A logikus – és kívánatos – lépés valószínűleg az lett volna, hogy Baló György halála után egy-másfél évvel az RTL Klub vesz egy nagy levegőt, és saját érdeke, a sajtószabadságba és a demokráciába vetett hite miatt felemeli a telefont, és azt mondja Friderikusz Sándornak: jöjjön vissza a képernyőre, és indítsa újra a Friderikusz mostot, vagy valami hasonló közéleti-politikai háttérműsort. Szép is lett volna. De, ugye, nem egy utópiában élünk, hanem a valóságban, ahol a közéleti-politikai műsoroknak legfeljebb presztízsértékük van (vagyis szinte semmi), de üzletileg pénzkidobásnak számítanak. 

Úgyhogy Friderikusz intellektuális képességei helyett ma a szórakoztató oldalára van szükség (ami az én szememben a legkevésbé erős oldala), meg az érzelmi intelligenciájára – de persze ezek is meg tudnak emelni egy műsort, bármilyen szintre lőtték is be eredetileg.

Igen, ezen a ponton színt kell vallanom: Friderikusz Sándort még mindig mércének tekintem, és akárhányszor felbukkan a képernyőn, azt érzem: van mit tanulni tőle, mindenkinek. Sosem dolgoztam vele, így nem csalódhattam benne, képernyősként pedig nem láttam elbukni. De még a bukás is belefért volna a többi teljesítmény mellett. Mindezzel csak azt akarom mondani: az Életünk története nem az a műsor, ami az ő nívójához vagy képességeihez lett kitalálva, ez nyilvánvaló – ebbe a formátumba neki kellett beleszabnia magát. Konkrétan: alább kellett adnia, és ez látszik. De nem jelenti azt, hogy ne tudott volna kihozni belőle valami értéket – kisujjból –, valamit, ami emberséget hordoz.  

Az alapötlet egyszerű, de szokatlan: párokat maszkíroznak el húsz, majd negyven évvel idősebbre, hogy aztán a műsorvezetővel elbeszélgessenek a várható kilátásaikról. Értelemszerűen az úgynevezett „best case scenarió”-ról, vagyis a lehetséges legpozitívabb változatról van szó: arról, hogy mindketten megérik a húsz, majd negyven évvel idősebb kort, egészségesen, együtt. Lássuk be, ennek máris sokkal kisebb az esélye, mint azt hinni szeretnénk, de nyilvánosság előtt nem lehet vállalni a kételyeket, főleg nem, ha a kapcsolatra vonatkoznak. Ennyiben tehát garantálva van a műsor pozitív kicsengése – és az érzelmi töltet is, pusztán attól a gondolattól, hogy még mennyi minden van előttünk. 

A műsor egy része tehát a maszkmestereken múlik, hogy sikerül-e kellően hiteles öregítést bemutatniuk, ami beindítja a fantáziát – a másik pedig a műsorvezetőn, hogy jól navigálja-e a szereplőket az érzelmesség és az érzelgősség között, merthogy az utóbbi csábítása igencsak nagy.

És persze résen kell lennie azért is, hogy ha csalást lát (értsd: őszintétlenséget, elhallgatást, maszatolást), akkor odakérdezzen, belepiszkáljon, tartsa az irányt valamiféle igazság felé.   

Nos, akkor nézzük sorban! Úgy tűnik, a Sztárban sztár óta megéri maszkmesternek lenni Magyarországon, mert már nemcsak a filmiparban (ahol a külföldi produkciók bőven kínálnak munkát és fejlődési, tanulási lehetőséget), hanem immár a tévézésben is lehet kísérletezni, alkotni. Amennyire hozzá nem értőként meg tudom ítélni, szép, míves munkát végeztek az első részben, ahol a Schobert Norbi–Rubint Réka-házaspárt öregítették, méghozzá egyértelmű jószándékkal: Norbiból elegáns urat, Rékából pedig előbb Szűcs Juditot, aztán egy vagány úriasszonyt varázsoltak. Álljon itt a nevük: Novák Balázs, Erdész Franciska, Ipacs Szilvia, Volentics Ádám, Gazdag Ágnes, Hardi Ágnes, Solti András, Molnár Levente, Kis Richárd Lajos, és Bódor Erzsébet kontaktlencse-specialista, valamint Hufnagel Mariann parókakészítő. 

