Lepjetek meg, hadd ne unatkozzam! – Gyárfás Dorka Oscart jósol

–

Úgy általában azt gondolom, hogy jósolni hülyeség, semmi értelme (illetve csak belebukni lehet), és ha lelkes olvasóink vagytok, akkor azt is tudjátok, hogy az Oscarról sem vagyok nagy véleménnyel. Nem tartom szakmai mércének, hiszen egyrészt tudom, mekkora lobbi megy a háttérben egy-egy jelölésért (amiről ITT írtam korábban), másrészt úgy látom, az egész elsősorban üzleti érdekeket szolgál, tehát aki a filmet művészi tevékenységnek tekinti, az minden évben csalódni fog.

A harmadik, legnyomósabb ok pedig, hogy művészi teljesítményeket valójában nem lehet rangsorolni, mert a megítélésükben legalább annyit számít a befogadó személyisége és megélése, mint maga a mű, és nem lesz jobb attól semmi, ha többeket szólít meg, mint ha keveseket. Ettől függetlenül egyre inkább hódítanak a világban a művészi versenyek, az Oscar meg már szinte közügy, úgyhogy legyen – tegyünk úgy, mintha érdemes volna komolyan venni!

Idén talán még kiszámíthatóbb az Oscar, mint korábban,

bár minden évben vannak tuti befutók, amelyek/akik sikerének a pár héttel korábbi díjak (mint a Golden Globe, a BAFTA és a különböző amerikai szakmai szervezetek elismerései) megágyaznak.

Ezek most olyan bombabiztosan hozták ugyanazokat az eredményeket, hogy már csak egész halovány esély maradt a meglepetésekre, ráadásul a 2019-es filmtermésből eleve öt-hat alkotás jön szóba, mert ezek mögött álltak a legerősebb stúdiók, forgalmazók és kereskedőházak.

Az utóbbi évek botrányai nyomán legfeljebb annyiban színesedett a paletta (nemcsak a jelölteké, hanem az Amerikai Filmakadémia tagsága is), hogy ne érhesse többé az a vád, hogy csak az idősödő, fehér bőrű, kiváltságos férfiak játszótere az Oscar.

Az új tagok között már sok a nő és a külföldi (hogy csak egy példát mondjunk, aki mindkét kategóriába beleesik: immár Enyedi Ildikó is szavazhat), ami azonban még mindig nem látszik meg eléggé a jelölteken.

A legjobb rendező kategóriában például az idén sem szerepel nő (és félreértés ne essék: nem azért, mert nem volt olyan női filmes, aki megérdemelte volna), és a színes bőrűek is mintha csak mutatóban lennének ott. Ugyanakkor tény, hogy meglepő módon van egy ázsiai (egész pontosan dél-koreai) alkotás, az Élősködők, ami nemcsak a legjobb nemzetközi film mezőnyében versenyez, hanem a legjobb film, a legjobb rendezés, vágás, forgatókönyv és látvány kategóriájában is – még ha nincs is rá nagy esély, hogy bármelyiket (a legjobb nemzetközi filmen kívül) megnyerje.

Személy szerint nem szerettem ezt a filmet, úgyhogy hiába a szép elvek, hogy az Oscaron minden film egyenlő eséllyel induljon, az Élősködőknek nem drukkolok (nem úgy, mint amikor tavaly Alfonso Cuarón Romája került hasonló helyzetbe mexikói filmként).

Szóval a változás lassan halad, csak halvány jelei vannak – mindenkinek a vérmérséklete dönti el, mennyire elégedett. De lássuk a konkrétumokat!

A legjobb rendező

• Martin Scorsese (Az ír)
• Todd Phillips (Joker)
• Sam Mendes (1917)
• Quentin Tarantino (Volt egyszer egy… Hollywood)
• Bong Joon-hoo (Élősködők)

Nincs itt Greta Gerwig a Kisasszonyokért, Lulu Wang A búcsúért, sem Kasi Lemmons a Harrietért, vagy Marielle Heller az Egy kivételes barátért (bár a filmjeik más kategóriákba bekerültek).

