A hely, ahol mindenki gyógyul: a kertterápia pozitív hatása tudományosan igazolt

–

WMN/Bánosi Eszter: Tavaly jött létre a Hortus Medicus projekt keretében a terápiás kertművelés képzés. Kiket szólítottak meg ebben a képzésben?

Csapó Beatrix: Egészségügyi, szociális, gyógypedagógiai és mezőgazdasági szakembereknek ajánlottuk, akik valamilyen hátrányos helyzetű célcsoporttal dolgoznak. Így a mindennapi munkájukba könnyen be tudják illeszteni a kertterápiás elemeket. Emellett tájépítészek is jelentkeztek, hiszen ők például egy kórházkert vagy egy idősotthon kertjének tervezésekor tudják figyelembe venni a terápiás szempontokat.

WMN/B. E.: Hogy néz ki a gyakorlatban egy terápiás kert?

CS. B.: A terápiás kertnek van egy fizikai aspektusa, például az akadálymentesítés és egy pszichológiai, érzékszervi aspektusa is: a nyugtató hatás, az illatok, a különböző szenzoros benyomások. Fontos az is, hogy ezek a kertek a dolgozók számára is rekreációs tereket nyújtsanak. Például legyenek bokrokkal elválasztott, csendes sarkok, ahol pár percig pihenhetnek. Egy idősotthonban pedig olyan terek is helyet kaphatnak, ahol a családtagok meghitt környezetben beszélgethetnek.

A demenciával élők számára például szoktak egymásba visszatérő ösvényeket kialakítani, vagy olyan elemeket, mint egy buszmegálló. Ezek a korábbi életükből ismerős pontok megnyugvást adhatnak számukra, amikor a kertben sétálnak.

WMN/B. E.: Maga a kertterápia honnan ered, és mi a lényege ennek a módszernek?

CS. B.: Már az ókorban is találunk erre példát: Egyiptomban a fáraók családjai már használtak olyan kerteket, amelyekben betegség esetén gyógyulhattak. A terápiás kertek modern formájának kialakulása azonban a 19. századra tehető. Az Egyesült Államokban az 1810-es években már léteztek olyan pszichiátriai kórházak, ahol bentlakásos ellátás folyt. Ezek az intézmények gyakran önellátó gazdaságként működtek: voltak állataik, zöldségeskertjük, saját konyhájuk. A betegek – különösen a szegényebb sorból származók, akik nem tudták kifizetni a teljes ellátási díjat – részt vettek a kertművelésben, állattartásban.

Az itt dolgozó egyik pszichiáter azt figyelte meg, hogy azok a betegek, akik részt vettek a kertészkedésben, sokkal gyorsabban és hatékonyabban gyógyultak, mint a tehetősebb páciensek, akik nem dolgoztak a kertben.

Magyarországnak is van ehhez kapcsolódó hagyománya: Benedek István pszichiáter az 1950-es években vezetett egy bentlakásos intézményt, ahol szintén támaszkodott a kertészkedés és a természetben végzett fizikai munka jótékony hatásaira.

Definíció szerint a kertterápia egy professzionális vezető által irányított, meghatározott terápiás célok mentén zajló kertészeti tevékenység. Nem az eredmény – a megtermelt zöldség vagy gyümölcs – a lényeg, hanem maga a folyamat. A kertterápia az egészség számos dimenziójára kedvezően hat: javíthatja és megőrizheti a fizikai, mentális, szociális, kognitív és pszichológiai jóllétet is. Fontos hangsúlyozni, hogy ez mindig kiegészítő terápiás forma: az orvosi, pszichológiai, gyógypedagógiai vagy más kezelések, fejlesztések mellett hasznos kísérő módszer.

Mi két kifejezést használunk: a „kertterápia” és a „terápiás kertművelés” fogalmát. Ennek oka, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ez már önálló szakma, amelyet egyetemi szinten, többéves tanulmányok és rengeteg gyakorlati óra keretében oktatnak – például önálló mesterképzésként, vagy más képzéshez kapcsolódó szakirányként. A Magyarországon most elinduló 120 órás képzés inkább terápiás kertművelésnek nevezhető, mivel a „terápia” fogalmának itthon jogilag és szakmailag szigorúbb feltételei vannak. Így a mi programunkat és tevékenységeinket ezzel a kifejezéssel illetjük.

WMN/B. E.: Milyen elméletekre támaszkodik a terápiás kertművelés?

