A fenti kép nem vicc. Kim Kardashiannek nincs szüksége már arra, hogy lássák az arcát, a sziluettjéről is felismerni. Idén így jelent meg a MET-gálán, jókora fricskát adva ezzel a népnek, és tovább emelve a celebritás szó jelentését. Hiszen ő az a nő, aki arról híres, hogy híres. Igazi sztáralkat, az első számú influenszer, erre a pozícióra született.

Hol van már az az idő, amikor Paris Hilton táskahordozója volt, amikor a szőke „örökösnőnek” becézett barátnője miatt szerepelt a lapokban? Rég túlnőtt a kétezres évek kedvenc celebjén, aki még a social media előtt szerzett nevet magának milliárdos, dúsgazdag szülei, meg a botrányai által. Kimnek rég nincs szüksége Paris Hiltonra, igaz, az ő hírnevéhez is sok tényező hozzájárult.

Akkori öribarijával, Paris Hiltonnal, 2006-ban - Forrás:Getty Images/ L. Cohen/WireImage for PMK/HBH

De hogyan lett belőle az, akinek ma az egész világ ismeri?

Legendák keringenek arról a bizonyos házi pornóról, amit ma is fel lehet kutatni az interneten, mert – örök törvény – az internet nem felejt. Állítólag ő maga juttatta el a bulvárlapoknak, más nyelvek szerint pedig a tulajdon anyja, Kris Jenner, az öt lány mindenható menedzsere. Az igazságot persze soha nem fogjuk megtudni, tény viszont, hogy a Kardashian család a házi pornó után kapott ajánlatott az E! (akkor még kis léptékű) kábelcsatornától, és ez a sorozat tette őket világszerte ismertté. (És egyben a csatornát is.)

Egy viszonylag friss, David Lettermannek adott interjúban ezt nyilatkozza erről: „A húszas éveim elején voltam. Azt hiszem, mind hozunk rossz döntéseket ilyen fiatalon, de a családom mellettem állt. Még a nagymamám is. Olyan mérges voltam, amikor ez történt, de a nagyim és az anyám mellettem volt, és beszélhettem velük erről. Mindenki igazán támogató volt, és ez rengeteget jelentett már az első napon, amikor az első nagy botrány kirobbant. Így tudtunk mindig túljutni a dolgokon. Egymást segítve.

A családom mellettem áll. És ez a lényeg.”

A bíróságon ötmillió dollár kártérítést ítéltek meg neki, és ezzel együtt elindult a valóságshow-juk, tulajonképpen a szexbotránynak köszönhetően. A show végül 18 évadot élt meg – 2007-ben kezdődött és idén jelentették be, hogy befejezik a testvérek között kialakult ellentét miatt.

Bevallom, túl sok részt nem láttam a Keeping Up With The Kardashiansből, de amióta feltöltötték az egyik streamingszolgáltatóra az első hat évadot, néha bekapcsolom takarítás közben, és szól a háttérben. Túl sok szórakoztató részt nem fedeztem fel benne. Legfeljebb arra jó, hogy az ember kisüsse az agyát, de elgondolkodtató mondanivalóra ez idáig nem bukkantam. Mindenesetre világhírűvé és több milliárdot érő bizniszek tulajdonosaivá tette őket, és a szemünk előtt nőttek fel Kris és Caitlyn Jenner lányai: Kylie és Kendall Jenner is, közülük az előbbi már jóval több követővel büszkélkedhet, mint a nővére.

Kris, Kourtney, Khloé és Kim 2018-ban - Forrás: Getty Images/ Rodin Eckenroth/WireImage

Kim nem létezne Kris nélkül,

és nem csak azért, mert Kris Jenner az anyukája. Az O. J. Simpsonról szóló dokumentumsorozatban van egy jelenet, amiben O. J. Simpson röhög a tévé előtt, amelyben épp az akkor még alig ismert Kim Kardashian interjút ad valami huszadrangú műsorban, és azzal házal, hogy az ő apja védte O. J. Simpsont. Simpson pedig felröhög, hogy a barátja, Robert Kardashian lószart se csinált. 

