A (szépség)királynő meztelen és halott – Molnár Csilla a kortárs művészetben

–

Szövevényes történet

Kutya nehéz úgy írni egy művészeti eseményről, ami olyan szereplőket idéz meg, akik közül három kulcsfontosságú ember nincs már életben. A #metoo-mozgalom időszakában egész más fénytörést kapnak a harmincnégy évvel ezelőtti történetek, hiszen ma már szinte értelmezhetetlen az a hatalmi státusz, amely akkoriban övezte a média szereplőit, a művészeket képviselő filmeseket, fotósokat és Pauer Gyula szobrászművészt, valamint a körébe tartozó férfiak.

A nő és a teste akkoriban nem volt más, mint egy tárgy, amit lehet mutogatni, lenyomatot készíteni róla, adni-venni, tapogatni. Üzletet csinálni belőle.

1985-ben, az addig ketrecbe zárt szocialista Magyarországon megjelent a közelgő rendszerváltás előszele, és megtörtént az addig elképzelhetetlen: szépségkirálynőt választottak. Hatalmas médiafigyelem övezte ezt a páratlan eseményt, hiszen a kendőzetlen női test addig kizárólag a Tollasbál című, „tűrt” kategóriába tartozó időszaki sajtótermékben volt látható legálisan, valamint a roppant népszerű kártya- és falinaptárakon, amelyeket minden „szaki” kirakott a műhely falára, vagy legalább az öltözőszekrényre.

Ártatlan lányok a zűrzavarosban halászó férfiak hálójában

A szépségkirálynő-választás sok jellemző pillanatát rögzítette Hartai László és Dér András Szépleányok című, 1987-ben bemutatott dokumentumfilmje, melyet a férfiak által uralt Magyar Média Vállalattal együttműködve készítettek. (A film ma is megtekinthető ITT.) Ekkor a királynő már halott volt.

A szépségkirálynők egyik díja volt, hogy Pauer Gyula, a magyar pszeudoművészet koronázatlan királya életnagyságú szobrot készít róluk. Hartai és Dér filmjében láthatjuk, milyen módon zajlott a lányok meztelen testéről a mintavétel. Kevés kiszolgáltatottabb helyzetet lehet elképzelni egy nő életében.

Egy tanú interpretációja

Rauschenberger János, Pauer Gyula egyik közeli alkotótársa is megjelent Eperjesi Ágnes kiállításának megnyitóján. Ő végig részt vett a szoborkészítési akcióban, nem mellesleg ma ő kutatja az úgynevezett „szépség-akció” archívumait is. Megkérdeztem arról, hogyan élte meg akkoriban a szoborkészítés folyamatát:

„Normális mederben folyt a szobrászati munka, amikor megjelentek a fotósok. Gyula beengedte őket azzal, hogy egyeztessenek a lányokkal mindenről, ami ott történik. Látszólag így is történt, de kiderült, hogy Gyulát egyszerűen átvágták a fotósok. Ugyanígy jöttek a filmesek is, egyszer csak megjelentek. Gyula kollegiális volt, nem akarta akadályozni senki munkáját.

Csilla nagyon királynői volt, az összes többi lányt be kellett állítani, de Gyula azt mondta neki: »Csilla, állj úgy, ahogy szeretnél«. Fenséges tartása volt, ahogy a lénye is.

A madonnai szenvedés az arcán, lehet, hogy előrevetíti a sorsát. Az arcát később formáztuk meg. Az arcról készült lenyomatot minden szereplő megkapta ajándékba. A munka úgy zajlott, hogy először hátul pakoltuk fel a gipszet és a gézt, aztán elöl. Nagyjából kétszer tíz percig tartott a folyamat. A gipsz először forró, aztán hideg lesz, és tíz percig tart, amíg megszilárdul. Majdnem mindig én voltam bent a lányokkal, segítettem nekik, hogy könnyebben kapjanak levegőt. Ez valóban elég nagy fizikai megpróbáltatás, tudom, mert rólam is készült mintavétel.”

Azt kérdeztem Jánostól, hogy harmincnégy év után, a #metoo fényében mit gondol a női test tárgyiasításáról.

„Normális kapcsolatunk volt a lányokkal, elmondtuk nekik, hogy ez fog történni, és egy sem volt közülük, aki azt mondta volna, hogy nem akarja. A két fotós, Fenyő János és Bacsó Béla a lányok tudta nélkül adta el az ott készült képeket egy német nyelvű softpornó lapnak, ebből lett aztán a botrány. Gyula sem tudta, melyik újságnak készültek a képek. Mi a dokumentumszobrászattal törődtünk. Ettől az akciótól mindenki híresebb lett egy kicsit. Gyula annyira, hogy Molnár Csilla öngyilkossága után még hónapokig nem mert kimenni az utcára, mert halálosan megfenyegették, szatírnak és gyilkosnak nevezték.