CS. B.: Az egyik a stresszredukciós elmélet, amely Ulrichtól származik: kimutatták, hogy a természetben való tartózkodás fiziológiai szinten is csökkenti a stresszt. Olasz partnerünk végzett is egy kísérletet: az egyik csoport kertterápiás, a másik kézműves foglalkozásokon vett részt, majd nyálkortizol-méréssel vizsgálták a stressz-szintet.

A kertterápiában részt vevők esetében egyértelmű, szignifikáns stresszcsökkenést mutattak ki. Ez a hatás demens időseknél vagy pszichiátriai betegeknél is rendkívül fontos, hiszen gyakran jelentkezik náluk nyugtalanság, agitáció. Skizofrén betegek esetében pedig a valósággal való kapcsolat erősödése tapasztalható.

A másik a figyelemhelyreállítási elmélet, amely szerint, ha valaki intenzív szellemi vagy fizikai munkát végez, majd pihenőidőt tölt a természetben, sokkal gyorsabban visszanyeri a koncentrációját, mintha csak egy épület folyosóján sétálna vagy beszélgetne valakivel.

A harmadik a biofília elmélet, mely szerint az emberek genetikailag vonzódnak az élőlényekhez és a természethez. Még ha valaki városi környezetben nő is fel, ez a hajlam megmarad. Érdekes módon nemcsak az élő növényekre reagálunk, hanem akár faanyagokra is – például egy régi faasztal vagy egy fából készült tárgy is pozitív fiziológiai hatással lehet ránk.

WMN/B. E.: Ha külföldön ennyire komolyan veszik ezt a szakirányt, feltételezem, hogy a képzésekhez kapcsolódva kutatások is születtek már. Mit tudunk arról, hogy pontosan hogyan segít a kert, és mely tevékenységek a leghatékonyabbak?

CS.B.: Különösen az elmúlt 20–25 évben megszaporodott a tudományos publikációk száma ezen a területen. Egyre több célcsoport körében készültek összefoglaló tanulmányok is. Például az idős korosztály esetében kognitív tesztekkel vizsgálják a memória és a gondolkodási képesség megőrzését. A kognitív funkciók javulása mellett a fizikai aktivitás szintjének megőrzése is fontos eredmény. Biológiai markerek vizsgálatánál például az agyi eredetű növekedési faktor (BDNF) szintjének emelkedését találták a kertterápia hatására, amely új idegsejtek képződését segíti, és kulcsfontosságú a tanulás, a memória és más kognitív funkciók szempontjából.

Mi magunk is végeztünk ilyen vizsgálatot. A csapatunkban dolgozik pszichológus és gyógypedagógus is, és amikor idősotthonban tartottunk foglalkozásokat, különféle teszteket alkalmaztunk. Bár a minta kicsi volt – 4–5 fő vett részt –, már így is látszott, hogy nemcsak szinten maradtak a kognitív képességek, hanem javulás is megfigyelhető volt.

Demens betegek esetében csökkent az izgatottság, javult a mindennapi tevékenységek szintje, sőt az alvászavarok is mérséklődtek. Megfigyelték a gyulladásos állapotokért felelős interleukinszint csökkenését is. Mentális betegségeknél – például depressziónál – a súlyossági skálán kimutatható javulást tapasztaltak, skizofréniánál pedig a félelemérzet, a levertség és a stressz csökkent, miközben javultak a személyes kapcsolatok.

Gyerekeknél szintén számos pozitív hatás mutatkozott: fejlődtek a szociális készségek, az önfegyelem, az együttműködési képesség. A stresszoldó hatás náluk is igazolódott élettani mutatókkal, nemcsak nyálkortizol-szint méréssel, hanem például a bőr elektromos vezetőképességének és a szívritmus-változások (HRV) vizsgálatával

A Pető Intézetben dolgozó konduktorokkal együtt ismertük fel, mennyire jelentős a kertterápia számukra. Ők rendszerint mozgás- és készségfejlesztő gyakorlatokat végeznek, amelyek azonban sokszor „tornaszerűnek” hatnak a gyerekeknek. Amikor ugyanezek a mozdulatok a kertben kaptak értelmet – például palántát kellett ültetni vagy öntözni kellett a növényeket –, a gyerekek sokkal motiváltabbak lettek. Minden mozdulatnak kézzelfogható célja lett, ami nagy lelkesedést váltott ki belőlük.

WMN/B. E.: Ezek a pozitív hatások már attól is jelentkeznek, ha valaki csak egyszerűen a kertben tartózkodik, vagy szükséges, hogy aktívan tevékenykedjen – például ültessen, gyomláljon?

