Nézni és látni nem ugyanaz! – A Squid Game titkos kis üzenetei

–

Nem kritika és nem is ajánló

Ezekből írtak már épp eleget, és különben is, az olvasók fele garantáltan megkövezne, ha most több száz szót szentelnék annak, hogy lehúzom az év szenzációját, mert spoiler alert (ebből később lesz még bőven): nekem nem tetszett.

Nemhogy nem tetszett, rettenetesen kiakadtam a végére. Szerintem egy remek és izgalmas indulás után ellaposodott, és halálosan (szó szerint, bocs) kiszámíthatóvá vált a történet nagy része, helyenként meg akkora kérdőjeleket hagytak a nézőben, amekkorákat egyszerűen nem illik. Legalábbis akkor biztosan nem, ha egyáltalán nem garantált, hogy lesz második évad.

Az író-rendező Hwang Dong-hyuk már 2008-ban elkészült a történettel, de hiába házalt, senkinek nem kellett a sztori, amiért most sokan vakarhatják utólag a fejüket.

A váratlan siker ellenére az alkotó korábban úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs folytatni a sorozatot, többek között azért, mert amikor a Squid Game megszületett, maga is rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt, és napi fél üveg kínai likőrt is legurított, hogy a gondolatok szabadon áramolhassanak, amire elmondása szerint nem lenne újra képes, ráadásul hat hónapjába telt, mire csupán az első két részt megírta, majd átdolgozta.

„Nincsenek jól kidolgozott terveim a »Squid Game« folytatására. Elég fárasztó csak belegondolni is. De ha megcsinálnám, biztosan nem egyedül tenném. Megfontolnám, a writers room használatát (amikor showrunnerek és sorozatírók működnek együtt a cselekményen, és fejlesztik a forgatókönyvet – a szerk.), és több tapasztalt rendezőt szeretnék.”

Meglepő lenne azonban, ha nem érkezne következő évad, hiszen ez valóban rengeteg vakfoltot hagyna a nézőkben, másrészt a Netflix hülye lenne nem kiverni Hwang Dong-hyukból, vagy egy újonnan összeverbuvált kreatív csapatból a folytatást. Szerdán ugyanis hivatalossá vált, hogy

a Squid Game minden idők legnagyobb debütálását hajtotta végre a Netflixen, a szeptember 17-ei premiertől számítva, mindössze huszonnyolc nap alatt száztizenegy millió felhasználó tekintette meg, letaszítva ezzel a trónról a nyolcvankét milliós nézettségű „Bridgerton”-t.

Bár hozzátartozik, hogy a streamingszolgáltató már megtekintésnek veszi azt is, ha valaki mindössze két percet néz meg a sorozatból, de ettől függetlenül a dél-koreai produkcióra minden eddiginél többen voltak kíváncsiak a jelek szerint.

A történet húsbavágóbb, mint azt mi innen, Kelet-Közép-Európából gondolnánk

(Innentől csak saját felelősségre olvasson tovább az, aki még nem darálta le az összes részt.)

A feszültségekkel teli széria kilenc epizódon keresztül vezeti végig a nézőket azon, hogy az adósságokba és bűntényekbe keveredett, egyéni szerencsétlenségekkel is küzdő emberek, hat dél-koreai gyermekjáték mentén küzdenek az életükért. Aki nem esik ki, azaz nem hal meg, a végén negyvenhat és fél milliárd dél-koreai vont (körülbelül tizenkét milliárd forintot) markolhat fel, bízva abban, hogy ezzel végre megoldódik az összes problémája. (Még akkor is, ha aztán egész hátralévő életében küzdhet a PTSD-vel, vagyis a poszttraumás stressz-szindrómával, na de ezt nyilván egyik versenyző sem gondolja végig, amikor már a szabályokat pontosan ismerve, önként és dalolva térnek vissza a játékba.) 

