. Kiderült: a fiú tragikus családi körülmények között él: anyját egy vonatbalesetben vesztette el, apja alkoholbeteg. Kiemelték a családjából, egy gyerekotthonban élt, ám novemberben elszökött onnan és azóta Budapesten kódorog. 13 éves, hivatalos iratai nincsenek. Mária egész életében érzékenyen reagált a gyerekotthonban élő fiatalok sorsára, ugyanis abban a kis faluban, ahol felnőtt, volt egy ilyen intézmény, ahonnan pár osztálytársa is kikerült. Megtapasztalta, milyen rossz és kiszolgáltatott soruk van.

„Láttam, milyen szörnyen bánnak azokkal a gyerekekkel. Ez egy olyan trauma, amit egész életedben cipelsz” – meséli.

Mária azonnal felajánlotta a fiúnak: mivel a közelben lakik, jöjjön fel hozzá megfürdeni, átmelegedni, kap egy tál ételt, le is fekhet egy kicsit aludni, ha szeretne. A fiú örömmel élt a lehetőséggel. Hazafelé menet elmesélte, hogy nagyon szereti a focit, a fánkot, kertész szeretne lenni, amikor felnő, és szeretne boldog életet élni. 

Amíg a fiú lepihent, Mária telefonálgatni kezdett az ügyében. Felhívta a Gyermekvédelmi szolgálatot, ahol arról tájékoztatták, hogy az ügyben a 16. kerületi Szolgálatnak kötelessége eljárni, ha velük nem jutna dűlőre valamiért, akkor az Alföldi utcába menjenek be a kisfiúval. 

Végül a 16. kerületi szolgálat munkatársai megígérték: kimennek a gyerekért a házhoz. 

„Mire kiértek, a fiú mélyen aludt a kanapén. A két gyerekvédelmis nem ébresztette fel, úgysem tudnak vele mit kezdeni – mondták, és hozzátették: az a dolguk, hogy értesítsék a rendőrséget, mivel a fiú körözés alatt áll, a szökés miatt.

Amikor megjöttek a rendőrök, felébresztették a fiút, aki megrémült ettől. A bánásmód elborzasztott. Vajon miért kell egy gyerekkel ilyen keményen bánni?”

A rendőr a gyerek zsebeit is kiforgatatta, ami Máriát nagyon megviselte.  

Végül elszállították a fiút, de másnap, amikor Mária felhívta a kerületi gyermekotthont, ott arról tájékoztatták, hogy a fiú már előző nap este megszökött, minden bizonnyal újra az utcán van.

Hamar kiderül, hogy ez valóban így történt: pár nappal később újra találkozott a fiúval. „Egy padon ült. Nem volt már velem annyira barátságos, azt hitte, én hívtam rá a rendőröket.” Mária ezek után már nem tudott a fiúval beszélni, mert közéjük lépett egy férfi, és közölte: a srácot elviszi magával üvegezni a közeli városba, Máriát pedig elzavarta. „Próbáltam neki mondani, hogy jöjjön velem, de addigra már a férfi is kezdett velem agresszívan viselkedni. A rendőrséget még egyszer már nem akartam hívni. Nem bíztam benne, hogy hatékonyan tudnának segíteni az ügyben.”

Mit tehetsz, ha csellengő gyereket látsz az utcán?

A történetről megkérdeztük Váradi Éva gyerekvédelmi szakembert, mondja el, mit érdemes tenni, ha az ember csellengő gyereket lát, mi az oka annak, hogy olyan sok gyerek szökik el az otthonokból, és mik a nehézségei az ellátó rendszernek.

„Az állampolgár is a jelzőrendszer része, úgyhogy nagyon jó, ha nem megyünk el szó nélkül egy bajba jutott gyerek mellett” – hangsúlyozza ki Éva mindannyiunk felelősségét. –

„Jó, hogy megvan az emberekben az, hogy ha látnak valami problémás dolgot az utcán, akkor az lelkileg megérinti őket, foglalkoznak vele, és nem sétálnak el szó nélkül mellette.”