Mindkét esetben feltűnő volt, hogy a maszkok milyen erősen visszahatottak az alanyok viselkedésére. Míg Norbinak a jelenlegi arcából egy megtört, zárt tekintet nézett kifelé, addig idősödve egyre jobban csillogott a szeme, és nem csak a könnyektől. Szabályosan megszépült az adás alatt, ami részben valóban a maszknak köszönhető, de részben annak is, amit Norbiból ez a helyzet előcsalogatott. Míg az első jelenetben (amiben a valódi fizimiskájával szerepel) minden korlátoltsága és tuskósága megmutatkozott, addig a későbbi jelenetekben a maszkhoz idomulva egyre finomabbá, lágyabbá és emberibbé változott – pont, ahogy az idősödő férfiak veszítenek a tesztoszteronból, és kezdenek (még a legkeményebbek is) megszelídülni. 

Az idő múlásának témája, ami természetszerűleg magával vonja a halál gondolatát is, úgy hatott rá, ahogy a korábbi interjúk, megnyilatkozások nem tudtak: képes volt letisztulni arra a szintre, ahol már csak a legfontosabb marad.

És az – bármilyen közhelyesen hangzik is – a szeretet, amit a felesége révén ismert meg. Amikor eljutunk addig, hogy enélkül nem lenne értelme élnie, vagy addig, hogy a feleségének viszont még a halála után is további boldogságot kíván, akkor tulajdonképpen a műsor kimaxolta a formátumát, ennél többet nem érhetne el.  

De nem lenne hiteles mindez, ha korábban Réka el nem meséli, milyen volt, amikor Norbi ténylegesen a halál torkába került egy szívműtét miatt, és ha nem tanúskodik minden megnyilvánulása arról, hogy ez a szeretet benne tényleg stabil és valódi. Ő igaziból lát valamit ebben az emberben akkor is, amikor az a legprimitívebb modorban beszél róla és az érzelmeiről, mert számára akkor is ott a lélek mögötte, ha mi azt nem látjuk.  

Lehet, hogy ez a két ember már tízmilliószor végigturnézta az összes hazug celebműsort és látszatvalóságot árusító social felületet, de amijük tényleg van, az az egymás iránti elköteleződésük – ez derül ki. És az, hogy ennél több végül is nincs, nem kell.

Velük szemben pedig ott ül az ország „legmagányosabb” műsorvezetője, aki, amióta csak ismerjük, egyedül él (és csak a szakmájának), aki az első tíz percben közli, hogy az egész öregedés nem érdekli (már amennyiben őt érinti), és hála istennek a nagy egymásra borulások perceiben sem hatódik meg. Ez a műsor másik nagy erénye, amihez tényleg Friderikusz Sándor kellett. Mert ha most, mondjuk, mindez egy Ördög Nóráéhoz hasonló lelki alkatú műsorvezető szeme előtt zajlana, akkor nyilván még több könny és vallomás hangzik el, míg csömört nem kapunk és nem legyintünk az egészre. Friderikusz rezignáltsága – egyszersmind értő figyelme – azonban garantálja a balanszot, és biztosítja a hitelességet.  A cikk a hirdetés után folytatódik!

  

Így aztán tulajdonképpen azt kell mondanunk: igazuk volt azoknak, akik éppen őt választották az Életünk története karmesterének. Örök kívülállása és szkepticizmusa, hűvös profizmusa és emberi tapasztalata kell ahhoz, hogy ez a műsor ne fulladjon nyáltengerbe, hanem megmaradjon a valóság talaján, de adjon a nézőknek annyi érzelmet, amennyivel a saját életüket egy picivel több erővel folytathatják. Mert végül is erről van szó: érzelmekkel sáfárkodnak. Azokkal az érzelmekkel, amiket az emberek a saját életükben nem mernek vállalni, de a képernyő előtt ülve, mások által jólesik átélni. Adott esetben tanulni lehet belőle, más esetben elbújni mögé… De ha minden epizódban olyan fogékony szereplőket találnak hozzá, mint Schoberték, akkor ez a műsor be fogja teljesíteni a küldetését. 

Gyárfás Dorka

Képek: RTL Magyarország/Bielik István