„Tulajdonképpen egy halottba szerelmesnek lenni kitűnő dolog. Az ember soha nincs egyedül.” – Perczel Zita, a Meseautó ünnepelt (és nagyon magányos) sztárja

–

Ha meghallom a Meseautó című film betétdalát, azonnal gyerek leszek megint.

A nyolcvanas évek elején járunk, fészkelődöm a Thonet-széken a fekete-fehér televízió előtt. A tévé tetején természetesen csipke és nippek, az art deco-asztalkán horgolt terítő, ólomüveg váza, benne rózsák. A fotelban ül Tánti, aki a dédanyám testvérhúga. Kortalan, filigrán asszony, nyolcvanévesen is úgy ül le, mint egy mozisztár. Keresztbe vetett karcsú vádlik, lábán nejlonharisnya, körme gondosan manikűrözve, ősz haja berakva, magas, ránctalan, fényes homlokából hátrafésülve szépen.

Minden hétvégi délután ez a program: ebéd és mosogatás után régi magyar filmeket nézünk vaníliás porcukorfelhőben (almáspite).

Nem nagyon értem, mit eszik Tánti ezeken a furán artikuláló, pipiskedő színészeken, én Gojko Mitićet várom rendületlenül és az indiánfilmeket, de szeretek vele lenni, úgyhogy maradok a tévé előtt.

Tántinak két kedvence van, Zita mind a kettő, az egyik a Szeleczky, a másik a Perczel. Én meg se tudom különböztetni őket, de a felnőttek is keverik amúgy. (Ezt onnan tudom ma már, 2021-ben, hogy olvastam: amikor Perczel hazalátogatott, gondja volt a magyar határon amiatt, hogy a hatóság is összetévesztette Szeleczkyvel, aki szintén elhagyta az országot 1945-ben, és távollétében a népbíróság elítélte.)      

Tánti csak durván egy évtizeddel volt idősebb a Zitáknál, fiatal lányként pont úgy nézett ki, mint ők, illetve a korabeli nőideál: keskeny csípőjű, törékeny, szívarcú lány, hatalmas, csodálkozó szemmel és fejre tapasztott, hullámos, rövid hajjal.

És Tánti álmai sem terjedhettek tovább, mint a filmbéli naiváké: a „jól férjet találni” volt a „netovább”, ami össze is jött neki különben, édes egy ember volt a Péter bátya, és nagyon szerette Tántit (aki amúgy Gizella volt, de amikor én ismertem, már csak az idegenek hívták így).  

És miről álmodozott vajon Perczel Zita, aki tinédzserként lett díva?

Nos, ő boldogan lébecolt a szandaszőlősi birtokon, amíg anyja el nem adta az utolsó két hold földet is, hogy taníttathassa a gyermekét. Céltudatos asszony volt, a fejébe vette, hogy Perczel Zitából nagy színésznő lesz, ami egy elszegényedett dzsentrifamíliából származó lánynak (és családjának) óriási lehetőség a felemelkedésre. „Anyámnak semmiféle színházi kultúrája, érzéke nem volt, csak a vágya, hogy én színészi karriert csináljak. Egy hozomány nélküli lánynak abból kinézhetett valami a kilencszázhúszas években – mondta idős korában az egyik televíziós interjújában Perczel Zita. A szüleiről egyébként nem szívesen beszélt soha, a gyermekkorát röviden csak „borzalmasnak” titulálta önéletírásában.

De megtette, amit vártak tőle.

Habár nagyon fiatalon, alig 15 évesen jelentkezett a színiakadémiára, és felvételijén belesült a választott versbe, részben, mert „szépen sírt” a bizottság szerint, részben meg, mert a mama szerzett protekciót Gömbösnél, a miniszterelnöknél, aki a férje katonatársa volt egykor, bekerült: Gobbi Hilda, Básti Lajos, Gellért Endre, Móricz Lili, Fónay Márta osztálytársa lett.

Igaz, az iskolát be nem fejezte végül, mert már növendékként munkát kapott. A Hullámfürdőben fedezte fel 15 évesen szó szerint a medence partján a Vígszínház igazgatója és a teátrum főrendezője. Hívták egy darabba. Nem sokkal később pedig a Nemzeti Színház kínált neki szerződést: nagy sikere volt a színpadon.

Beindult a karrier első, viharos népszerűséget hozó szakasza

A híres Meseautó már a második filmje (Az elsőben, az Új rokonban énekli, hogy „Kislány, kezeket fel!”, biztos emlékeztek rá!). Ő alakítja az édes, ártatlan és tiszta Kovács Verát, akire szemet vet a bank középkorú, nőcsábász vezérigazgatója. A nekünk, mai szemmel már sok ponton bizarr történetet élvezetessé teszi a humor, a színészi játék. Perczel a kor sztárjaival játszott együtt immár másodjára: Kabos Gyulával, Gombaszögi Ellával, Gózon Gyulával.

