–

(U. J.-nek, szeretettel.)

– Szia! De örülök, hogy végre találkozunk, kicsikém, már úgy hiányoztál! El sem tudod képzelni, mennyire. Nagyon szeretlek ám! És irtó büszke is vagyok rád, azt tudod? Na gyere, bébi, ne húzódozz, adj inkább egy csókot, így ni.

– Szia…

– Akkor? Mozi? Ahogy megbeszéltük?

– Hát, figyi, az van, hogy…

– Na! De furcsa vagy ma. Jól vagy? Csak nem lettél beteg? Bökd ki, szerelmem, mi nyomja a begyedet!

– Szóval az van, hogy szakítani szeretnék.

– Szakítani? Nem értelek. Mi ez a hülyeség?

– Úgy érzem, hogy ez a dolog kettőnk között kifutotta magát, érted? Nem akarok veled többet járni. Ez van. Bocs.

– Furcsa vagy. Na, sebaj. Akkor, mozi?

– Mozi?! De hát nem érted? Épp az imént szakítottam veled!

– Nyuszikám, te nem érted. Mi együtt döntöttünk úgy, hogy járunk, stimmt? Ergo csak együtt dönthetünk úgy, hogy nem járunk.

És én nem akarom, hogy ne. Ergo: nem fogadom el. Úgyhogy járunk. Randizunk. Találkozgatunk. Ahogy csak szeretnéd! Szóval még egyszer kérdezem, bár már kezdek kissé kifogyni a türelemből: akkor, mozi? Indulhatunk végre?

– De hát… én nem akarok moziba menni veled. Meg úgy semmit sem. Épp ezt magyarázom.

– Látod, pont ez a baj veled. Soha nem tudod, mit akarsz. Csak rángatod itt magadat, tipródsz, eljöttél, hiszen megbeszéltünk egy programot, te is akartad, most meg hirtelen ki akarsz belőle hátrálni. De persze magad sem tudod, miért. Hogyan is tudnád? Tök jó lenne, ha legalább egyszer kitartanál amellett, amit elhatározol. Jó, ez most csak egy mozi, nem nagy ügy, gondolhatod. Talán igazad is lenne. De ha végignézel az életeden, nyilvánvaló ez a visszatérő motívum. Most miért nézel ilyen döbbenten, mondd! Hogy micsoda…? Te még tényleg, soha nem vetted észre ezt a tulajdonságodat? Hát csak az ember szemét nem szúrja ki, édesem. Persze, én elfogadlak így… de azért talán jobb, ha tudod.

– Már ne is haragudj, de miről beszélsz? Tavaly csináltam meg az angol felsőfokút, amit a munka mellett talpaltam ki, saját zsebből fizettem… és a munkahelyemen is vagy két, nem, most már három éve ott vagyok. Szerintem ez elég bizonyíték az elköteleződésemre, nem gondolod?

– Édes szívem, te meg az elköteleződés! Ne röhögtesd már ki magad!

És a pilates, amibe belefogtál, aztán amint meggyógyult a hátad, hagytad a francba? Vagy a múltkor az a Wagner-opera, amire elmentünk, aztán három óra múlva már álltál is fel, mert te ezt unod? A munkahelyeddel pedig szerintem ne példálózz. Azért mind a ketten tudjuk, hogy miért vagy még mindig ott.

– Igen? Mesélj már, miért vagyok még mindig ott.

– Csillagocskám, azért a lelked mélyén csak tudod, hogy máshová nem nagyon lenne esélyed bejutni. Itt sem tartottál volna ki, ha nem ismerem az irodavezető unokabátyját.

– De hiszen még azelőtt elkezdtem dolgozni ott, hogy megismerkedtünk volna!

– Hát persze. De azért elkezdeni, meg ott maradni, azt csak érzed te is, mennyire más tészta! Sokat kellett hízelegnem Ottónak, hogy szemet hunyjon a kis mulasztásaid felett. Most mit ráncolod a szemöldököd?

Olyan furcsa, mintha manapság egyre kevesebb embernek lenne önreflexiója, te nem vetted észre? Hát persze hogy nem… Luxus lett az önismeret, az van. Nem mindenkinek jutott.

Kicsikém, azért azt tudjuk mindketten, milyen szétszórt bírsz lenni! A múltkor is, emlékszel, hogy összemostad a piros zokniddal a kedvenc fehér pólómat. Pedig hányszor kértelek, hogy figyelj jobban oda a mosásra! De nem, neked persze ez sem megy. Te kis kétbalkezes.

– Talán ha magad mosod a holmijaidat, akkor nem történik ilyesmi baleset.

– Na, most meg már pitiáner balesetnek tünteted fel a hanyagságod! Hát ez szép, mondhatom. Furcsa vagy, nagyon furcsa. Viszont figyelj csak, a moziba most már tutira nem fogunk odaérni, így, hogy marhaságokkal elveszekedted az időt. És… nos, azon gondolkodom… Na, nem akarok köntörfalazni, megérdemled az őszinteséget. Az az igazság, hogy szakítani akarok veled. Úgy érzem, sokkal jobbat érdemelnék egy ilyen… hogy is fogalmazzak, hogy ne bántsalak meg túlságosan, de mégis, tudjál belőle tanulni a jövőre nézve. Szóval azt hiszem, nekem semmi keresnivalóm nincsen egy ilyen célok nélkül csapongó illető mellett. Ezért jöttem ma, hogy ezt elmondjam neked. Hogy köztünk ennek vége. Na, szia. 

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images