Viszont minden eddig fontos díjat megnyert Sam Mendes (a Brit Filmakadémia díját, a Golden Globe-ot és a Rendezők céhének díját is) az 1917-ért, ami technikailag valóban bravúros, csak épp a mondandó és a lélek hiányzik belőle…

A papírforma szerint tehát az Oscar is neki jár ezért a macsó teljesítményért, de ha engem kérdeztek, a Joker rendezőjének, Todd Phillipsnek kellene kapnia, mert a filmje korántsem csak a főszereplő miatt nagyszerű, a főszereplő, Joaquin Phoenix is sokat köszönhet neki. (Nélküle nem tudta volna kihozni magából ezt a karaktert.) De ha nem Todd Phillips, akkor Tarantino lenne a másik favoritom, akinek a Volt egyszer egy… Hollywood szerintem az egyik legjobb és legfontosabb filmje.

Legjobb férfi főszereplő

• Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
• Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy… Hollywood)
• Adam Driver (Házassági történet)
• Joaquin Phoenix (Joker)
• Jonathan Pryce (A két pápa)

Nagyon hiányzik a listáról Adam Sandler a Csiszolatlan gyémántért, de azt ígértem magamnak, hogy nem játszom ezt minden kategóriánál, nem sorolom, mi hiányzik onnan, úgyhogy ugorjunk is. (Bár tényleg meglepő, hogy egy ilyen népszerű komikus drámai erejét nem értékelték – még ha nem először mutatta is meg.)

Itt megint előre lehet tudni az eredményt: ez az év Joaquin Phoenixé, aki nemcsak azért érdemli meg a díjat, mert az alakítását tanítani kellene minden színésziskolában, hanem mert olyan régóta nyújt lefegyverző teljesítményt, mindig kicsit másképp, de egyformán hátborzongatóan, hogy egyszer már muszáj értékelni – és miért ne épp egy olyan alakításnál, ami a munkássága esszenciája lehetne?

Mindazonáltal az én szívemhez Adam Driver játéka áll a legközelebb a Házassági történetből, mert az olyan igazi, szívből jövő, nyers és mégis kifinomult, mintha nem is színészet lenne. Ha rajtam múlna, az idén ő kapná a szobrocskát.

Legjobb női főszereplő

• Cynthia Erivo (Harriet)
• Scarlett Johansson (Házassági történet)
• Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
• Charlize Theron (Botrány)
• Renée Zellweger (Judy)

Lám, itt is mintha előre le lennének osztva a lapok: ebben az évben Renée Zellweger visszatérését ünnepeljük, akár tetszik, akár nem. A visszatéréssel nekem sincs bajom, viszont a Judyval annál inkább: nekem sajnos egy pillanatra sem sikerült az igazi Judy Garlandot látni benne, és ha a Piafhoz, illetve Marion Cotillard játékához hasonlítom (ami ebben a műfajban az etalon), akkor jelentős elmaradást érzek.

Ebben a kategóriában sokkal inkább Saoirse Ronant díjaznám, aki nem először bizonyította ragyogó tehetségét, de a Kisasszonyokban különösen meggyőző: okos, karakteres, de finom és nőies is.

És ha igazán igazságos lenne a verseny, akkor Cynthia Erivo jelölésében nem vélnénk látni a politikai korrektségre törekvést (mert színes bőrű, és a Harriet című filmben egy afroamerikai legendát kelt életre), és ott lenne mellette A búcsú című filmért Awkwafina is, aki megkapta a Golden Globe-ot is a legjobb vígjátéki színésznő kategóriában, bár a filmje korántsem simán vígjáték.

