–

Fejlettebb társadalmakban elkezdett mocorogni valami azon a téren, hogy mit is jelent a férfiasság, milyen attribútumok kapcsolódnak hozzá, nem kellene-e újragondolni mindezt. Lassú folyamat ez, hiszen nemhogy évszázados, de évezredes beidegződéseket kérdőjelez meg, és hozzánk még alig-alig jutott el, de a Guerilla épp azt bizonyítja, hogy azért nálunk is van már egy réteg, amelyiket foglalkoztatja a modern maszkulinitás fogalma.

Kérdés például, hogy az agressziót feltétlenül férfias erénynek tekintsük-e. Az igazi férfi tényleg erőszakos? Attól férfi-e a férfi, ha „kiszáll tenger fájdalma ellen, S fegyvert ragadva véget vet neki” – bizony, már Hamlet is töprengett ezen, és végig őrlődött egy egész színdarabot azzal, hogy elég-e gondolkodni, vagy muszáj cselekedni is.

Mert a férfias tulajdonságok közé soroljuk a proaktivitást, a kezdeményezőkészséget, a vakmerőséget és küzdeni vágyást is – holott természetesen akadnak férfiak, akikben mindez nem tombol. Mégis férfiak. Ők is férfiak.

Közülük egy a Guerilla című új magyar film főhőse, Barnabás.

A film egy felirattal kezdődik, ami vázolja az alaphelyzetet: 1849 augusztusában járunk, a világosi fegyverletétel után. Bár Görgei megadta magát az orosz–osztrák haderőnek, a magyar csapatok egy része még nem törődött bele a veszteségbe, és az erdőkben bujkálva őrzi tovább az eszményt, amelyért a többiek odavesztek. A film kezdő jeleneteiben a fiatal férfit, Barnabást látjuk, aki elszántan tart valami felé erdőn és mezőn át, láthatóan keresve valakit. Mint kiderül, a fivérét, aki az egységével a környéken folytatja partizánharcát.

Barnabás szerepében Váradi Gergely

Barnabás hallgatag, zárkózott fiú, lassan nyílik csak meg. Amikor végre rátalál Antalra (akit súlyos sebesüléssel ápolnak) és társaira, kénytelen csatlakozni hozzájuk, és el kell kezdenie részt venni azokban a férfias játszmákban, amik katonák között természetesek. Csak ekkor válik gyanússá számunkra, hogy ő talán mégsem egy hazafelé tartó katona volt, hanem egy olyan srác, aki képtelen volt eljátszani a rá rótt szerepet, és igyekezett kimaradni a forradalomból.

Nem akart ölni, nem akart harcolni, és most sem akar hazudva hencegni róla.

Nem tudjuk, hogy van-e emögött valami, vagy csak egyszerűen a személyisége alkalmatlan rá, de a film egy dologról biztosít: a nemi identitása és szexuális orientációja nem játszik szerepet a kívülállásában. Barnabás beleszeret a csapathoz csapódott lányba, aki ápolóként dolgozik mellettük. (Mert sajnos a férfiasság hagyományos felfogásához hozzátartozik az is, hogy csak egy heteroszexuális lehet igazi férfi. És aki nem elég „férfias” – például nem vakmerő, nem harcos típus, és semmilyen szinten nem agresszív –, az nyilván meleg.) Barnabás hosszú ideig próbál lavírozni a saját és a közösség értékei között, elég reménytelenül. Végül egy olyan szarvashibát követ el, amivel tragédiát okoz.

A bűne nem más, mint hogy nem barátokra és ellenségekre osztja az embereket, hanem mindenkit egyformán embernek tekint, és hogy olyan empátia munkál benne, ami felülírja a háború törvényeit. Csakhogy ez ilyenkor végzetes következménnyel jár.

A háború az háború, és nem lehet sem kimaradni belőle, sem megfutamodni előle, sem pedig szembemenni a törvényeivel – ezt tanulja meg Barnabás a film cselekménye során, fájdalmas áldozatok árán. 

Persze nevezhetjük a Guerilla sztoriját egyszerűen csak felnövekedés-történetnek is, hiszen egy fiúból férfi válik az átélt trauma hatására. De nekem jobban tetszik az a verzió, hogy ez egy olyan fiú története, aki nem akart a hagyományos nemi szerepek szerint élni, az élet mégis rákényszerítette. Ez így sokkal izgalmasabb és egyben tragikusabb fejlődési ívet takar, amin még sokáig lehet morfondírozni.

Mészáros Blanka

A gond csak az, hogy a Guerillát az elsőfilmes Kárpáti György Mór nem akarta könnyen fogyaszthatóvá tenni. Nem szórakoztató. Nem akciódús. Nincsenek benne „jól megírt” dialógok és izgalmas karakterek. Csak Barnabás figurája és dilemmája érdekes, és az őt alakító Váradi Gergely, aki igazi filmre termett arc. De a Guerilla amúgy lassú folyású, oxigéndús patak, ami alattomosan végzi munkáját, miközben sokszor ártalmatlannak (értsd: unalmasnak) tűnik.

És mivel nem ostromolja az ingerküszöbünket, nem akar azonnal hatni, ezért pont olyan, mint a főhőse – akit a hagyományos felfogásban nyámnyilának vagy tejbetöknek neveznének.

Aki viszont épp a halkabb szavú, meditatívabb filmeket kedveli, annak kedvére való lehet. A természet különös hangsúlyt kap benne, és a sok harsogó szín (a sárgától a zöldig) ilyenkor, tél végeztével megmelengeti a szívet. Látványát tekintve még a szűk költségvetés ellenére is kényeztet: nemcsak az egységes operatőri munka és a hiteles jelmezek miatt, hanem azért is, mert olyan remek arcokat válogattak a fiatal katonák és ápolónők szerepére.

Bár mostanában gyakori téma volt a sajtóban, hogy hiányoznak-e, vagy sem a történelmi filmek a magyar kínálatból, a Guerilla ebben (is) kívülálló kíván maradni. Hiába a történelmi környezet, ha korántsem hőstörténetet ölel körbe, és meg sem próbál mindenkinek tetszeni. Ehelyett nagyon fontos, általános emberi kérdéseket feszeget, még véletlenül sem demagóg, szájbarágós stílusban. Mert az is férfi, aki halkan mondja, és nem akarja mindenáron a torkodon lenyomni. Meg az is, aki nem akarja megmondani a tutit.

Gyárfás Dorka

Képek: Mozinet