Nem csak ápoltak és varrogattak – Izgalmas női sorsok az 1848-as forradalomból

–

„Mély sebet hordott szívében”

A nőkkel kapcsolatban általában közhelyekkel találkozhatunk, ha a forradalmi szerepvállalásról esik szó: ápolták a sebesülteket, zászlókat, fehérneműt varrtak. Valóban sokan támogatták férjeiket, fiaikat, testvéreiket, apáikat így, de ennél azért sokszínűbb a kép. Az arisztokraták közül háttértámogatást nyújtottak a harcolóknak a Zichy nővérek, Antónia és Karolina. Előbbi Batthyány Lajos felesége volt, és soha nem házasodott újra, utóbbi Károlyi Györgyhöz ment nőül. Károlyi Mihály, Karolina unokája így írt nagyanyjáról:

„Mély sebet hordott szívében, az táplálta egy életen át tartó gyűlöletét Ferenc József császár iránt. Sógorát, gróf Batthyány Lajost, az első alkotmányos magyar miniszterelnököt gyászolta, akit a császár kivégeztetett.”

Az Aradon kivégzett tábornokok özvegyeinek sorsa azt példázza, hogy a nők sokszor osztozni kényszerültek férfi hozzátartozóik tetteinek megtorlásában.

Az igazi Mária főhadnagy

Voltak azonban olyan asszonyok is, akiket saját tetteikért büntettek. Teleki Blanka grófnőt forradalmárok rejtegetése miatt ítélték börtönbüntetésre, ami után külföldre távozott. Kegyetlenebb sors jutott Maderspach Károly kohómérnök feleségének, Buchwald Franciskának, akit Julius von Haynau utasítására Ruszkabányán félmeztelenre vetkőztetve megvesszőztek. A forradalom híveinek támogatása mellett a vád az volt ellene, hogy 1848 júniusában egy úgynevezett szabadságfát állított fel többekkel, és elégettek egy császárnak öltöztetett szalmabábut.

A szégyen miatt férje öngyilkos lett, ő pedig magára maradt gyermekeivel.

Feltétlenül említésre méltó Lebstück Mária, aki Aradon raboskodott, mert a szabadságharc során férfiruhában harcolt. Emlékét Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettje őrzi. A példák – amelyeket hosszan lehetne sorolni – igazolják, hogy sem 1848–1849 történetét, sem az utána következő vészterhes éveket nem lehet úgy megírni, hogy a nőket kizárólag passzív szerepben ábrázoljuk.

 

Tömlöcben született lány

A hősies és tragikus életutak mellett érdemes szót ejteni a rendhagyó női sorsokról is, átlépve a férfiakra fókuszáló megközelítésen, és az idealizáláson, mivel a társadalom által elvárt női szerepek határait feszegető, azt meghaladó viselkedésformákról is éppúgy szólnak a források.

Annak hátterében, hogy egy nő normaszegő magatartást tanúsított, nem feltétlenül állt tudatos döntés, hanem kényszer hatására is történhetett, ahogy egy váratlan szituációra az idő szorításában született válasz is meghúzódhatott mögötte. Tömlöcben szülni például nem feltétlenül tisztességes feleségek szoktak, 1849-ben mégis előfordult.

Az aradi vár pincéjében hozta világra gyermekét, Etelkát, báró Baumgarten Mária, Pighetti (Pikéthy) Károlyné.

Férje a várbörtönben raboskodott, őt kísérte Aradra. A tömlöcben született lány egyébként Császár Ernő irodalomtörténész édesanyja lett. Etelka unokája pedig a színháztörténészként ismertté váló Császár Edit, akit Mályusz Elemér, a kiemelkedő történész vett feleségül.

A hálátlan kém

1848–49 figyelemre méltó alakja Beck Vilma, az állítólagos grófnő, aki sikerrel kémkedett a magyaroknak, de inkább mindkét oldalnak. A Beck név és a grófi címe aligha volt igazi, s halála éppúgy nélkülözte a megszokott elemeket, mint az élete. Birminghamben halt meg 1851-ben, börtönbe zárva, ahova pénzügyi visszaélések miatt került. Hogy koholt vádak voltak-e ezek, nehéz megítélni. Jellemző rá, hogy pikírt hangvétellel írt Pulszky Ferencről, a londoni 1848-asok tekintélyes alakjáról, mert Angliában mindössze havi három font sterlinggel segítette. Így jellemezte: „Egyedüli demokratikus tette az volt, hogy egy gazdag bécsi zsidó származású leányt vett nőül” – pedig eleinte Pulszky volt az egyetlen támasza Londonban.

