1. Verset a kapura! – A költészet napja Újlipótvárosban

Miután magam is ennek a városrésznek vagyok a lakója immár húsz éve, különösen megmelengeti a szívemet az akció, amelyet Lánczi Éva, szintén tősgyökeres újlipótvárosi háromgyerekes anya indított útjára még tavaly. Az ötlet végtelenül egyszerű, pont ezért olyan nagyszerű is. Mindenki, aki szeretne részt venni benne, csak kinyomtatja a kedvenc versét, és felragasztja egy kapura. Bárki elolvashatja, aki arra jár, megállhat pár percre, és átélheti a költészet hatalmas erejét a nem mindig szívderítő utcán.

Így a versek belekerülnek a mindennapjainkba, és egy kicsit el is emelnek bennünket onnan.

Emlékszem, mennyire jó volt tavaly, amikor jövet-menet, fárasztó ügyek intézése közben, mondjuk, a Radnóti Miklós utcában megállított egy Radnóti-vers. Szóval megint lesz újlipótvárosi versséta. Sétáljatok ti is, és olvassatok sok verset!

Az eseményről ITT tájékozódhattok.

#kolteszetnapja #versetakapura #ujlipotvaros

2. Könyvbemutató két nagyon fontos költő szereplésével

A Magvető Kiadó az Időmérték-sorozat két új darabját: G. István László Földabrosz és Várady Szabolcs De mennyire című kötetét mutatja be ma délután ötkor a Magvető Caféban (1074 Budapest, Dohány u. 13.).

Várady Szabolcs valóban az egyik legjelentősebb mai magyar költő, aki ritkán jelentkezik új kötettel. A De mennyire nagyon személyes könyv. Az Egy év cserepei például egyetlen hosszú vers, amelynek minden strófáját mások írták: a hozzá beérkező e-mailekből montírozta össze csekély igazításokkal és szerkesztéssel saját versszöveggé. Külön öröm számomra, hogy ebben szerepel az egyik gyerekem, Berta meghatározása is arról, szerinte hogyan keletkezett a világ. Igaz, csak hároméves volt, amikor mondta, de Várady Szabolcs emlékezete tizenhárom évig őrizgette ezt a mondatot, és most ez is költészetté nemesült. Alig várom, hogy a kezemben tarthassam ezt a könyvet!

Az érett férfikor érzékeny lírája olvasható a középnemzedék egyik legjelentősebb költőjének új kötetében. G. István László igazi életigenlő kötetet írt arról, hogy a szó segítségével hogyan emelkedhetünk felül a nehéz helyzeteken.

A könyvbemutató részletei ITT.

Könyvek között jobb a meló, próbáljatok rá, néha megéri lelassulni kicsit. Pláne ha még finom funkkal beinjekciózott zenék vagy éppen egy kis karcos @nineinchnails váltakoznak a háttérben 😎 #telekom #electronicbeats #budapest #bookshelves #design

3. Szavalj szélben, verselj erkélyen!

Az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtárban (Eger, Kossuth L. u. 16.) nagyon sokszor jártam már, és mindig meglepett a könyvtárosok kifogyhatatlan kreativitása. Igazi olvasóközösséget teremtettek a remek akciókkal, és sziszifuszi munkával kineveltek egy új olvasógenerációt is. Most például délelőtt tíz és tizenkettő között minden egész órában szavalnak a Neumann János Gimnázium diákjai a könyvtár erkélyén.

A Versfüggő nevű akcióban pedig, aki posztol egy verset a könyvtár galériájában, kiválthatja a könyvtári tagdíját.

Részletek ITT.

