Filmek, amelyek méltatlanul kaptak Oscart, és filmek, amelyeknek helyettük kapniuk kellett volna

–

Tulajdonképpen elintézhetném annyival: az Oscar nem az ízlésem szerint való. Az Amerikai Filmakadémia több ezer fős tagságának döntésével csak a legritkább esetben értek egyet, viszont – mivel ez a filmes díj jár a világon a legnagyobb publicitással és felhajtással – jól felhúzom magam minden évben, amikor egy szerintem méltatlan alkotás viszi el a pálmát, miközben a jelöltek között mindig akadnak valódi művészi teljesítmények, örök értékek, de azok rendre alulmaradnak. 

Lehet, hogy ennek az az oka, hogy túl széles körű a zsűri: több ezer ember szavazata ritkán hajlik a legunikálisabb, legkülönlegesebb, legújítóbb irányba. A többség a biztosra szeret menni, nem a kockázatosra. De az is lehet, hogy a hihetetlen erejű lobbi az oka (amiről ITT írtam korábban): az Oscar ugyanis elsősorban biznisz, és csak másodsorban művészi fokmérő vagy rang. És az is lehet, hogy az amerikai ízlés (mert bár az Amerikai Filmakadémia tagsága egyre színesebb, de még mindig nem fedi le a világ diverzitását) egyszerűen távol áll tőlem, minthogy én európai klasszikusokon nevelkedtem. Végül is mindegy, mi az oka.

Az Oscar-gálát mindig szerettem nézni (akármilyen hosszúra nyújtották), mert a show-nak még mindig Amerika a hazája, és abból csak tanulhatunk, de magukat a díjakat igyekszem minél kisebb érzelmi megrázkódtatással fogadni… ami persze ritkán sikerül.

Tavaly is jól felhúztam magam azon, hogy az általam legnagyobbra tartott alkotás, a macedón Honeyland készítői üres kézzel mentek haza, pedig a film történelmet írt azzal, hogy a legjobb dokumentumfilm és a legjobb nemzetközi (régebben idegen nyelvű) film kategóriájában jelölték. Ott lehetett a gálán, de csak mutatóba… Na, tessék, megint elragadtattam magam.

Összegyűjtöttem hát ezúttal pár olyan Oscar-díjas filmet, ami az én szememben méltatlanul kapta az adott év legjobb filmjének járó szobrot – miközben a jelöltek között remekművek voltak.

1.

A víz érintése (2018) – négy Oscar

Itt az az érdekes helyzet állt elő, hogy a rendezőt, Guillermo del Torót és a főszereplő Sally Hawkesot is nagyra tartom, a közös filmjükben viszont nem találtam semmi eredetit, csak egy rakás lopást innen és onnan, egy csomó kiüresedett pózt és hamis giccset. De mint tudjuk, az Oscaron gyakran jutalmaznak olyanokat, akiket valójában egy korábbi munkájukért kellett volna, mert az volt a csúcsteljesítményük, de akkor nem kaptak díjat, így egy későbbi, gyengébb munkájukért kárpótolják őket. És mivel ezáltal meg abban az évben maradnak le fontos teljesítmények a díjról, ez ördögi körré válik.

2018-ban én sokkal inkább adtam volna a legértékesebb szobrot a Szólíts a nevedennek vagy a Fantomszálnak, amik egész biztosan kiállják az idő próbáját (mindkettő remekmű), míg A víz érintésére már most alig emlékszünk. De abban az évben erős volt a mezőny, még A legsötétebb óra, a Dunkirk, vagy a Három óriásplakát Ebbing határában is inkább megérdemelte volna a legjobb film díját.

2.

A király beszéde (2011) – négy Oscar

Kedves, bájos film, vagy ahogy annak idején neveztem: gumicukor ezüsttálcán, de semmiképp sem maradandó művészeti alkotás. Sajnos a rendező, Tom Hooper mindig egy fokkal giccsesebb és szentimentálisabb alkotást tesz le az asztalra, mint amit az én gyomrom még bevesz, de volt, amikor legalább valami újat mutatott, például a Nyomorultakban. A király beszéde viszont a létező legkonvencionálisabb, legkiszámíthatóbb film, miközben a mezőnyben ott versenyzett még a Coen testvérek egyik legjobb munkája, A félszemű, aminek egyetlen jelenete olyan minőséget, hitelességet és ízlést képvisel, hogy elájulsz tőle, de szintén megérdemelte volna a díjat a Social Network – A közösségi háló, vagy akár az Eredet, és A fekete hattyú is. Bármelyik, csak ez nem!

3.

Gettómilliomos (2009) – nyolc Oscar

Ezzel a véleményemmel valószínűleg sokak haragját vagy nemtetszését kiváltom, de vállalom: sosem értettem a Gettómilliomos sikerét. Ebben a filmben sem látok semmi újszerűt vagy izgalmasat, csak ezerszer használt kliséket, és a bollywoodi filmstílus összeházasítását a hollywoodival. Abban az évben sokkal fontosabb alkotásnak gondoltam a melegjogi mozgalmak hajnaláról forgatott Milket, de még a David Fincher egyik leggyengébb művének tartott Benjamin Button különös életét is, amit én speciel kifejezetten szerettem. Oké, nem volt erős év, de ennél azért lehetett volna jobban dönteni.

