Egy némafilm, amely megszólít (magyarországi bemutató!)

A világ tizenkét legjobb filmje közé választották egykor Murnau legendás művét, (Der letzte Mann) amely először mutatta be – igen plasztikusan – a szereplők cselekedeteinek lelki hátterét. A közeli felvételek őszinteségre késztették a színészeket, így az egyszerű történet annyira hitelesre sikeredett, hogy a nézők és a kortárs filmkészítők is lenyűgözve nézték az 1924-ben született expresszionista filmet, amely alapjaiban rázta meg a filmművészetet.

Annyira úttörő volt a maga idejében, hogy a bátor kameramozgás, amit Murnau alkalmazott, csak másfél évtizeddel később honosodott meg a filmvilágban.

A főszereplő, Emil Jannings nemzetközi porondon is óriási színésznek számított a maga korában. Igazi jutalomjáték volt számára a szürke kisember, a lefokozott szállodai portás figurájának megformálása. A zseniális német színész – Marlene Dietrich mellett – a másik főszereplő volt a szintén legendás Kék Angyalban, aki látta ezt a filmet, soha nem felejti el szuggesztív színészi játékát.

Karol Beffa francia zeneszerző és zenetudós, aki a világ számos pontján elismerést aratott már műveivel, most a felújított változathoz új zenét komponált, és ezzel még sokkal izgalmasabbá tette ezt az amúgy is lenyűgöző filmet.

Október kilencedikén, kedden este fél nyolckor a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben személyesen is meggyőződhettek erről, a zeneszerző maga is fellép ezen a különleges estén.

2. Egy nő „titkai” – Salla Tykkä: Rövid címek

A negyvenes évei közepén járó finn kortárs vizuális művész sokféle műfajban alkot maradandót. A multimédia minden eszközét felhasználva szubjektív és szuggesztív filmjei-képei érzékenyen világítanak rá a női lét emblematikus történéseire. A tudatosan egyszerűen komponált képek és mozgóképek ugyan többnyire önéletrajzi ihletésűek, mégis mindannyian magunkra ismerhetünk bennük.

Rövid címek” néven kiállított művei biztosan erős érzelmeket váltanak ki a nézőkből, mert a látszólagos, de megkomponált egyszerűség olyan mélyre hatol mindannyiunk emlékezetében, hogy képtelenség kivonni magunkat a hatása alól.

Bátor, szókimondó, illetve „képkimondó” nő, aki formabontó munkáival a nemzetközi porondon is sikert aratott. Most a Ludwig Múzeumban látható egy átfogó kiállítás a munkáiból. A fesztivál első napján, október 6-án, szombaton nyílik a kiállítás, amit egészen január 6-ig megnézhettek.

3. Aki szépen tubáskodik – Varró Dani és a Studio 5 a Szeged Trombone Ensemble-lel 

A játékos cím Varró DaniAki szépen butáskodik című kötetére rímel. 

A kortárs zeneművészet Varró Dani népszerű műveinek segítségével kívánja megszólítani a legkisebbeket is.

Ez a szuper izgalmas kísérlet a Szegedi Trombone Ensemble tagjaival arra hívja fel a figyelmet, hogy a progresszív, újszerű hangzások is népszerűek lehetnek a szélesebb közönség körében.

Az öt remek zeneszerző a kevésbé népszerű harsonára komponálta ezeket a friss és játékos műveket. Öt ősbemutatót láthat a közönség, a zeneszámok között pedig Varró Dani olvassa föl  saját verseit. Az est végén Dani egyik megzenésített versét is meghallgathatjuk Zemlényi Eszter  közreműködésével. Lesz itt minden: kvartett, szextett, oktett… A zeneszerzők, akik ma már mindannyian a Zeneakadémián oktatnak, az európai zenei tradíciókból kiindulva szeretnék gazdagítani a harsona magyar vonatkozású irodalmát. Mindannyian számos nemzetközi és hazai díjjal büszkélkedhetnek, ez valódi garancia a magas művészi színvonalra, és a hangszertechika fejlődésének is tanúi lehetünk az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében október hetedikén, vasárnap délután fél négykor. Bátran vigyétek el a gyerekeiteket is, biztosan nem fogtok csalódni!

Varró Dani és a Studio 5 - Kép forrása: Szecsődi Balázs

4. Sebestyén Márta és a Jazzical Trio koncertje – népzene és jazz egyszerre

Ez az izgalmas zenei kísérlet a magyar népdaléneklés nagyasszonyával kiegészülve valóban csodás estét ígér. A Jazzical Trio Káel Norbert zongorajátékának alapjára építi fel az egyedülálló hangzást. A tavalyi CAFe-koncertjükön Bartók és Kodály műveit dolgozták fel, egészen zseniális volt a Cickom-cickom című zongoradarab „jazzesítve”, most is hasonlókra számíthatunk, de mindehhez Sebestyén Márta ad még szárnyakat a hangjával, a lényével és a csodás magyar népdalokkal együtt. 

Október huszadikán, szombaton a Pesti Vigadó Dísztermében, este fél nyolckor népzene és jazz fúziója, 

ahol biztosan „röpülni fog a páva”, nemcsak a vármegye házára, hanem egyenesen a szívünkbe.

Sebestyén Márta - Kép forrása: Perger László

5. Peeping Tom – kortárs mozgásszínház – Minden, amit tudni akarsz anyádról!

Eddig sajnos nem ismertem a zseniális belga kortárs művészeket, pedig tíz évvel ezelőtt már felléptek a Trafóban, és zajos sikert arattak. Nemcsak ott, hanem szerte a világban népszerűek a teljesen abszurd látványelemekkel tarkított, erős emberi történetek elmesélésében.

A trilógia részeként az apák után és a gyerekek előtt most az anyák, az anyai szerep viszontagságait, visszásságait mutatja be elementáris erővel.

Ami látható ebből az előadásból a világhálón, az valóban lenyűgöző. Nemhiába mondta róluk a Le Monde kritikusa, hogy „ijesztően tehetségesek”. Most egy múzeumba kalauzolnak el bennünket, ahol minden megelevenedik, a képek és a tárgyak is. A lenyűgöző fizikai színházi előadás mélyen elgondolkodtat bennünket emberi mivoltunkról.

A szürreális látványvilág nem elidegenít, hanem közelebb hoz bennünket egymáshoz. És végső soron mi más lehetne a művészet célja, mint az, hogy megértsük: mindannyian egyek vagyunk?

Peeping Tom - Kép forrása: Oleg Degtiarov

Az angol nyelvű előadás magyar felirattal követhető a Trafóban október tizennyolcadikán és tizenkilencedikén, csütörtök és péntek este nyolckor. A pénteki este különlegessége, hogy az előadás után egy fél óráig tartó „Közönség-össze-találkozón” vehetnek részt azok, akik szeretnének beszélgetni a látottakról. Az előadásban erős fényhatások lesznek, erre mindenképp érdemes felkészülni. Bár szerintem nem csupán a fényhatások lesznek erősek, hanem az egész este is.

Both Gabi

Képek forrása: CAFe Budapest