„Bezárták a világot, de én szabad vagyok” – Karanténversek, avagy meginstáztuk a bezártságot

Néhány évvel ezelőtt életem egyik legizgalmasabb felkérésére válogattam verseket: a női egyenjogúságot szokatlan módon megközelítő Lilith Öröksége művészcsoport Kinek építettem? című performance-ához. A csoport tagjai – Fajgerné Dudás Andrea Júlia, Kusovszky Bea és Oláh Orsolya festőművészek – a performance során mosószappanokkal falazták be magukat. A háttérben ambient zene szólt (a magyar underground legendás nőalakja, DJ Ren válogatásában), az én feladatom pedig az volt, hogy közben költőnők versrészleteit olvassam fel. A válogatás egyetlen megkötése az volt, hogy az elhangzó versrészletek a bezártságról szóljanak, az azonban mindannyiunkat megdöbbentett, amire néhány napos keresgélés után jutottam: századtól, kortól, társadalmi státusztól és minden egyébtől függetlenül költőnőink alapélménye a bezártság. Kinek szó szerint, kinek képletesen. A minap a kezembe akadt a válogatás, és jött az újabb megdöbbenés: a karantén ötödik hetében egészen más színezetet kaptak ezek a versrészletek. Valamit, ami immár bárki számára átérezhető és ismerős. Mi mással ünnepelhetnénk 2020-ban stílszerűbben a költészet napját? Következzenek tehát a versrészletek. Csepelyi Adri gyűjtése, Kerepeczki Anna grafikái.