4.

Szerelmes Shakespeare (1999) – hét Oscar 

Harvey Weinstein bivalytermészetének és lobbierejének legékesebb bizonyítéka, hogy ez a habos-babos mese hét Oscart nyerhetett, köztük a legjobb filmnek járó szobrot is, miközben ott volt a mezőnyben a Ryan közlegény megmentése, amiről mindenütt leírták, hogy az első húsz perce (az úgynevezett D-napot, vagyis a normandiai partraszállást megörökítő jelenetsora) filmtörténeti jelentőségű, és tanítani kellene a filmes iskolákban. De bármilyen furán hangzik is, Steven Spielberg (a rendezője) sosem volt igazán a filmakadémia kedvence. Igaz, nem is szorult rá… Ebben az évben ott volt még a mezőnyben Roberto Benigni nagy dobása, Az élet szép, ami viszont elvitte a legjobb férfi főszereplő, és a legjobb idegen nyelvű film díját.

Arra tényleg ritkán akad példa, hogy egy külföldi film, ami a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában is versenyez, megnyerhesse a legjobb film szobrát is – de tavaly éppen ez történt az Élősködőkkel.

5.

A rettenthetetlen (1996) – öt Oscar

Mel Gibson tulajdonképpen ezzel a filmmel tette le a rendezői névjegyét Hollywoodban (bár ez már a második önálló filmje volt), és rendesen meg is ünnepelték, miközben számomra (de tudom, ez szubjektív) sokkal nagyobb teljesítmény a tajvani Ang Lee klasszikus brit feldolgozása, az Értelem és érzelem. Micsoda kifinomultság, ízlés és érzékenység van abban! Ráadásul egy olyan rendező tolmácsolásában, aki idegen az angol a kultúrában… hát, én biztosan rá szavaztam volna.

6.

Miss Daisy sofőrje (1990) – négy Oscar

Tegye fel a kezét, aki az elmúlt tíz évben elővette és áhítattal újranézte a Miss Daisy sofőrjét – miközben ott volt a jelöltek között a Holt költők társasága, amit tényleg nem lehet megunni, vagy elkapcsolni róla, ha éppen adja a tévé. Van még kérdés?

Ezek voltak tehát az elmúlt évtizedekben azok a filmek, amik szerintem nem ütötték meg azt a mércét, hogy örök életűvé tegyük őket egy ilyen rangos díjjal, és ma már tudjuk: a vetélytársaik között jóval időtállóbb művek akadtak. De az elmúlt években olyan is előfordult, hogy a film ellen ugyan nem lehetett kifogásom, mert tényleg kiváló alkotás, de azért volt nála jobb is – ami már a premierje időpontjában világossá vált.

Ilyen volt példának okáért:

1.

Zöld könyv – Útmutató az élethez (2019)

Amikor ott van a mezőnyben a Roma vagy Csuklyások – Blackklansman, de A kedvenc és a Csillag születik is, akkor ez a döntés egyszerűen érthetetlen, bármilyen szerethető és jó szándékú film is a Zöld könyv. Rendben, ez nagyon erős év volt tehetségesebbnél tehetségesebb, eredeti filmekkel, de a legjobb film szobrát végül sikerült a legkisebb művészi teljesítménynek ítélni.

2.

Az Argo-akció (2013)

Ben Affleck filmrendezői tevékenységét kifejezetten nagyra becsülöm, és ezt a filmjét is remek műfaji filmnek tartom, de azért elbújhat Michael Haneke Szerelem című munkája (amiben egy nagymester minden tudása és bölcsessége benne van), vagy Kathryn Bigelow hihetetlenül erős és megrázó Zero Dark Thirtyje mellett… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a vetélytársak között ott volt Spielberg (a Lincolnnal) és Tarantino (a Djangóval) is.

3.

Egy csodálatos elme (2002) 

Itt sem arról van szó, hogy Ron Howard nagyszerű munkáját szeretném leszólni, de könyörgök, amikor Robert Altman előrukkol egy olyan remekművel, mint a Gosford Park, és Baz Luhrman egy olyan különleges csemegével, mint a Moulin Rouge!, akkor hogy sikerül megint a legkevésbé izgalmas produkciót kihozni győztesnek? 

És persze hasonlóan csalódott szoktam lenni a többi kategóriában is, így inkább az jelent kivételt, ha örömujjongásban törhetek ki. De a legfurcsább az, hogy mégsem tudom magam érzelmileg függetleníteni az eseménytől. Az Oscar – akár szeretjük, akár nem – a filmvilág egyik legfontosabb rendezvénye, és a filmes pálya csúcsa. Úgyhogy szerintem ez évben is úgy telik a gála utáni hétfő reggelem, hogy magamban pufoghatok az eredmények miatt.

Gyárfás Dorka