Legjobb férfi mellékszereplő

• Tom Hanks (Egy kivételes barát)
• Anthony Hopkins (A két pápa)
• Al Pacino (Az ír)
• Joe Pesci (Az ír)
• Brad Pitt (Volt egyszer egy… Hollywood)

Nem kérdés, hogy Brad Pitt – aki a díjat kapni fogja – megérdemli az elismerést, miután negyedszer jelölik Oscarra, és valóban mesteri, ahogy ebből az untermann szerepből kiragyogott az iróniája, és finoman hősszerepet faragott belőle. Nevetséges viszont, hogy ebben a kategóriában szinte mindenki főszereplő valójában, és ha tényleg az epizódszerepeket akarnák díjazni, akkor Joe Pescinek kellene adni a szobrot Az írben nyújtott játékáért, ami messze a legjobb volt az egész filmben.

Legjobb női mellékszereplő

• Kathy Bates (Richard Jewell balladája)
• Laura Dern (Házassági történet)
• Scarlett Johansson (Jojo Nyuszi)
• Florence Pugh (Kisasszonyok)
• Margot Robbie (Botrány)

Az, hogy ezt a kategóriát idén Laura Dern nyeri – egy nappal a születésnapja előtt –, nem kétséges és nem is méltatlan. Dern fantasztikus színésznő, és a Házassági történetben fantasztikusan erős, vicces, egyben félelmetesen komoly is. Fura, hogy Scarlett Johanssonnak ezek szerint úgy kell majd üres kézzel hazatérnie, hogy mindkét színésznői kategóriában jelölték, mert egyébként óriási visszaigazolás számára, hogy megérett a játéka, és már senki sem csak a szexszimbólumot látja benne. Margot Robbie jelölése szintén erre utal, megérdemelten.

Legjobb eredeti forgatókönyv

• Tőrbe ejtve (Rian Johnson)
• Házassági történet (Noah Baumbach)
• 1917 (Sam Mendes és Krysty Wilson-Cairns)
• Volt egyszer egy… Hollywood (Quentin Tarantino)
• Élősködők (Bong Joon-ho és Han Jin Won)

Végre egy kategória, amiben még akármi megtörténhet – ugyanakkor tökéletes példája annak, miért nem lehet versenyeztetni egymással művészi teljesítményeket. A jelöltek egyik része a csavaros észjárásával tüntet (a Tőrbe ejtve és az Élősködők is igazi „agyas” film, bár különböznek egymástól abban, hogy az előbbi egy régi műfajt újított meg mesteri szellemességgel, az utóbbi meg mindenféle műfajt összekevert), akad egy kitárulkozás, aminek az erejét a személyesség és az érzelmek adják (Házassági történet), egy szintén patikamérlegen kiszámított történet, ahol viszont nem a dialóg a lényeg (1917), és egy forgatókönyvíró zseni (természetesen Tarantino), aki mindig meg tud lepni, csak aztán ember legyen a talpán, aki megfejti, mit is akart „üzenni”. Szóval abszolút ízlés és hangulat dolga, kit hozunk ki győztesnek – én mindenesetre Rian Johnson, Noah Baumbach és Tarantino esetén már nem fogok pufogni magamban.

Legjobb adaptált forgatókönyv

• Az ír (Steve Zaillian)
• Joker (Todd Phillips és Scott Silver)
• Jojo Nyuszi (Taika Waititi)
• Kisasszonyok (Greta Gerwig)
• A két pápa (Anthony McCarten)

Ne tegyünk úgy, mintha bármelyikünk is olvasta volna ezeket a forgatókönyveket, és hozzá az eredeti műveket, hogy megalapozottan megítélhesse, melyik sikerült a legjobban, de talán annyit kijelenthetünk: az adaptáció mégis csak akkor a legnehezebb, ha egy klasszikus műről van szó, amiről mindenkinek a fejében él egy kép, ugyanakkor elég régi ahhoz, hogy a mai nézőkhöz már másképpen kelljen eljuttatni, mint a hagyományos, szöveghez leghűségesebb módon. Ezért én ezt a díjat Greta Gerwignek adnám, aki példát mutatott abból, hogyan lehet „leporolni” egy tizenkilencedik századi regényt, hogyan lehet meglátni és kiemelni benne azt, ami hozzánk szól, hogyan lehet bátran magunkra szabni, miközben az eredeti iránt is tisztelettel és alázattal viseltetünk. A Kisasszonyok egy adaptációs bravúr.