Kim valóban sokat házalt azzal, hogy az ő apja volt a menő ügyvéd, aki elérte Simpson felmentését (aki családi barátjuk volt, a meggyilkolt felesége, Nicole pedig az édesanyja barátnője), Lettermannél pedig elmeséli azt is, hogy a gyilkosság idején ő tizennégy éves volt, és a családjukat nagyon megosztotta az ügy. Az anyjuk akkor már Bruce Jennernek (most Caitlyn Jenner) volt a felesége, és a volt férje, Robert Kardashian nem dolgozott már ügyvédként akkoriban, csak O. J. „bácsikájuk” miatt vállalta el az ügyet sok másik ügyvéd mellett. A felmentésében Robert valójában nem játszott központi szerepet, viszont a családja ekkor került először a figyelem középpontjába, és ekkor találkozhattak először azzal, hogyan működik a média.

Amikor az ítélethirdetés napján felmentették Simpsont, Kim átvitte az apját kocsival a házába (az apja megengedte neki, hogy vezessen), és a fotósok, akik a ház előtt várakoztak, lefotózták őket, majd az jelent meg a címlapokon, hogy Robert és fiatal szeretője megérkezik O. J. házához.

Nevetségesnek tartotta, nem értette, hogyan írhatnak le ilyesmit.

Kris Jenner 1991-ben vált el Robert Kardashiantől, és egy hónappal később hozzáment Bruce Jennerhez, aki miatta hagyta abba a hormonkezelést, hiszen már tisztában volt vele, hogy valójában férfitestbe született nő. Huszonkét éves házasságuk alatt Kim fedezte fel először Bruce Jenner titkát a családjukból, de ekkor még Kris sem tudta, mi a helyzet férjével. Erről így mesél:

„Bruce nagyszerű mostohapa volt. Elképesztő. Amikor 26 éves voltam, anya elutazott a városból, ezért náluk laktam. Egyszer besétáltam a garázsba és megláttam Bruce-t nőnek öltözve, parókában, kisminkelve, magas sarkúban. Ekkor láttam így először. Elsétáltam mellette, majd villámgyorsan összepakoltam és felhívtam Kourtney-t, hogy muszáj átmennem hozzá. Azt kérdezte: »Rajtakaptad Bruce-t hogy félrelép?« Mire én: »Bárcsak így lenne.« Aztán átmentem, és a számítógépen elkezdtük keresni, hogy ez mit jelent, és az egyetlen dolog, amit a neten találtunk, egy Oprah-epizód volt egy transznemű nőről, de továbbra sem értettük, mit jelent ez.”

Majd Bruce felhívta, hogy beszéljenek, és ők össze voltak zavarodva, mert az anyjukat is támogatni akarták, aki 22 év házasság után erről mit semmit tudott. Krisnek nem volt könnyű ezt feldolgoznia, hiszen az egész világgal együtt tudta meg.

Kourtney, Khloé, Kendall és Kylie nem létezne Kim nélkül

A három lánytestvér (és egy fiú, Rob) mellé született még Jennertől két húga, akik a szemünk láttára cseperedtek fel a valóságshow-ban. Egyik testvér sem lenne sikeres Kim nélkül, de a legnagyobbat a legkisebb, Kylie Jenner tudta dobbantani, aki mára túlszárnyalta a nővérét. 

Kim Kardashiannek ma önálló ruhamárkája van, a SKIMS, és sokféle testalkatra tervez ruhákat. A sokféleséget nem az XS-től XL-ig kell érteni, hanem mindenféle típusú, bőrszínű és testfelépítésű modellt alkalmaz. A KKW Beauty pedig rengetegféle bőrtónusra való alapozót gyárt a világon az elsők között, és neki köszönhetjük a kontúrozás széles körben való elterjedését is, már ha ilyesmiért illik hálásnak lenni. 

Kourtney és Khloé is különálló lifestyle és divatcégeket vezetnek, Kylie Jennernek pedig saját sminkmárkája van, ami Kylie Cosmetics néven fut (sokáig perben is állt Kylie Minogue-gal a név miatt). A kistestvért pedig tavaly a Forbes a legfiatalabb dollármilliárdos címmel jutalmazta.

Kylie és Kim a 2020-as Vanity Fair Oscar-partin - Forrás: Getty Images/Frazer Harrison

A KUWTK-show-ban végigkövethetjük a család metamorfózisát is, de nemcsak azt, hogy hogyan lettek évről évre gazdagabbak, hanem azt is, hogy hogyan lettek egyre szebbek, hogyan változtak át önmaguk jobb, vagyis feltuningolt verzióivá. 

