Élete első filmjében Diane Keaton rendezte, első főszerepéért a Gimibosziban pedig már Golden Globe-ra jelölték. Ő játszotta a Jóbarátokban néhány rész erejéig Rachel idegesítő húgát, Jillt, azonban a nagy áttörést 2001-ben a Doktor Szöszi hozta el neki. Négy évvel később A nyughatatlan című filmben Johnny Cash felesége, June Cash megformálásáért megkapta az Oscart.

Azt hihetnénk, egy felfelé ívelő színészi karrier főbb állomásai ezek, de tévedés

Reese Witherspoon színészi pályafutása az Oscar elnyerése után egy helyben toporgott. Ugyan játszott néhány filmben, de egyik sem aratott kiemelkedő sikert, pedig mind kiváló komikusi vénáját, mind a drámai oldalát megmutathatta bennük. Hiába az Akadémia elismerése, mégsem jött a szerep, amivel végleg kitörhetett volna a „naiv szőke lány” skatulyájából, amibe a stúdiók még mindig bele akarták kényszeríteni. Végül úgy döntött, hogy nem vár tovább, megcsinálja ő azokat a filmeket, amiknek a szerepeit szívesen eljátszaná.

A Doktor Szösziben

Hollywood üdvöskéjéből aranykezű producer

Reese számára nem volt idegen a produceri közeg, hiszen már a Doktor Szöszi 2 készítésekor belekóstolt az executive producer szerepébe. A végső döntést a váltásról azonban a második férjével, a magyar gyökerekkel rendelkező Jim Toth-tal való beszélgetés után hozta meg.

„Beszélgettem a férjemmel abban az időben, amikor a filmjeim nem voltak sikeresek. Azt kérdezte: »Ilyen filmeket akarsz csinálni?« Mire én azt feleltem, hogy nem, inkább várok a jobb forgatókönyvekre. Erre ő azt mondta, hogy te nem vagy olyan ember, aki csak ül, és várja, hogy csörögjön a telefonja. Több könyvet olvasol, mint bárki, akit ismerek, miért nem csinálsz azokból filmet?” – nyilatkozta a színésznő.

Így aztán nem várt tovább a nagy lehetőségre, inkább ő maga kereste meg a stúdiókat adaptációs ötleteivel. Társtulajdonosa lett a Type A Films produkciós cégnek, aminek többek között a Vadon című, kétszeres Oscar-jelölt filmet köszönhetjük, valamint már ezen cég égisze alatt hozta össze a Halhatatlanok című, nagy sikerű mozit. Úgy tűnt, amibe Reese belefog, sikeres lesz, így nem sokkal később megalapította a saját produkciós cégét Hello Sunshine néven, innentől pedig nem volt megállás.

A Vadon című filmben

Hello, Sunshine, hello, sikersorozatok

Reese tehát hallgatott a férje tanácsára, és tudatosan válogatott azokból a női szerzők által jegyzett könyvekből, amiket ígéretesnek tartott. Az egyre növekvő streamingszolgáltató piacon is meglátta a lehetőséget, így összekötötte a kellemest a hasznossal: sorozatok gyártásába kezdtek. A Hello Sunshine egyik főműve az HBO-n futó, Golden Globe-díjas Hatalmas kis hazugságok  drámasorozat, ami itthon is nagy népszerűségnek örvend.

A Hatalmas kis hazugságokban: Shailene Woodley, Zoë Kravitz, Reese Witherspoon, Nicole Kidman és Laura Dern

Tulajdonképpen ezzel a sorozattal, és a Golden Globe-díjjal igazolódott be, hogy Reese tényleg érti a dolgát, ismeri a piac igényeit, a korszellemet, és mindig pár lépéssel előttünk jár. Utóbbit nem én, hanem az Apple TV fejesei mondták róla egy nyilatkozatukban, miután szépen bevásároltak Witherspoon cégénél. Ennek köszönhető, hogy tavaly novemberben debütált az almás cég streamingoldalán a The Morning Show drámasorozat Reese és Jennifer Aniston főszereplésével. A produkció berobbant, ami nem csoda, hiszen egy igazán bevállalós és aktuális témát, a #metoo ügyeket boncolgatja televíziós környezetben.