Legjobb operatőri munka

• Az ír (Rodrigo Prieto)
• Joker (Lawrence Sher)
• A világítótorony (Jarin Blaschke)
• 1917 (Roger Deakins)
• Volt egyszer egy… Hollywood (Robert Richardson)

Hadd legyek most egészen elfogult: a világ legjobb operatőrének tartom Roger Deakinst, az 1917 operatőrét, és ha valamit értékelni tudok a filmben, akkor az épp a látvány. Deakinsnek ez a tizennegyedik jelölése, és eddig csak egyszer vehette át a szobrot: két éve a Szárnyas fejvadász 2049-ért. Csakhogy úgy gondolom, az operatőri teljesítményt nem lehet leválasztani a filmről, és önmagában nem tud egy filmnek értelmet adni. Ezért én nem ezért a munkájáért díjaznám, sajnos. (Ennek ellenére valószínűleg ő fogja kapni a szobrot, és természetesen emiatt nem búslakodhatunk.) Ha azonban merő véletlenségből idén Jarin Blaschke-t (A világítótorony), Lawrence Shert (Joker), vagy Robert Richardsont (Volt egyszer egy… Hollywood) szólítanák a színpadra, én azt is méltányosnak érezném.

Legjobb nemzetközi film

• Corpus Christi (Lengyelország)
• Honeyland (Észak-Macedónia)
• Fájdalom és dicsőség (Spanyolország)
• Élősködők (Dél-Korea)
• Les Miserables (Franciaország)

Van egy mesterséges kategorizálás a filmekkel kapcsolatban, miszerint léteznek dokumentumfilmek és játékfilmek, és a kettő ráadásul nem egyenrangú: a dokumentumfilm kicsit kevesebbet ér. (Szerencsére az utóbbi években, hála a streamingszolgáltatóknak, ez a vélekedés kezd megváltozni.) Az idén valódi forradalmi tettnek számít, hogy a Filmakadémia egy dokumentumfilmet is beszavazott a legjobb nemzetközi filmek mezőnyébe – és egyúttal a legjobb egész estés dokumentumfilmek közé is.

A Honeyland című macedón alkotásról van szó, amelyik az egyik díjat remélhetőleg el is viszi – csodálatos, mélyen megrendítő alkotás, ami látványban is vetekszik a játékfilmekkel.

(Igazából simán a legjobb film kategóriájában lenne a helye, olyan fontos a mondandója is, mint csak a legnagyobb művészi alkotásoknak.) Ám valószínűbb, hogy pálmát mégis csak a doksik között viszi el, itt pedig az Élősködők fog nyerni (kompenzálva azt, hogy a többi öt jelöléséből egyet sem vált majd díjra), pedig a lengyel Corpus Christi, sőt Almodóvar legszemélyesebb munkája, a Fájdalom és dicsőség is legalább annyira megérdemelné.  

Az Oscar természetesen nemcsak ezekből a kategóriákból áll, és távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem olyan „versenyszámok” jelentőségét, mint a legjobb vágás, hangkeverés, animációs film (rövid és hosszú) vagy akár rövidfilm (amit, ha magyar jelöltje lenne, természetesen nagyon komolyan vennénk). Szóval nem azért hagyom itt abba a latolgatást, mert ezek már nem fontosak, hanem csak azért, mert félek, hogy a ti türelmetek is véges.

De sose felejtsük el: ha az Oscaron nagyon sok múlik is (mert kapukat nyithat meg, mert művészeket emelhet fel és filmeket juttathat el sokkal több nézőhöz, mint addig), azért mégis csak egy show, amire ennek megfelelően érdemes tekinteni. Reméljük, jól fogunk szórakozni rajta, még házigazda nélkül is.   

 Gyárfás Dorka

Képek: IMDb