–

„Gyerek volt. Én nem tanítottam meg a felnőtt világra. Azt gondoltam, ha minél tovább gyerek marad, az neki csak jó. Mivel ez a verseny játéknak indult, és egy váratlan győzelem lett ebből. Aztán annyira sűrűsödtek a problémák, hogy utána már nem volt erre lehetőség, korábban kellett volna kezdeni. Amit nem láttam szükségesnek, mert Csilla korábban pontos, megbízható gyerek volt, nem volt semmi probléma vele, és akkor úgy gondoltam, hogy nagyon könnyen átáll a felnőtt világra, de ameddig lehet, addig maradjon meg gyereknek. Mert a gyerekkor a legszebb.” – mondja Molnár Istvánné, Csilla édesanyja a Szépleányok című dokumentumfilmben.

Magyarországon legelőször 1929-ben rendeztek szépségversenyt Miss Hungary címmel, aztán a második világháború után ötven éven keresztül nem rendeztek hasonló eseményt, egészen 1985-ig. Nem fért bele a kommunista életszemléletbe, és amúgy sem volt nagy divat, hogy a nők különösebben mutogassák magukat. Amelyik mégis, arra könnyen azt mondták, hogy „kurva”.

1985-ben azonban már puha volt a rendszer, nyugatra is kacsingatott. Ebben az évben a Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Vállalat országos szépségversenyt hirdetett, amire több mint kétezer lány jelentkezett. Közülük választottak ki huszonötöt, akiket a tévés közvetítés alatt osztályoztak, majd választottak királynőt, az akkor tizenhat éves fonyódi lány, Molnár Csilla Andrea személyében.

Csilla mai szemmel nézve is igazi modellalkat volt: szép, íves szája, finom vonalai, sudár termete, kecses mozgása és élettel teli tekintete volt. Heccből jelentkezett, az atyai tiltás ellenére, egy osztálytársával együtt, aki már az elődöntőben kiesett.

A versenyszervezők igazi motivációja az esemény megszervezésére azonban nem volt tiszta, pusztán üzleti haszonszerzésből, burkolt cigarettareklám miatt hirdették meg a '85-ös Miss Hungaryt.

„Azt hiszem, hogy ezzel nekem véget ért a gyerekkorom, és felnőttként kell viselkednem, nem lehetek ugyanaz, amilyen voltam” – mondja Csilla a dokumentumfilm készítőinek, amikor éppen a nyereményútján Bécsbe utaznak az osztrák szépségverseny döntőjére. Ez a bécsi út volt a nyereménye. Meg egy egyoldalú reklámszerződés a Centrum áruházzal. És három üveg pezsgő. (A különdíjas ellenben egy százezer forintos szerződést kapott a Fotextől, és egy amerikai modelliskola tanfolyamát is elnyerte.)

Egy barátnője szerint Csilla próbált ugyanaz a lány maradni, szeretett iskolába járni, de az egész élete fenekestül felbolydult. Pletykálni kezdtek róla, könnyűvérűnek titulálták, irigykedtek rá, hírbe hozták ezzel-azzal (többek között Frenreisz Károllyal is). Voltak olyanok is, akik azt terjesztették, hogy az apja vásárolta neki a címet. Aztán levágatta a haját, szőkére festette, erősebben sminkelte magát, másmilyen ruhákat kezdett viselni, új barátai lettek, és ezek a lehetőségek eleinte imponálhattak a serdülő lánynak.

Az apja nagyon szigorúan fogta mindig, nem járhatott szép ruhákban, a versenyre sem akarta elengedni, azt mondta neki, hogy majd megtanulja, milyen a kudarc, hiszen ekkora mezőnyben lehetetlen nyerni. Apjának nem lett igaza. Aztán amikor megválasztották a lányát az ország legszebbjének, az már imponált neki, legalábbis ez olvasható Friderikusz Sándor Isten óvd a királynőt! című riportkönyvében.

A szépségverseny, az azt követő előnyök az apai szigornak nekifeszülő tinédzsernek is jól jöttek – ám ezt az üzleti haszonlesők is rendesen kihasználták. Teljesen egyoldalú szerződést akartak aláíratni vele, ami lekötötte volna egy egész évre, miközben csak bizonytalan kimenetelű munkákat jelentett, nevetségesen alacsony honoráriummal.

