–

Attól, hogy egy gyerek hivatalosan felnőtt, nem lehet egyik pillanatról a másikra elengedni a kezét. Különösen úgy nem, hogy egy olyan döntés előtt áll, amely sorsdöntő lehet sok szempontból. Legalábbis így szokás gondolni. Ami biztos: a pályaválasztás kényes terület, a befolyásolásnak pedig nagy a súlya, felelőssége. 

Jó volna nem ráerőltetni a saját elképzeléseinket (már ha vannak egyáltalán, hisz ki meri kijelenteni 2026-ban, hogy tudja, mi lesz a piacképes foglalkozás akárcsak 10 év múlva?), ugyanakkor legyinteni sem mer a szülő, hogy tanuljon bármit, ami érdekli, majd csak lesz valahogy.

Hiába olvassa az ember a szakértők nyilatkozatait, miszerint a kreatív, alkalmazkodásra képes fiataloké a jövő, ha azt látja maga körül, hogy a kreatív, alkalmazkodásra képes fiatalok bizony keményen szoronganak a jövőn, még azok is, akik hagyományosan jól fizető, látványos sikerek lehetőségével kecsegtető pályák felé indultak el, és a középiskolai eredményeik alapján viszonylag egyszerűen besétálnak majd a legmenőbb egyetemekre is akár.

Nem a levegőbe beszélek, májusban egy iskolai meghívásnak köszönhetően alkalmam nyílt hosszabban diskurálni egy osztálynyi végzős gimnazistával a továbbtanulásról – mit mondjak, nagyon tanulságos volt és egyben felkavaró is meghallgatni, mennyire bizonytalanok a jövőt illetően.      

Mert ki tudja, milyen világ lesz 5, 10, 15 év múlva

Mi van, ha majd friss diplomával a kezében nem talál olyan munkát, amelyből önálló életet tud kezdeni? Mi van, ha mire megtanul egy szakmát, annak jelentős részét már elvégzi a mesterséges intelligencia? És mi van akkor, ha a szülő vagy tanár épp azzal árt neki, ha a biztonság kedvéért egy olyan pálya felé tereli, amely nem illik hozzá, de amelyről ma azt prognosztizálják, hogy keresett lesz a jövőben is?