A verseny nem addig tartott, amíg kihirdették a végeredményt, és megszülettek a szobrok, hanem Csilla temetéséig.”

János elmondta: „Alaposan végig kell gondolni ezt az egész eseményt, mert nagyon sok nézőpont van, és mindegyik érvényes.”

Fontos gondolatok egy szépségiparban dolgozó nőtől

Adamik Luca design- és művészetelmélet szakon diplomázott a MOME-n, egyébként pedig modell, akit olyan divatházak kifutóin láthatunk világszerte, mint például az Armani vagy Issey Miyake.

Luca szerint bármennyire is elcsépelt a #metoo, mégiscsak ez teszi lehetővé, hogy egy kevésbé bántalmazó szakmai közegben dolgozhassanak azok, akik a szépségükből élnek.

l o v e this look 🖤 my worker-teacher-nun self is fulfilled . . . #milanfw #fw19 #ChikaKisada #simplicity

Többek között ezt mondta a kiállítás megnyitóján a beszédében:

„Van egy faktor, ami az elmúlt 34 évben sem változott, mégis kevés szó esik róla. Molnár Csilla tragédiájának és saját traumáim alapjának tekinthető közös pont ez: mégpedig a nagy művész mítosza, a már befutott ember hierarchikus helyzete, ami által feljogosítva érzi magát verbális vagy fizikai abúzusra az alárendelt féllel szemben.

Érezzük megtiszteltetésnek, hogy a nagynevű művészek hozzánk szólnak, dolgozni akarnak velünk, pozitív töltetű kedvesség, vagy a vicc köntösébe bújtatott erotikus megjegyzéseket tesznek a testünkre.

Manapság tehát nem a társadalmunkba jól beépült sztereotípiáktól kell félteni a modellt álló lányokat, például, hogy szexuális jellegű szolgáltatásért cserébe kapnának meg egy munkát, vagy hogy drogoznának és éheztetniük kellene magukat, mert ezek nem jellemzőek. A valódi vészhelyzetek sokkal alattomosabb és nehezebben megfogalmazható hatalmi helyzetekből fakadó félelmek, melyekből senki nem mer beszélni, mert kevésnek tűnnek ahhoz, hogy a közvélemény ingerküszöbét elérjék. Sok esetben az inzultust vagy alárendelést elszenvedő alany is évekig érleli magában a traumát, míg egyáltalán önmaga előtt értelmezni tudja, mi is történt vele.”

Luca úgy gondolja, hogy ami Molnár Csilla és Pauer Gyula között történt, az esszenciális esete az önmagunkért való felszólalás félelmének.

Így folytatta:

„A széles rétegek előtti nyilvánosság és a hivatalosság (vagy annak látszata) két olyan dolog, ami azonnal kész helyzet elé állította a versenyzőket, ezzel megfosztva őket a választás valós lehetőségétől.”

(…) „Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztem, amikor először láttam az Eperjesi által gyűjtött anyagok között ezeket a pornográf felvételeket. A nagy nevek és a művészet pátoszával mosdatott elbagatellizált helyzetek azok, amelyekről végre beszélnünk kell, Eperjesi Ágnes munkája ezért kiemelten fontos. Képzőművészként ismerjük, de ennél sokkal komplexebb szerepben reflektált Pauer Gyula felelősségére, éveken át tartó kutatás és interjúk készítése által.”

(…) „Eperjesi érzékenysége lehetővé teszi, hogy végre ne Molnár Csilla testéről legyen itt szó, hanem arról a veszélyes hatalmi struktúráról, ami fiatal és kevésbé fiatal fiúk és lányok számára óriási traumák okozója lehet.”

Egy performansz

Eperjesi Ágnest régóta foglalkoztatja a szobor keletkezésének története, mind a művészeti, mind pedig a politikai vetületeit is alaposan átgondolta. Hatalmas anyagot gyűjtött össze az évek során, melynek egyes dokumentumait a kiállításon is láthatjuk. 2018. 10. 11-én, egy performansz keretében felöltöztette Pauer Gyula Magyarország szépe című szobrát a Magyar Nemzeti Galériában, amikor egy alkalommal kihozták a látogatók elől időszakosan elzárt folyosóról, és a Kupolacsarnokban kiállították.