A verseny egyik nyereménye volt még, hogy egy kortárs szobrászművész, Pauer Gyula életnagyságú szobrot készített a lányokról. A dokumentumfilm végigköveti a folyamatot, ahogy az első udvarhölgy, Kruppa Judit meztelen testéről féltucat férfi gipszlenyomatot vesz, miközben ő majdnem elájul a fizikai igénybevételtől és a kiszolgáltatottságtól. Ahogy néztem a filmet, azt éreztem, hogy az egészben van valami velőtrázóan megalázó. Fotósokat és dokumentumfilmeseket is beengedtek a műterembe, és később két fotós (az egyik nevezetesen Fenyő János volt) egy osztrák szexlapnak adta el a lenyomatvételen készített aktokat – a lányok engedélye nélkül. Csilla fotóit eltüntették, de a testéről készült élethű aktszobor a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van azóta. 

Az egész versenyt sunyiságok, erőszakos fenyegetőzések lengték körbe, és ez nem csillapodott a döntő utáni hónapokban sem. A máltai világverseny szintúgy megviselte Csillát, mert először maximális pontszámmal őt tették meg elsőnek, végül azonban minden indoklás nélkül harmadik helyezett lett. Sehol sem játszottak tiszta lapokkal. 

Csilla és Ernyei Béla (aki egyébként zsűritag volt) Bécsben

A közben magántanulóvá vált Csilla szerelmes lett egy nála húsz évvel idősebb, éppen válófélben lévő férfiba, bizonyos Futács Károlyba, ám ezt a kapcsolatot titkolnia kellett. „Én úgy képzelem el, hogy nagyon szégyellhette volna magát előttem, ha egy olyan dolgot csinál, ami az én intelmeim ellenére való, és kiderülne, és én ezt megtudnám. És azt is tudta, hogy én belehalnék abba.” Ezek Molnár István szavai a lánya halálát követő interjúban. Az apa megtudta egy cimborájától, hogy a lánya egy húsz évvel idősebb diszkótulajdonos szeretője. Csilla a halála előtti napokban azt is pedzegette a szerelmének, hogy elköltözik hozzá, és új életet kezd vele. Ám erre már nem kerülhetett sor.

1986. július 10-én, egy óra körül harminc darabot vett be édesapja szívgyógyszeréből. Az anyukájától kért segítséget, akinek azt mondta a haláltusa közben, hogy mentse meg, de már késő volt. Ebből arra következtettek a barátok, a szülők és Csilla osztályfőnöke is, hogy pillanatnyi rossz döntés volt a fiatal lány öngyilkossága.

Valójában azonban rossz döntések sorozata. És a kegyetlen bánásmódé, ahogy őt szépségkirálynővé válása óta kezelték.

A tragédia valódi okozói soha nem vállaltak felelősséget a tetteikért. A Magyar Média elnökét Csilla halála után kirúgták ugyan, az egy évvel későbbi, ’86-os Miss Hungaryt pedig a középdöntőben leállították, és egészen 1989-ig nem is rendezhettek ilyen versenyt, de Molnár Csilla Andreát mindez már nem kelthette életre.

Halálával legenda lett, mert most – harminckét év után is – még mindig foglalkoztatja az eset a közvéleményt.

Ahogy Homonyik Sándor énekli a róla szóló dalban:

„…Úgy indultál őszintén, tisztán,
de hosszú volt az út, s talán túl sok a sár.
Csillag voltál, azt mondják, s nem vigyáztunk rád.
Egy lélegzetnyi boldogság, ennyi volt tán,
ez volt az élet!”

Nem vigyázott rá senki. Az első szépségkirálynő egyedül maradt egy olyan világban, ahol dörzsölt haszonlesők élősködtek rajta, és gusztustalan pletykálkodók köszörülték rajta a nyelvüket.

Álmodj tovább békében, királylány! Ha már senki nem álmodott neked jobb világot…

Szentesi Éva

Források:
Szépleányok (Dér András és Hartai László dokumentumfilmje, 1986)
Isten óvd a királynőt! (Friderikusz Sándor riportregénye, 1987)

Képek: youtube, molnarcsilla.hu