CS.B.: Azt gondolom, hogy bizonyos hatások már a természettel való puszta kapcsolatból is fakadnak. Például a stresszcsökkentés megjelenhet egy erdei séta során is, vagy bármilyen más természetben eltöltött idő alatt. Egyre több kutatás mutatja, hogy a bőrünk mikrobiomja – tehát a bőrünkön élő mikrobák összetétele – is változik attól, hogy mennyi időt töltünk a természetben, vagy érintkezünk földdel. Minél változatosabb az élő környezet, annál egészségesebb a mikrobiomunk.

De amikor a szociális képességekről beszélünk, vagy az időseknél a kognitív funkciók megőrzéséről, ott már kifejezetten fontos az aktív részvétel. Ezek a foglalkozások persze hasonlónak tűnhetnek különböző célcsoportoknál, de a fókusz mindig más. A gyakorlatban úgy zajlik, hogy mielőtt elindul egy kertterápiás sorozat, összeül egy szakmai team – szociális munkás, orvos, pszichológus, és természetesen a foglalkozás vezetői –, és közösen meghatározzák az egyéni célokat. Például egy idősotthonban volt olyan lakó, aki annyira izolálódott, hogy még enni sem jött ki a szobájából. Nála az volt az elsődleges cél, hogy kimozduljon és kapcsolódjon másokhoz. Más esetben inkább a finommotoros képességek fejlesztése vagy a közösségi együttműködés került előtérbe.

Volt olyan résztvevőnk is, akinek súlyos kommunikációs nehézségei voltak: sokszor ugyanazokat a mondatokat ismételgette, nem alakult ki valódi párbeszéd. Idővel azonban sikerült vele beszélgetéseket folytatni, sőt, egyszer egy régi kerttel kapcsolatos dalt is elénekelt az egyik foglalkozáson – óriási élmény volt mindenkinek. Egy nagyon izolált idős hölgy pedig, aki kezdetben a napokat sem tudta megkülönböztetni, már a második hét után számolta, mikor lesz a következő kertterápia. Ez később a szociális kapcsolataira is kihatott.

WMN/B. E.: Hogyan képzeljünk el egy kertterápiás foglalkozást?

CS.B.:  Minden alkalom egy rövid ráhangolódással kezdődik. Leülünk, megbeszéljük, ki hogy érzi magát. Gyakran viszünk fűszernövényeket vagy virágokat, amelyeket körbeadunk: megszagoljuk, megkóstoljuk, emlékeket idézünk fel velük. Ez segít „itt és most” jelen lenni, és az érzékeket is aktiválja.

Ezután közösen megbeszéljük a napi feladatokat, majd elkezdődik az aktív munka. Ha például az együttműködést szeretnénk erősíteni, olyan feladatot adunk, amit csak párban lehet megoldani – egyikük tartja a növényt, másikuk szedi ki a földből. Vagy úgy osztjuk el az eszközöket, hogy muszáj legyen kérni a másiktól.

A finommotorika fejlesztésénél különböző méretű magokat használunk: először nagyobbat, majd fokozatosan kisebbet, hogy fejlődjenek az apróbb mozdulatok. Autista fiataloknál külön kihívás volt a földdel való érintkezés. Az egyikük például eleinte mindent elkerült, nehogy hozzá kelljen nyúlni a talajhoz. Ilyenkor mindig lehetőséget kínálunk, nem kényszerítünk. Végül, amikor szép sárga virágokat ültettünk, ő maga vette ki a növényt a cserépből – ez hatalmas előrelépés volt.

Hosszabb távon a folyamatosság is fontos: látják, hogyan lesz a magból csíranövény, majd virág vagy termés, amit később közösen le lehet szedni, meg lehet főzni, elfogyasztani. Ez erősíti az összetartozás érzését. A Csillagház iskolában például hetedikes-nyolcadikos fiúk dolgoztak velünk, és ők imádták a földdel való munkát: keverni a komposztot, homokot, feltölteni ágyásokat. Amikor pedig gilisztát találtak, az volt számukra az igazi csúcsélmény – egyikük még haza is vitte „új barátként”.

WMN/B. E.: A kertben tevékenykedés kompetenciaélményt is ad a résztvevőknek.

CS. B.: Igen, például az idősotthonban a résztvevők saját maguk foglalkoztak növényekkel. Korábban mások gondoskodtak róluk, most pedig ők gondozták a növényeket, ami óriási sikerélményt és önbizalmat adott. A kertben történő munka kísérletezés is: néha sikerül valami, néha nem – de a kudarc része a tanulási folyamatnak. Ez a folyamatos tanulás és az újrakezdés képessége rendkívül fontos ezeknek az embereknek is. 

Bánosi Eszter