 

Az erőszak, az árulás és a kétségbeesés tanmeséje ez, miközben pontos lenyomata annak, hogy Dél-Koreában milyen gazdasági helyzet uralkodik a kapitalizmus árnyékában. A The Conversation beszámolója szerint

a háztartások adóssága Dél-Koreában az elmúlt években meredeken ívelt felfelé, és mostanra meghaladja a GDP száz százalékát. A társadalom legmagasabb szintjén élők húsz százalékának nettó vagyona százhatvanhatszorosa az alsóbb rétegek húsz százalékának, és ez a különbség 2017 óta nőtt a kétszeresére.

A jövedelmekhez képest gyors ütemben nő az eladósodás, és a közelmúltban a kamatok is emelkedtek. Ez még bizonytalanabb helyzetbe hozta azokat, akiknek amúgy sincs elegendő forrásuk a nem belátható események, például egy elbocsátásból származó bevételkiesés pótlására vagy váratlan egészségügyi ellátások költségeire. A nemzeti vagyoneloszlást mérő Gini Index Dél-Koreát nagyjából az Egyesült Királysággal teszi egyenrangúvá, és jobb helyre pozicionálja, mint az USA-t. A növekvő ifjúsági munkanélküliség, a szárnyaló lakásárak és a globális járvány azonban megfordította az egyenlőtlenségek visszafogott csökkenését, ami az elmúlt években a progresszív Moon Jae-in kormánynak volt köszönhető.

A családok a legtöbb esetben a lakhatási és gyermekeik oktatási költségei miatt verik kölcsönökbe magukat. Utóbbi elengedhetetlen kiadás a középosztálybelieknek, akik abban bíznak, hogy így lehetővé teszik gyerekeiknek az egyetemi oktatást a későbbi boldogulás reményében. Augusztusban a dél-koreai kormány új hitelezési korlátozásokat jelentett be, amelyek célja a fiatalok adósságának csökkentése, a legtöbb kölcsönnel ugyanis az Y generáció tagjai rendelkeznek a jövedelmükhöz képest.

A hitelfelvételek visszaszorítására tett kísérletek azonban ahhoz vezettek, hogy egyesek inkább magasabb költségű és kockázatú hitelezőkhöz fordulnak. Sokan így találják magukat szemben a behajtókkal, és bár viszonylag kevesen kerülnek gengszterek kezére, akik azzal fenyegetőznének, hogy kivágják az adósok veséjét,

az elsöprő méretű kölcsönök terhe egyre mélyülő társadalmi probléma, arról nem beszélve, hogy a Dél-Koreában történő öngyilkosságok vezető oka.

A dél-koreai hátrányos helyzetű, kisebbséget reprezentáló karakterek szerepeltetése a Squid Game-ben rávilágít a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenség következményeire is. A gyári munkás kegyetlen kizsákmányolása, a játékba kényszerített migráns munkavállaló története is megmutatja, hogy az alsóbb társadalmi rétegek milyen akadályokba ütköznek. Az észak-koreai karakter megjelenítése is hiánypótló, hiszen nekik is számos fronton kell harcolniuk a pénzügyi stabilitás és a társadalmi befogadás érdekében.

Az író-rendező Hwang így fogalmazott:

„Egy olyan történetet akartam írni, amely egy allegória, mese a modern kapitalista társadalomról, egy extrém versenyábrázolással, ami az életben tapasztalt rendkívüli versengéshez hasonló.

Mindezt olyan karakterekkel akartam megtenni, akikkel már mindannyian találkoztunk a való életben. Túlélési játékként ez egyben szórakozás és emberi dráma. Az ábrázolt játékok rendkívül egyszerűek és könnyen érthetők. Ez lehetővé teszi a nézők számára, hogy a karakterekre összpontosítsanak, ahelyett, hogy elvonnánk a figyelmüket azzal, hogy a szabályokat kell értelmezniük.”

