–

Madárijesztők faluja

Van egy furcsa kis falu Japán legkisebb szigetén Shikokun, a neve: Nagoro. Ha arrafelé sétálsz, nem fogod egyedül érezni magadat, mert mintha mindenütt felbukkanna valaki: a folyóparton egy férfi pecázik, az úton egy motoros állt meg épp, hogy lepillantson a völgybe, a mezőn néni üldögél egy köteg gallynak dőlve. Örökké. Mozdulatlanul.

Nagorót ugyanis másképp is ismerik: ez a bizarr babák faluja, ahol több száz ember méretű kitömött bábu lakik. A története pedig így hangzik: Tsukimi Ajano, egy korábbi lakos, amikor 2001-ben hazatért a falujába, megdöbbent, hogy az mennyire kiüresedett. Az egykori 3000 fős falu népességéből mindösszesen 30 maradt, az évek során sokan elköltöztek vagy meghaltak. Aztán egyik nap a kertben állva, ahogy megakadt a szeme a madárijesztőn, eszébe ötlött valami. Először az édesapját formálta meg szalmából, majd ez olyan jól sikerült (és meglepő módon a szomszédok is örültek neki), hogy sorra került aztán a többi rokon, majd az elhunyt lakosok is.

A falu avatár népessége pedig azóta is növekszik, benépesítve az utcákat, boltokat, és a helyi iskolát is, amely ugyan 2012-ben végleg bezárt, most azonban újra türelmes szalmadiákok üldögélnek a padban, arra várva, hogy elkezdődjön az oktatás.

A falu újranépesítési projektjét illetően mondhatni, hogy Tsukimi Ajanót elkapta a gépszíj, ma már egy helyi hús-vér lakosra tíz kitömött bábu jut. A látvány lehet, hogy kissé bizarr, de számomra megnyugtató a gondolat, hogy minden egyes eltávozott embernek ilyen kedves mementója üzeni: ha el is mentél, velünk örökre itt maradsz.

Nagaro falu buszmegállójában - Forrás: Getty Images/Carl Court

A gyönggyé vált nagymama

Dél-Koreában az elhunyt rokonok hamvaiból fényes kékeszöld, rózsaszín vagy fekete gyöngyöket készítenek, amiket aztán aprócska üvegedényben kitehet a család otthon a polcra. A transzformáció nem kifejezetten olcsó, 900 dollár körül van az ára, ám mégis egyre többen fordulnak e megoldás felé, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a temetkezési helyek gyorsan fogynak, ezért egy 2000-es rendelet elő is írja, hogy a sírhelyeket hatvan év elteltével be kell szántani. Ezekkel a dekoratív gyöngyökkel azonban nem kell attól tartani, hogy hat évtized múlva egyszer csak nyoma veszik a nagymama emlékének (persze egy költözés során még mindig rizikós, nehogy elkutyulódjon valahová az értékes emlék). 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cultures of Death (@drivenbydeath) által megosztott bejegyzés,

Post mortem családegyesítés

Ne bolygassuk a halottakat, tartják sokan, de nem Madagaszkáron! Itt dívik ugyanis a famadihana, azaz a halottak feltámadásának ünnepe július és szeptember között, ennek pontos időpontjáról mindig a helyi asztrológus dönt. A fesztivál során összegyűlnek a távoli rokonok, hogy találkozzanak elhunyt őseikkel, azokat értesítsék a legújabb történésekről a családban, bemutassák az újonnan született gyerekeket, mindezt egy nagy zenés-táncos lakoma keretében.

A rizsből és sertésből vagy marhából álló varibemenaka elfogyasztása után a család a sírhelyhez vonul, ahol előhozzák a lepedőbe csavart elhunyt maradványait, újrarendezik azt, mellé olyan ajándékokat tesznek, amiknek örült volna az illető, ez férfiak esetében legtöbbször alkohol vagy cigaretta, a nőknél parfüm és rúzs, a gyerekek pedig édességet „kapnak”. Végül táncra kelnek az immár rendbeszedett, újracsomagolt holttesttel.

A famadihana hagyománya azonban az utóbbi években visszaesőben van, sokan a vallással szembemenőnek tartják, illetve azzal érvelnek az eltörlése mellett, hogy a halottak kiásásának szokása betegséget, pestist terjeszt (talán nem teljesen alaptalanul…). 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Letras de Sangre (@letrasde.sangre) által megosztott bejegyzés,

Temessetek vadmacskába!

Ha választhatnék, hogy hol temessenek el, akkor a befutó nálam tutibiztos Ghána lenne, ahol sutba vágták az oldschool téglatest formát, legalábbis ami a halottas ládát illeti, fantáziakoporsó néven tulajdonképpen bármilyen formában eltemettetheted magadat, amihez csak kedved szottyan.

A különféle állatot, hajót, épületet, autót vagy akár edzőcipőt formáló, szoborszerű dobozban azért az ember mégis szívesebben adja át magát az enyészetnek, nem igaz? Még akkor is, ha ezzel jelentősen megdobja a temetés költségeit, egy jó minőségű fantáziakoporsó akár 15 ezer dollárba is fájhat. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Paa Joe (@paajoewks) által megosztott bejegyzés,

A megsütött halott

Végül a sok szép megemlékezés után, álljon itt egy európai szemnek kifejezetten bizarr, mondhatni, gyomorforgató búcsú is, az endokannibalizmus szokása, mely Braziliában a Yanomami törzs köreiben bevett gyakorlat: miután elhunyt a rokon, megsütik és megeszik, hogy így őrizzék meg a lelkét. Hitük szerint ugyanis a lélek kizárólag akkor lelhet békére, ha a testet megsütik és elfogyasztják, hangosan sírás és éneklés közepette. A megmaradt csontokat aztán porrá őrlik, majd azt összekeverve banánnal levest készítenek belőle, amiből mindenki kap.

Ha azonban a falubelit egy ellenség pusztította el, csak az asszonyok kaphatnak a hamvaiból, majd annak elfogyasztása után véres bosszút állnak a gyilkoson.

Égi temetés

Ha tetszik ez a fajta megoldás, de mégsem lenne kedved befalatozni az elhunytat, akkor még mindig átveheted a tibeti szokást, az égi temetést, ahol a halottakat a dögevő madaraknak ajánlják fel, tüchtigen felaprítva, a jobb fogyaszthatóság érdekében. Ha a keselyűk maradék nélkül elfogyasztanak mindent, az jó jel, az a hiedelem járja ugyanis, hogy még a madarak is kiköpik fitymálva azt, aki valami ördögien rosszat tett életében.

A buddhista tanítás szerint a holttest nem más, mint feleslegessé vált porhüvely, ahonnan a lényeg, a lélek már eltávozott.

Így végső gesztusként ily módon azt visszaadják a természetnek a madarakon keresztül, az égi temetésnek hála, pedig a földet sem kell megzavarni egy gödör ásásával.

Fiala Borcsa

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Carl Court