Ezzel együtt azt azért nem tanácsolja, hogy ha nehéz körülmények között lévő gyereket látunk az utcán, akkor azt vigyük hasonló módon haza. „Az állampolgári jelzőrendszer feladata inkább az, és ezt fontos tudatosítani: amennyiben csellengőt találnak, hívhatják a Gyermekvédő ingyenes zöld számát, illetve minden kerület honlapján megtalálható a Gyerekjóléti Központ Készenléti Szolgálatának telefonszáma. Ezen kívül hívható a rendőrség, és hivatali időben a gyámhivatal” – mondja el Éva. Minden kerületnek van tehát családsegítő és gyermekvédelmi szolgálata, illetve központja, melyeknek van krízis telefonszáma, ami a hivatali zárás után is hívható, „bár sajnos azt még nem sikerült elérni, hogy ez egy ingyenes szám legyen”.

A kommunikáció is nagyon fontos: ha valaki talál egy csellengőt, akkor mondja el neki: be kell őt kísérnie egy befogadó otthonba. „A gyerek számára sem biztonságos, ha idegenekhez megy fel, hiszen számtalan módon kihasználhatják. De a jóhiszemű befogadó is veszélybe kerülhet, ha olyan fiatalt visz fel magához, aki aztán később ellene fordul.” 

A gyereket pedig fel kell készíteni a továbbiakra: mi fog következni, miért és az hogyan szolgálja az ő biztonságát, érdekeit. Amikor telefonálunk, az esetmenedzser a probléma meghallgatása után el fogja mondani, mi a teendő. „Ilyenkor rendszerint elmennek a gyerekért, és megpróbálják visszavinni az otthonba. Vagy ha vidékről szökött fel, akkor egy befogadóba helyezik el átmenetileg, amíg nem találnak a számára állandó megoldást.”

Váradi Éva úgy látja, nagyon megemelkedett a szökött gyerekek száma az utóbbi időben. „A probléma rendkívül összetett. A szökött gyerekek egy része hazaszökik. Kiemelik őket ugyan, de a gyerekotthonokban sincsenek jó helyen, hiszen azok mára összezuhantak.” Korábban sem voltak idilliek a körülmények, a kegyelmi botrány óta azonban még rosszabb állapotok uralkodnak, derül ki Éva beszámolójából. Nagyon sokan nem írták alá az új jogszabályban fogalmazott kifogástalan életvitelről szóló adatlapot, vagy nem mentek át az átvilágításon, vizsgálaton. Nagy a szakemberhiány, ami óriási káoszt okoz, emiatt teljesen érthető:

„most nagyon rossz gyerekotthonban lenni, ahol az áldatlan állapotok miatt nagyobb a sérülés kockázata a gyerekek számára. A gyerekek érzelmi szükségletei nincsenek kielégítve, hiányzik a stabil környezet és jelentősen sérült a személyre szabott gondoskodás is."

A fejetlenséget és a nehézségeket az is tetézi, hogy azoknak a gyerekeknek a helye, akik három hónapnál hosszabb ideje szökésben vannak, kiadható más számára. Így könnyen lehet, hiába menne vissza a gyerek, már nincs hová.

„A minimumra törekszik mindenki: ellássák a gyerekeket, iskolába, óvodába járjanak, megkapják a gyógyszereiket, a szükséges orvosi ellátást, de ezen túl már szinte senkinek nincsen kapacitása semmire. A gyerekek jóllétével már egyáltalán nem tudnak foglalkozni egész egyszerűen azért, mert nincs elég szakember. Ahogy egy gyámhivatali ügyintéző megjegyezte nekem a múltkoriban: eddig a szülők menekültek a kiemeléstől, most már az intézmények. Már nem tudnak több gyereket befogadni. Harminc éve vagyok a pályán, mindig azt vallottam: ha ki kell emelni egy gyereket, akkor nincs kérdés, kiemeljük. Most viszont már mérlegelni kell azt is, hogy időközben ugyanolyan állapotok lettek a gyerekotthonokban, mint otthon.”

Fiala Borcsa