Eperjesi így ír az akcióról: „A performansz során a szobrot felöltöztettem, a testet egy hosszú, vörös lepellel takartam el. A lepel királynőhöz méltó palást, uszály képzetét kelti, miközben kalodaszerűen bénító béklyót is jelent. 
A tárlatvezetés ideje alatt kivágtam az ÉREZZE MEGTISZTELTETÉSNEK felirat betűit. A vezetés után a textillel betakartam a szobrot, vállaira helyezve a leplet, a betűket pedig rátűztem a vörös anyagra.” 

(…)

„A vörös anyag (szőnyeg) nemcsak a szépség- reklám- film- és divatipar fontos szimbóluma, hanem a politikai és hatalmi reprezentációé is.”

Az eredeti terv az volt, hogy úgy takarja el egy vörös szőnyeggel a művész a meztelen testet, hogy ugyanakkor támasztéka is legyen: „A test emeli fel és tartja fenn a sztárság szimbólumát.” Ez végül technikai okok miatt nem jöhetett létre, helyette egy vörös lepelbe öltöztette a szobrot.

Eperjesi szerint Pauer Gyula szobra az élő testtel dolgozó szobrász és segédeinek a modellhez való viszonyát őrzi pontosan, és mutatja világosan. A gipszlenyomatban ugyanis a genitális részleteket is rögzítették, vagyis a legintimebb zónákat is érintették a női testen. Molnár Csilla szenvedő arca pedig mintha a gipszmintavétel folyamatának kellemetlenségére utalna. 

A kiállítás megnyitóján ezt mondta nekem Eperjesi Ágnes:

„A konceptuális művészet nagyon eltávolodott az emberektől, pont a konceptualitása miatt, az én munkáim viszont – úgy látom –  utat találnak az emberekhez, tehát van erre lehetőség. Fontosnak tartom, hogy érzéki és esztétikai vonatkozása is legyen, de elméletileg és kontextusában is alá legyen támasztva.”

Szakmai visszhangok

Szőke Annamária művészettörténész Pauer baráti körébe tartozott, az életművét is feldolgozta. Annamária már akkoriban sem tartotta túlságosan jó ötletnek ezt a munkát. Komolyan összevesztek, mert a művész nem szeretett volna belemenni abba, hogy komplex módon feldolgozzák az akciót. A művészettörténész mostani koncepciója szerint Pauer megpróbált „vállalkozó művész lenni”, és belevágott egy olyan projektbe, ami eleve abszurd volt. A szocialista rendszerben szépségkirálynőt választottak, ő ráhúzta erre a pszeudoprogramját, és belebukott, mert bedarálta a rendszer.

Eperjesi Ágnes szerint a kocsmaasztalnál sokan kritizálták ezt a művet, de nem írta le senki, hogy mi a gond vele. Szőke Annamária azonban nem hallgatta el azokat az információkat sem, amelyek mentén el lehetett indulni.

A galéria vezetőjének véleménye

Jerger Krisztina szerint akkoriban az volt a levegőben, hogy egy olyan nagynevű művésznek, mint Pauer, „mindent szabad”. Nem voltak morális kérdések, mert ez „neki jár az élettől”, evidencia volt. Ebből adódhat az, hogy Pauer Gyula nem tette fel magának azokat a kérdéseket, amelyeket most az utókor számon kér rajta.

A saját élményem

A kiállítás befogadójaként úgy éreztem, kevés olyan művészeti alkotás hatott rám annyira katartikusan, mint a Fészek Művészklub Herman termében látható, 3-D nyomtatóval létrehozott mű, amely Molnár Csilla – Pauer Gyula szobrán is szereplő – arcát formázza meg. A fotók alapján rekonstruált tűzpiros fej egy fémállványon van.

Semmi más nincs az ovális teremben, kivéve ezt a testetlen fejet, amiben benne van a madonnai szenvedés, az éteri magány és a véráldozat is, melyet a szocialista rendszer oltárán áldozott a tizenhét éves szépségkirálynő, akinek senki nem segített. 

Fejet kell hajtanom a művészet húsba vágó hatása előtt. Fejet kell hajtanunk Eperjesi Ágnes előtt. Menjetek el, nézzétek meg a kiállítását, és beszéljünk róla, mert ez az, amiről valóban érdemes beszélni.

Both Gabi

Források: ITT és ITT

Köszönjük Bihari Ágnesnek a kiállításról készített képeket