Nem ez az első témát érintő ázsiai alkotás, amiből világszenzáció lett. 2020-ban egészen a Legjobb film Oscar-díjáig menetelt az Élősködők (amelynek egyébként az a Pong Dzsunho a rendezője, aki a Snowpiercer – Túlélők viadala című filmet is jegyzi), mely szintén társadalmi dráma, a napjainkra egyre szélesebbre nyíló társadalmi olló kritikája, 2018-ban pedig a szintén dél-koreai Gyújtogatók feszegette ugyanezt a kérdéskört.

Jöjjenek azok a várva várt easter eggek

Bár az elején írtam, hogy én a sorozat végére rendkívül csalódott voltam, az vitathatatlan, hogy a lenyűgöző látványvilág mellett, mesterfokon hintettek el árulkodó jeleket az alkotók a legszemfülesebb nézők számára. Ezekből gyűjtöttem össze a legzseniálisabbakat a Heavy Spoilers segítségével.

Gi Hun, azaz a 456-os játékos 4,56 milliót nyer, amikor a lovakra fogad, majd 45,6 milliárdot a végső küzdelemben. A hatos és a nyolcas lovakra fogad, mivel 06.08. a lánya születésének a dátuma, és bár lényegtelen részletnek tűnik, hogy a végső befutó a hatos ló volt, a hatos szám gyakori motívummá válik a teljes sorozatban,

például hat játék van hat nap alatt, és a vallásos (legalábbis magát annak valló) játékos is a hatos mezt választja az egyik játéknál, arra hivatkozva, hogy Isten a hatodik napon teremtette az embert. Ha már hatos és nyolcas. Gi Hun sorszáma négyszázötvenHAT volt, míg végső ellenfelének, Sang Woonak kétszáztizenNYOLC. Ja, és azt mondtam, hogy az egyes ló volt az utolsó a vágtában? Tehát az alsó csíkon, ahol sorban mutatták a befutókat, az egyes sorszámú ló volt az első, míg a hatos az utolsó.

Egyébként azok a játékosok, akiknek egyes volt a sorszámában, igencsak megkérdőjelezhető morállal bírtak, az egyes Il Nammal (öreg bácsi, tudod) az élen, őt a százegyes Deok Su (segítek, a kígyós tetkós seggfej) követi, az őrökkel lepaktáló orvos pedig a száztizenegyes sorszámot viselte.

Gi Hunt, amikor elkapja az első részben az uzsorása, a veséjét bocsátja zálogba az aláírásával, csak úgy, ahogy a kiesett játékosoknak is a veséjét távolítják el, így ez is egy jel, hogy egy nagy összeesküvés tanúi vagyunk, az pedig csak hab a tortán, hogy a rendőr is a fivérétől, azaz a FrontMantől kapta az egyik veséjét.

Ha visszaemlékezünk, Gi Hun a kislányát egy gyorsétterembe viszi vacsorázni a születésnapján, mert csak erre van pénze, a kislány pedig közli, hogy semmi gond, anyja és mostohaapja úgyis steakezni vitték, és egyébként is jobban szereti ezt az egészségtelen ételt. Gi Hun utolsó játékbeli vacsorája pedig éppen egy steak volt, de az biztos, hogy neki sem esett jobban, mint a kislányával elfogyasztott vacsora. Az automatából nyert ajándék pedig morbid módon éppen olyan ajándékdobozban volt, csak más színű masnival átkötve, mint amilyenben a játékból kiesett versenyzők holttestét tették az őrök. A születésnapi ajándék pedig egy pisztoly alakú öngyújtó volt. A versenyzők többségét, ugyebár lelőtték, majd elhamvasztották. „Aúcs”.

Egyes elméletek szerint,

amikor Gi Hunnak felajánlja az öltönyös ember a metrómegállóban, hogy játsszanak a piros vagy kék négyzetekkel, annak megfelelően, hogy milyen színt választ az ember, kerül be a Squid Game-be a játékosok vagy az őrök közé,

hiszen a játékosok kék melegítőt kapnak, míg az őrök piros uniformist, akik az előbbiekhez hasonlóan szintén sorszámot kapnak, és akiket ugyancsak legyilkolnak, ha nem követik a szabályokat. Gi Hun a kék négyzetet választotta. „BA DUM TSSS”.