We love books / Szeretjük a könyveket ❤️ #brodybanvagyok #books #booklove #bookstagram #booknerd #bookworm #bookaholic #bibliophile #library #libraryfun #librarylife #librarylove #libraryofbookstagram #teens #reading #reading_time #reading #lovereading #lovebooks #olvasnijó #mutimitolvasol #mik #eger #egeratetorteneted #hungary

4. Találd ki, melyik vers sztoriját mesélik el menő irodalmárok, és aztán egyél egy baromi finomat a KIOSK-ban!

Ha most villámgyorsan megkeresed a KIOSK étterem Facebook-oldalát, és kitalálod, melyik vers sztoriját meséli el Ott Anna, Csepelyi Adrienn, Kemény Zsófi és Péterfy-Novák Éva, aztán pedig kommentben megírod a helyes választ, akkor lehet, hogy épp te leszel az, aki nyerhet egy húszezer forint értékű vacsorautalványt a KIOSK-ba. Mind a négy posztot érdemes kommentelni, mert nem csupán négy vacsorát lehet nyerni, hanem könyveket is. Péterfy-Novák Éva például az Egyasszony című dedikált könyvét ajánlotta fel erre a célra, Ott Anna az egyik kedvenc könyvét, ami egyelőre még titok, Csepelyi Adri a Belemenés című könyvét dedikálja, és ráadásként még Háy János vadonatúj Kik vagytok ti? című könyvét is ajándékba adja a szerencsés nyertesnek. Kemény Zsófi pedig a Kondor Vilmossal írt közös könyvét dedikálja annak, aki részt vesz a játékban, és rámosolyog a szerencse.

Ma este sorsolják ki a nyerteseket, úgyhogy érdemes sietni!

#regram @csepelyi_adrienn Elindult a #kioskbudapest #Magyar #Költészet Napi játéka a KIOSK facebook oldalán. Lesd meg a videót, fejtsd meg mire gondolt Adrienn és nyerj #KIOSK vacsorát és Adrienn legújabb könyvét! Sorsolás | Április 11. #mutimitolvasol #magyarkolteszetnapja #kioskbudapest #csepelyiadrienn

5. Fizess verssel a Pagony Caféban!

Ha akarsz inni egy jó kávét, és van időd ma elballagni a Bartók Béla út 5. alatt lévő Pagony gyerekkönyvesboltba, akkor ha leírsz egy verset ott helyben, nem kell kifizetned a kávét. 

... 𝒇𝒓𝒊𝒆𝒏𝒅𝒔 𝒅𝒐𝒏'𝒕 𝒍𝒆𝒕 𝒇𝒓𝒊𝒆𝒏𝒅𝒔 𝒅𝒓𝒊𝒏𝒌 𝒄𝒐𝒇𝒇𝒆𝒆 𝒂𝒍𝒐𝒏𝒆... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . #happiness #budapest #homeawayfromhome #buda #home #travel #iphonography #coffee #bartokpagony #friends #traveladdict #flyaway #hungary #budapestcity #londonerinbudapest #escapelondon #instatravel #instacoffee #sheisnotlost #girlboss #happylife #art #artistsoninstagram #holiday #travelblogger #brunch #coffeebudapest #love

6. Nézd meg ingyen a Müpa digitális irodalmi gyűjteményét!

Mától egy hétig ingyen elérhető a Müpa digitális irodalmi gyűjteménye, a népszerű Literárium-estek hang- és videófelvételei.

A digitális irodalmi gyűjtemény a legnagyobb kortárs szerzők műhelyébe enged bepillantást Esterházy Pétertől Csukás Istvánig.

A Keresztury Tibor szerkesztésében születő műsorok olykor szokatlan megközelítésükkel új oldalukról mutatják be a szerzőket és a műveket, kedvet ébresztve ahhoz, hogy kézbe vegyünk addig még nem ismert köteteket is. A hang- és videóanyagok IDE kattintva érhetők el, a Müpa digitális irodalmi felvételeihez egész éves hozzáférést kapnak mindazok, akik csatlakoznak a Müpa+ hűségprogramhoz. 

7. Világrekord-kísérlet a Fészek Művészklubban – A vers 50 árnyalata

Az egyéni versmondás világrekordját készül felállítani a költészet napján Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke.