Kim tulajdonképpen, ha elkiáltja magát az Instáján: „Vegyetek alakformáló fehérneműt!”, akkor az pár pillanat alatt sokmilliós eladást produkál a cégének. De a hírnevét nem csak erre használja.

Az nem egy South Park-rész volt, amikor Kim elment Trumphoz a Fehér Házba

Emlékeztek arra a képre, amelynek láttán mindenki azzal viccelt, hogy valóra vált egy South Park-vízió? Rengeteg mém született, pedig sokan azt sem tudták, mit keres Kim Trump mellett a Fehér Házban. Az influenszer-királynő azért ment, hogy kegyelmet kérjen egy drogügybe keveredett nőnek, akire igazságtalanul kemény büntetést, életfogytiglant szabtak ki. Ennek az ügynek a hatására kezdett el újra jogot tanulni, hogy ne kelljen mindenhová ügyvéddel mennie, és sikerrel járt, még a jogos és baljós figyelmeztetések ellenére is:

„Mindenki azt mondta nekem: »Be ne menj a Fehér Házba, különben lőttek a hírnevednek.« Én erre azt mondtam: »Be kell mennem, hogy ezeknek az embereknek esélyük legyen.« Szóval: az életük, vagy a hírnevem?”

Aki pedig minderre ösztönözte, az Alice Johnson volt, akit a kilencvenes években ítélték el drogkereskedelemért. A nehéz sorsú afroamerakiai nő nem látott más kiutat a nehéz helyzetéből, így tudott csak hirtelen pénzhez jutni, és olyan súlyos büntetést kapott, mint a legelvetemültebb gyilkosok. Kim meglátta a Twitteren az akkor már nagymamakorú nő videóüzenetét, és úgy döntött, segít neki, közbenjár az ügyében, és felmentést kér az akkori amerikai elnöktől, Donald Trumptól. El is érte a célját: Johnson 2019-ben kegyelmet kapott, Kim pedig nem sokkal később bejelentette, hogy felkérte modellnek a SKIMS nevű márkájához.

Az influenszer-királynő jelentősége

Kim Kardashian négy gyereket nevel, és az anyaságra a legszórakoztatóbb, leghektikusabb, legvarázslatosabb dologként hivatkozik. Első két gyermekét még ő hordta ki, ám a súlyos komplikációk miatt a következő kettő már béranya segítségével született. Hatalmas családjában minden testvérének több gyereke van – Kendall kivételével, aki jelenleg modellkarrierjére összpontosít. 

A 2018-as párizsi divathéten fegyveresek törtek be a szállásukra, és a fejéhez fegyvert tartva kirabolták. Kiderült, a bűnbanda két éve megfigyelte, és az Instán posztolt ékszereire, sok millió dolláros gyémántgyűrűjére pályázott. Akkor egy időre eltűnt a nyilvánosság elől.

Később pánikrohamokról, a biztonságérzete megszűnéséről, és bizalomvesztésről beszélt. Közösségi médiás tevékenységét azonban töretlenül folytatja. 

Az idén jelentették be, hogy férjével, négy gyermekének apjával, Kanye Westtel külöválnak, ám azóta azt rebesgetik, mégis megpróbálják megmentetni a házasságukat. 

Kim és Kanye gyermekeikkel, 2018-ban - Forrás: Getty Images/Gotham/GC Images

Ami elvitathatatlan érdeme, hogy új testalkatideált teremtett: a jóval szélesebb, formásabb csípőt, és a dúsabb kebleket – bár az irreálisan karcsú derékelvárások miatt sokan támadják. Az viszont már kérdéses, hogy mi szükség van kilométerekről kiszúrható make upra (amit állandóan visel), azon kívül, hogy jelentősen növeli a KKW Beauty bevételeit. 

Kim Kardashian tehát sok szempontból megosztó személyiség, popkulturális jelentősége azonban megkérdőjelezhetetlen. Első számú influenszer-királynőként roppant jól ért a bizniszhez, elsősorban természetesen ahhoz, hogy önmagát értékesítse, és ez még akkor is így van, ha a világon nála unottabb hangon senki nem mondja: „Hú, annyira izgatott vagyok!”

Szentesi Éva

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Noam Galai/GC Images