Csápos erotika, prostitúció, őrjöngés – 5 erotikus festmény, amely megbotránkoztatta a művészvilágot

–

Diego Velázquez: Vénusz tükörrel (1648–1651)

Velázquez a spanyol festészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki számos udvari portré mellett megfestette a kor első spanyol aktképét, a Vénusz tükörrel című művet. Vénusz és tükre megbotránkoztatta a közvéleményt. Velázquez csak a király jóindulatának köszönhetően kerülte el az inkvizíciót és a száműzetést.

A festményt a női szépség paradigmájának tekintik, nyilatkozta róla Rachel Campbell-Johnston, a Times művészeti kritikusa. A modell a könyökére támaszkodva fekszik egy ágyon, arca sokkal idősebbnek tűnik Ámor tükrében, mint a teste. Az üzenet pedig: a szépség mulandó, semmi sem tart örökké.

További érdekesség, hogy a festménybe közel száz évvel ezelőtt egy szüfrazsett legalább ötször belevágott. Mary Richardson ezzel egy másik szüfrazsett, Emmeline Pankhurst letartóztatása ellen tiltakozott. Richardson később elismerte, hogy a kép nemcsak az értéke (negyvenötezer font) miatt vált célponttá, hanem a női test ábrázolása miatt is.

Kacusika Hokuszai: A halász feleségének álma (1814)

Nem csoda, ha ismerősen cseng Hokuszai neve (ITT írtunk róla bővebben), ő festette A nagy hullám Kanagavánál című képet is, és inkább tájképeiről, mintsem erotikus festményeiről volt híres. De vitathatatlan érdeme minden idők egyik legerotikusabb képe, a japán sunga (erotikus) művészet tökéletes példája, ami minden bizonnyal évszázadok óta nyűgözi le a közönséget. A festmény aktus közben ábrázol egy gyöngyhalásznőt két polippal.

A kép először cím nélkül, a Kinoe no Komacu című háromkötetes könyvben jelent meg, majd több címváltozata is ismertté vált: A búvárlány és a polip, A gyöngyhalász és a két polip, illetve A búvár és a két polip. Az eredeti címek egészen más jelentéssel bírnak, mint az elhíresült angol (és ebből fordított magyar) változat. A japán cím a nőt független gyöngyhalászként mutatja be, aki inkább polipokkal folytat szenvedélyes viszonyt, míg az angol cím egy kétségbeesett feleséget sejtet. 

Ez az ikonikus kép lett az úgynevezett tentacle erotica (csápos erotika) előfutára, amely motívum a modern japán pornográfiában vált népszerűvé (ITT írtunk róla korábban). A kép később több művészt is megihletett, Picasso 1903-ban készítette el a saját változatát, David Laity ausztrál festőt azonos című alkotása miatt pedig fel is jelentették.

Édouard Manet: Olympia (1863)

Bár korábban a nagy méretű vásznak a történelmi vagy mitológiai témáknak voltak fenntartva, Manet előszeretettel szakított a hagyományokkal és festett meg ekkorában kevésbé grandiózus jeleneteket is, mint például a szeretőjét ábrázoló Olympiát.

A modern kor felé haladva a művészek a mitológiai alakokról a valódi nőkre váltottak. Az Olympia című festményt a modern kori Párizsban élő nők ihlették, és a XIX. századi prostitúciót leplezte le. Bár a képet Tiziano Urbinói Vénusz című műve inspirálta, Manet alkotását nemcsak a közönség, de a kritikusok is vulgárisnak minősítették, míg a mitológiai festmény főművévé vált. Miután kiállították a képet, az emberek botokkal felfegyverkezve készültek rá, hogy elverik a „fehér szajhát”, a legkülönbözőbb szitokszavakkal illették, és mindent megtettek annak érdekében, hogy elpusztítsák a festményt. Állítólag csak a teremőröknek köszönhető, hogy az 1865-ös párizsi Salon tárlatán szereplő mű megmenekült. 1908-ban a Louvre megvásárolta, jelenleg pedig a Musée d’Orsay-ben tekinthető meg. 

Heinrich Lossow: A bűn (1880)

A bűn tematikusan a Gesztenye-bankettet ábrázolja, amely a legenda szerint a Vatikán legmocskosabb éjszakája. Állítólag az egykori bíboros, Cesare Borgia, VI. Sándor pápa fia rendezett a pápai palotában egy botrányos vacsorát 1501. október 30-án. A beszámolót az apostoli protonotárius, vagyis a pápai főjegyző latin nyelvű naplója őrizte meg, de pontossága vitatott.

Johann Burchard elzászi születésű pap és krónikás így írja le ezt a jelenetet a naplójában: „VI. Sándor pápa fia bankettet rendezett a pápai palotában, ahol ötven prostituált volt jelen a vendégek szórakoztatására. A vacsora után a padlóra égő gyertyákat helyeztek el, és gesztenyéket szórtak szét, amelyeket a prostituáltaknak meztelenül, négykézláb, a szájukkal kellett felszedniük. A pápa nézte és csodálta nemes szerepüket. A papság tagjai és más ünneplő vendégek bizonyos jutalmakért cserébe közösültek a prostituáltakkal.” Burchard szerint „díjakat – selyemkabátot, cipőt, kalapokat és más ruhadarabokat – ajánlottak fel azoknak a férfiaknak, akik a legsikeresebbek voltak. A szolgák számontartották az egyes férfiak orgazmusait, mivel a pápa csodálta a férfiasságot, és a férfiak vonzerejét az ejakulációs képességével mérte.”

Ezt a fajta ábrázolást abban a korban még részben tolerálták is, ám a történet nagy része spekulatív, a modern tudósok elutasítják a Gesztenye-bankett hitelességét, mivel az kizárólag Burchard emlékirataiban szerepel.

Władysław Podkowiński: Az őrjöngés mámora (1893)

A kép, amit gyakran csak Az őrjöngésnek neveznek, valószínűleg Władysław Podkowiński egyik legerősebb kompozíciója. Egy meztelen nőt ábrázol, aki szenvedélyesen öleli egy fekete ló nyakát. Az állat orrlyukai kitágultak, habzik a szája, a nő szeme lehunyva, szőke haja pedig összefonódott a ló sörényével.

Az alkotás szimbolikusan az ösztönök és szenvedély pusztító erejét ábrázolja. A nőt magával ragadja a démoni ló szenvedélye, amely erősebb az akaratnál. Ez az érzéki mámor őrjöngése, de különbözik a francia forradalom előtti kor klasszikus, középkori és filozófiai értelemben vett mámorától. Amikor a képet 1894-ben Varsóban kiállították, olyan erős kritika érte, hogy Podkowiński darabokra vagdosta saját művét, amit szerencsére később sikerült összerakni.

A művészet által a társadalom elé tartott görbe tükör gyakran érinti érzékenyen az embereket. És bár a polipokkal folytatott aktus még ma is egészen szélsőségesnek tűnik, az utóbbi századokban igencsak megedződtünk, egy fedetlen mell vagy fenék pedig már rég nem kavar ekkora viharokat – a művészetben legalábbis.

Mózes Zsófi