Ma délelőtt tízkor kezdődik a performance, és huszonnégy órán keresztül tart majd. Lutter Imre huszonnégy különböző stílusú és hangulatú blokkba gyűjti össze az általa előadott verseket, amelyek mindegyike az emberi életre reflektál: a születés, a gyermekkor, a játék, a szerelem, a barátság, a házasság, a munka, a társadalom és a közélet, a háború és a béke, az empátia, az elmúlás és a halál is egy-egy ilyen téma lesz.

A program a nagy múltú és legendás Fészek Művészklubban zajlik, ahol a rekordkísérlethez csatlakozó ismert művészek, sportolók, médiaszemélyiségek minden óra utolsó öt percében mondanak verset, énekelnek dalt vagy verset, illetve olvasnak szöveget, amíg a szabályok szerint Lutter Imre pihenhet. 

Ugorjatok be a Fészekbe, és hallgassatok meg pár művet! (1073 Budapest, Kertész utca 36.)

8. Ezer diák énekel Tiszta szívvel a Madách téren

Az Örkény Színház művészeivel együtt ma délután fél háromkor József Attila Tiszta szívvel című versét énekli el ezer diák a Kex együttes megzenésítésében. Mácsai Pál is gitározik a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, valamint a Madách Imre Gimnázium ezer diákjával együtt. Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere is gitározik majd.

@szalaipower kérésére ✒ Üzenetben bátran kérhetitek kedvenc verseiteket. #irodalmilépegető #irodalmilepegeto #magyar #költészet #magyarköltészet #irodalom #vers #posztoljverset #józsefattila #jozsefattila #ja #tisztaszívvel #tisztaszivvel

9. Balatonszárszói megemlékezés

Idén harminckettedszerre tisztelegnek József Attila emléke előtt Balatonszárszón. A koszorúzás és a szavalóverseny most sem maradhat el. 

10. Somos Ákos Székesfehérváron szaval

A WMN vissza-visszatérő szerzője most sportriporter ugyan, de egykor a Merlin színészképző növendéke volt, és rendszeresen fellép versmondóként. Most épp lakóhelyén, Székesfehérváron. Egész nap remek költészetnapi programok lesznek a városban, és délután ötkor, a VMK Budai úti tagkönyvtárában Ha szívemen a félelem című műsorát nézhetik meg az érdeklődők. 

11. Vasárnap a Vígszínházban

Hegedűs D. Géza rendezésében, április 14-én, vasárnap délután fél háromkor látható a Vígszínházban A föltámadás szomorúsága címmel egy költészetnapi program, amelyben Ady Endre halálának századik évfordulójára emlékeznek a színészek, majdnem az egész társulat fellép. A versek és a dalok az eseményt hirdető leírás szerint: „Ady Endre a magyar irodalomban ugyanazt tette, mint a vele egy időben Budapestre berobbanó Vígszínház társulata, a megújulásra vágyó magyar színházi életben:

személyes, botrányt keltő, modern hangon szólt magánéletről, vágyakról, testről, szerelemről, feudális viszonyokról, nyomorról, Istenről, pénzről, polgári létünk szörnyű, zavaros, véres, olykor tragikomikus élményeiről.”      

❗Áprilisi jegyelővétel❗ Nektek van már jegyetek áprilisra? 📷: Szkárossy Zsuzsa

12. Veszprémben ingyen színházjegyért lehet szavalni

Ötödszörre lesz lehetőségük a színház- és versszerető veszprémieknek, hogy a színház előcsarnokában felállított pódiumon szavalják el a kedvenc versüket egy ingyen színházjegyért cserébe. Tavaly 162 vállalkozó volt, a színház nagyon szeretné, ha az idén még többen jelentkeznének erre a kivételes lehetőségre. További részletek ITT találhatók.  

12 + 1. Pénteken Parti Naggyal az Eiffel Bazárban

A költészet napja után sem cseng még le az ünneplés, Parti Nagy Lajos költői estje lesz a nemrég megnyílt kulthelyen, az Eiffel Bazár és Klubban, a Katona József utca 13.-ban. Az est bevételét jótékony célra fordítják, te is segíthetsz! ITT vannak a részletek.

Both Gabi