Pletykák kereszttüzében

A megtorlás jegyében sok forradalmár került tömlöcbe. Közülük a morvaországi Olmützben (Olomouc) raboskodók viszonylag enyhe körülmények között töltötték büntetésüket, lehetőségük volt arra is, hogy rokonaik meglátogathassák őket.

Sok fogoly felesége szállást vett ki Olmützben, hogy tarthassa a kapcsolatot a férjével. E cellabeli találkozásoknak voltak korlátai: elméletileg gyermek fogantatására nem volt esély. A források azonban arról vallanak, hogy ez mégis megesett, nem is egyszer.

Az egyik fogoly, Földy János írta, hogy Hrabovszky János tábornok altábornagy „magáról megfeledkezett felesége” leánygyermeknek adott életet. Az apa állítólag egy osztrák tiszt volt. A Földy naplóját közreadó Balassa Imre a hölgy családnevét nem írta le, „nehogy esetleg még élő rokonok érzékenységét” sértse. Nem gondolt arra, hogy Degré Alajosba nem szorult ennyi érzékenység (vagy nem hallott a pletykáról), mert könnyed modorban vetette papírra: „Virágzó, szép fiatalasszony volt; érzelemre és nyelvre legtisztább magyar, született Klobusitzky.” Egy másik fogoly, Barsi József máshogy emlékezett meg Hrabovszkynéről, szerinte Klobusiczky Izabellának az egyik osztrák tiszt udvarolni akart, ám a feltűnően szép nő csak magyarul volt hajlandó felelni. A vád cáfolatát tekintve komoly súllyal esik latba az, hogy Izabella végrendeletében sincs semmi nyoma a botránynak, sőt amellett, hogy felnevelte gyermekeit, folyamatosan kapcsolatban volt a Hrabovszky családdal.

Barsi megemlíti, hogy egy másik fogolytársa, Mesterházy István felesége, Büdy Kornélia szintén Olmützbe költözött. A feleség jó viszonyt ápolt a város „jobb műveltségű” családjaival. Földi róla is írt, nála így hangzik, hogy élvezetét lelte a társasági életben: „Férje rabláncot csörget, mialatt ő botrányos szerelmi kalandokból más kalandokba veti magát.” E kalandok egyike állítólag gyümölcsöt hozott, a tettes pedig – ki más? – egy osztrák katonatiszt volt. Valójában lehetetlen megmondani, hogy a pletykákból mi volt igaz, és mit szült a rabság keserűségével elegyített, sértett nemzeti önérzet. A Földy indulatos ítélkezéstől sem mentes írásmódja és Barsi higgadtabb stílusa közötti különbség felhívja a figyelmet a forráskritika fontosságára. Klisészerűnek hat, hogy mindkét esetben egy-egy „svarcgelb” katona vádoltatott meg azzal, hogy „kakukkfiókát tett a fészekbe”.

A forradalomban a játék ágyú is gyilkos fegyver

1848–49 kapcsán felmerülhet az is, hogy nemcsak a mieinket érték veszteségek, hanem az ellenséget is. Nekik is volt leányuk, édesanyjuk, feleségük.

Nehéz volna elvitatni, hogy Alfred zu Windisch-Grätz herceg nem közkedvelt figurája a magyar történeti emlékezetnek. Kevéssé közismert, hogy ő és családja 1848 júniusában Prágában tartózkodott, ahol az ottani felkelés során egy golyó kioltotta feleségének, Marie Eleonore Philippine zu Schwarzenbergnek az életét. 

Egon Erwin Kisch, Prága „száguldó riportere” jegyezte le, hogy az 1848-ban tízéves apja tudni vélte, a halálos golyó az ő gyerekkori játszópajtása, a szomszéd Eduard Kreibich házi barkácsolású játék ágyújából származott, amit Kischék kapukulcsából készített a fiú. Kisch a csehszlovák belügyminisztérium irattárában kutatta a Windisch-Grätzné halálával kapcsolatos iratcsomót, és ebben meglelte a játék ágyú kerekét, bár a vizsgálat szerint nem ez volt a gyilkos fegyver. Ami fontosabb: Windsch-Grätz feleségének halála példázza, hogy egy osztrák főrangú asszony sorsa is váratlan fordulatot vehetett.

 

Katona Csaba

A szerző az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.

Kiemelt kép festménye: A magyar fősereg visszafoglalja a budai várat a császáriaktól. Than Mór festménye - Forrás: Wikipédia