Ezután jöttek szép sorban a romantikus vígjátékok, és a velük járó anyagi jólét, a hódolók, a budai villa. Szolidaritásból Perczel átszerződött a Vígszínházba, amikor az új direktor menesztette a nemzetis kollégáit, de mint később írta, rossz húzás volt: „dekoratívan unatkozott” a sekélyes mellékszerepekben.

Partnerei jellemzően jóval idősebb, érett férfiak voltak

Gaál Béla, a Meseautó rendezője nős volt. „Bohém volt, kártyás volt, öreg volt; egyáltalán nem felelt meg (…) a szüleim elképzelésének. Akkoriban az, hogy egy színésznő mit csinál a színpadon vagy a filmstúdióban, a kisebbik és könnyebbik része volt a művészetének. Az oroszlánrész, a nagy siker, a gazdag férj vagy barát volt, akit a színpadon vagy a filmen keresztül szerzett meg. Ebben abszolút sikertelen voltam, sőt reménytelen is, ameddig Gaál Bélához ragaszkodtam” – írta Perczel.

A skandalum, no meg saját elképzelései mentén végül az anyja kiküldi Párizsba. Egy ott élő, irodalmi ügynökséget működtető magyar család gondjaira bízza, találjanak neki férjet, és/vagy protezsálják be a francia filmes-színházi világba.

A lány azonban önállósítja magát, és egy agárversenyen összejön egy orosz emigránssal, akit Alexis néven emlegetett a későbbiekben, őrizve inkognitóját. Alexis pár hónappal később tüdőrákban meghal, Perczel sohasem felejti el. Ő a címben emlegetett kedves halott, akihez folyton, egész életében beszélt magában állítása szerint.  

Párizsban színházi lehetőségeket kapott ugyan, a művészvilág krémjével találkozgatott, de a hazaihoz hasonló ünneplésben nem volt kint része

Életét a továbbiakban leginkább szerelmeinek-kapcsolatainak története alakította. Háromszor férjhez is ment (és el is vált), született három gyereke, folyton újra kellett kezdnie mindent valahol máshol, másokkal.

Párizs után jött a náci megszállás miatt 1940-ben Hollywood. Második férjével, a producer Ossia Lucachevitch-csel emigráltak, de Perczelnek nem termett kint babér, és nagyon elszigetelten, kvázi szép házvezetőnőként élt sikeres, gazdag férje oldalán a sztárok közt.

Magányos, mellőzött, szeretetéhes és depressziós volt.

Elvált, hozzáment egy másik oroszhoz, egy Boris Ingster nevű neves forgatókönyvíróhoz, de vele se lett boldog, hiába volt a férfi korábbi nagy szerelmének, Alexisnek a testvére. Megint elvált, és 1950-ben visszajött Európába a lányaival, a fia Amerikában maradt az apjával.

Ismét Párizs következett, színházi szerepek és egy szép szerelem egy magyar férfival, Lukács Mihállyal, akinek halála után, a hatvanas években Perczel a lányai után ment, először Madridba, majd Rómába, ahol a magyar kulturális élet jeles képviselői vendégeskedtek nála gyakorta. Sosem szakadt el lélekben Magyarországtól. Élete végén sűrűn járt haza, előbb szerepek révén (fantasztikus „nagymama” volt a magánéletben és a kecskeméti színházban is, Csiky darabjában), aztán végleg.

  

Sikerült a félbetört karriert is feltámasztani, amikor már egészen elveszettnek látszott: 62 évesen tért vissza a filmvászonra Mészáros Márta Örökségében, és ezután újabb filmekben, sorozatokban és színházi szerepekben láthatta a közönség. Mondhatni, az utolsó pillanatig játszott, halála napján került adásba a Kisváros című sorozat azon epizódja, melyben egy önmagát is eltüntető jósnőt alakít. Micsoda távozás! 

Nagyon színes, fordulatos élete volt, de memoárja arról tanúskodik, hogy nem volt elégedett önmagával: „Én meg vagyok győződve arról, hogy az én életem a leghülyébb. Nem is tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni. Bár igaz, ehhez kivételes tehetségre volt szükség. Ez az egyetlen tehetségem, amit szomorúan el kell ismernem.”

Kurucz Adrienn

 

Forrás: ITT, ITT és ITT

Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa, Áron kiadó, 2000