A The Morning Showban Jennifer Anistonnal

A női jogok szószólója

Ha már #metoo, a Weinstein-botrány kirobbanásakor Reese is kiállt a saját történetével a nyilvánosság elé: őt tizenhat éves korában molesztálták először. Először… ugyanis később több hasonló esetnek volt alanya, és a tömeges nyilatkozatok idején azt mondta, ezekben a történetekben semmi meglepő nincsen, hiszen szakmai körökben évtizedek óta nyílt titokként kezelték őket. Most azonban végre hangot és igazságot kaptak azok a nők, akik átéltek ilyen abúzusokat.

Reese azonban nem állt meg ott, hogy vállalta történetét, hanem a Time’s Up! nőjogi mozgalom élére állt, és látványos sikereket ért el.

Neki köszönhető például, hogy az HBO felülvizsgálta a nemek közötti bérkülönbségeket, és a cégnél már nem kapnak a nők ugyanazért a munkáért kevesebb fizetést, mint a férfiak.

Ezen felül a @reesesbookclub Instagram-oldalán minden hónapban ajánl a követőinek egy könyvet olyan női szerzőktől, amiknek a témája is a nők egyenjogúságával vagy a nők problémáival foglalkozik. 2018-ban az Eloquii márkával közösen pedig plus size- ruhakollekciót dobott piacra.

Pack your bags! The March pick for #ReesesBookClub is... #TheJetsetters by @AmandaEyreWard! 🛳️ This literary adventure centers around an elderly mother who attempts to reconnect with her three adult children while on a European cruise. Along the way, secrets are revealed, baggage is unpacked and sibling dynamics prove that the Perkins family is far from perfect. Click the link in bio to pre-order #TheJetsetters on @audible before it hits shelves on March 3. 🎧

Senki sem tökéletes

Reese ma már boldogságban él második férjével, Jim Toth-tal, és három gyermekével. Ez azonban nem volt mindig így, első férjével, Ryan Phillippe-el – akitől két gyermeke született – hét év után váltak el. Ugyan nagyon védi a magánéletét, de amikor a házassága utolsó időszakában sokat támadták, amiért felvállalta, hogy a kapcsolatuk megmentése érdekében párterápiára járnak, így reagált Oprah műsorában a kritikákra: „Mióta rossz dolog, ha próbálsz segíteni magadon vagy a házasságodon? Senki sem tökéletes. Mindannyiunknak megvannak a maga problémái”.

Bréking: Elle Woods is öregszik!

A produceri munka mellett Reese természetesen nem hagyott fel a színészettel, több filmjében is játszott, valamint a Hatalmas kis hazugságokban és a The Morning Showban is főszerepet kapott. Így végre olyan szerepekhez juthatott, amilyenekre mindig is vágyott, és amik messze túlmutatnak a helyes, szőke pinkparádén.

De a ciklámen kiskosztümöt sem akasztotta végleg a szögre, ugyanis azóta leforgatta a Doktor Szöszi harmadik részét is! A folytatásról azt nyilatkozta, hogy szeretné körbejárni, mit jelent ennek a karakternek az öregedés, hogyan változott meg az évek során a világ, és vele együtt Elle. Eredetileg 2020 májusára tűzték ki a premiert, de a jelenlegi koronavírus-járvány miatt valószínűsíthető, hogy ezt a bemutatót is el fogják tolni, így csak később láthatjuk meg, milyen a negyvenes Woods ügyvédnő.

Reese Witherspoon szép, bájos, aranyos

De nem csak az. Okos, céltudatos, határozott nő, aki megcsinálta a maga szerencséjét. Ezzel pedig a miénket is, mert olyan hiánypótló alkotások köthetők a nevéhez, amikért mindig hálásak leszünk.

Boldog szülinapot, Reese!

Dián Dóri

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Frazer Harrison