Gi Hun találkozása az öregemberrel, Il Nammal keretes szerkezetű. Az első részben úgy elegyednek szóba, hogy Il Nam az ágyán ül, majd az öreg az utolsó részben a halálos ágyához hívja a győztes 456-ost.

Arra is emlékszik mindenki, ugye, hogy a szavazásnál, hogy befejezzék-e a játékot, az utolsó szavazatot Il Nam adta le? Nagy machinátor volt a papa.

A sorozat csúcspillanatai szerintem egyértelműen azok a jelenetek voltak, amikor Il Nam és Gi Hun kapcsolata alakult. Az idős embert olyan esendőnek láttuk, hogy bevizelt, mire Gi Hun nekiadta a „mackófelsőjét”. Én ezeket a képsorokat megkönnyeztem, csak úgy, mint az üveggolyós részt, ezért fáj, hogy a történetvégi csavar retrospektív teszi tönkre ezeket a gyönyörű pillanatokat. Bízhatnék abban, hogy ezek a játszma ellenére igazak voltak, de ha megfigyeljük, amikor Il Nam bepisil, egy üres műanyagflakon van a feje mellett, ami jó eséllyel enged arra következtetni, hogy bizony ez is előre eltervezett húzás volt részéről.

  

A főbb karakterek halálához is kapunk „hinteket” a második részben, amikor bemutatják, kinek milyen indítéka van visszatérni a haláljátékba: Deok-Su (újra a kígyós tetkós) a gengszterek elől a hídról leugorva menekül el, és aztán az üveglapos játékban végül a mélybe zuhanva veszti életét. A pakisztáni Ali a főnökétől lop pénzt, majd Sang Woo cseni el tőle az üveggolyókat. Say-Byeok (a mufurc észak-koreai menekült lány, akinek beszélőneve van, mert kábé folyamatosan olyan kifejezés ül az arcán, mintha azt mondaná, „K, bye”.) egy kést szorít egy férfi nyakához, majd őt is így gyilkolja meg Sang Woo (aki mondjuk ki, szerintem nagyobb geci még a kígyós nyakú arcnál is, ami már a törökmézes játéknál is kiderült). Ő egyébként a kádban, frakkban akar öngyilkos lenni, majd csuromvizesen, a földön fekve, öltönyben oltja ki végül a saját életét. Gi Hun, amikor kidobják őket Say-Byeokkal a kocsiból, miután megszavazták, hogy érjen véget a játék, édesanyja életére esküszik meg, hogy nem fog bosszút állni a lányon, amiért az meglopta, ha eloldozza. A lány kiszabadítja, majd Gi Hun mégis letámadja. Az édesanyja pedig szegény, meg is hal a történet végére.

Érdemes visszatekernünk egy-egy részre, ugyanis kiszúrhatjuk, hogy a hálókörlet falaira fel volt festve az összes játék. Nézőként talán megbocsátható, hogy ez nem tűnt fel, a játékosok viszont lássuk be, jó nagy lúzerek, hogy nem töprengtek el azon, vajon mit jelenthetnek az ábrák, legalább az első egy-két megmérettetés után.

Összességében tehát kaptunk egy merőben rendhagyó sorozatot, mint amit mostanában megszokhattunk, hogy ki mennyire volt elégedett a végére, az már egyénenként változhat. Az pedig, hogy lesz-e részünk a folytatásban, és választ kapunk-e olyan kérdésekre, hogy a rendőr valóban meghalt-e, miután fivére lelőtte, vagy van-e alapja annak a teóriának, hogy Gi Hun valójában Il Nam fia, na, az majd kiderül. Addig meg mindenki hallgassa ifjabb Johann Strauss Kék Duna-keringőjét, ha nosztalgiázni szeretne.

Krajnyik Cintia

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT! 

Képek: Netflix