Árpa Attila: Ha a barátnőm nem lenne szimpatikus a lányomnak, másnap kirúgnám – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. február 5.
|
DTK
A decemberi forgatás Árpa Attilával éppen úgy indult, mint bármelyik másik Elviszlek magammal, találkoztunk a megbeszélt helyen, beült mellém, és már mentünk is. Majd úgy nagyjából három perccel indulás után, közölte velem, hogy húsz évvel ezelőtt, az RTL klubos időszakban, mi ketten… majdnem randiztunk. Milyen szerencse, hogy én erre egyáltalán nem emlékszem! (Nem véletlenül: nem volt ilyen – amit persze azonnal meg is mondtam neki.) Miután ezt – szerencsére gyorsan – sikerült helyre tennünk, rátérhettünk a lényegre: arra, hogy mennyi minden változott Attila életében és személyiségében is azóta. Hogy máig kétségei vannak, mennyire volt jó döntés egykori színművészetis hallgatóként elmenni egy induló kereskedelmi tévéhez kreatív vezetőnek… Szóba kerültek „régi nagy” tévéműsorok, amelyekkel még mindig sokan azonosítják őt, meg az újabbak tervei is. És persze beszélgettünk a filmekről, a színészetről és a rendezői ambíciókról. Meg a nőkről, akik Attila körül élnek. A számára legfontosabbikkal pedig találkoztunk is, ugyanis Amiráért mentünk az iskolába. Kiderült, hogy ha párkapcsolatról van szó, akkor Attila számára tizenhárom éves kamasz lánya véleménye a legfontosabb. Amira pedig lehet, hogy hamarosan az apukája nyomdokaiba lép… Elviszlek magammal: Árpa Attila és Árpa Amira
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. május 29.
Minden nagyon korán történt az életében; 20 évesen már képernyőn volt, 30 évesen pedig kormányszóvivő. Hogyan lett az örökké szorongó kisfiúból Magyarország egyik legkeresettebb kommunikációs tanácsadója és – a mai napig – egyik legismertebb televíziósa (úgy, hogy már 20 éve nem is tévézik). Az Elviszlek magammal vendége: Batiz András.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2020. január 8.
–
DTK
Csak nézed és hallgatod őt, és úgy érzed: 1000 éve ismered, és csak neked beszél. Mint egy erőmű, olyan ez a csupaszív színésznő, akibe egyszerűen nem lehet nem beleszeretni. DTK-nak is sikerült. Itt a friss Elviszlek, és benne: Balázs Andrea.
42 like / 0 dislike
43 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 19.
–
DTK
40 éve van a színpadon, nyolc évig mindennap feltűnt az RTL Klub képernyőjén egy sztármagazin műsorvezetőjeként, és neki is „bérlete volt” a bulvárlapokba, hiszen volt férjével és gyerekei apjával, egyben színészkollégájával Rékasi Károllyal, az akkor divatos szóhasználat szerint igazi álompár voltak. De mindez csupán a felszín. Détár Enikő életének kevésbé látható része igazi hullámvasút. Ő az Elviszlek magammal évadzáró epizódjának vendége.
0 like / 0 dislike
10 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás