–

„Olyan kiemelkedő vagyok, mint egy magasles és a nézettségem is nagyon magas lesz." (Frédi)

Azt hittem, hogy nem ismerek embert, aki ne nézett volna Frédi és Bénit gyerek- és fiatal felnőtt korában, de aztán hamar kapcsoltam, hogy például pont az én gyerekemnek ez már szinte semmit nem jelent. Ha el is kapott egy-két fejezetet, már nem szippantotta be a sztori, sőt nekem sem jutott eszembe, hogy kiskorában megmutassam neki.

Akkora lett mára a rajzfilmbiznisz, hogy átmenetileg elfeledtette velem a saját, nagyon szorosnak mondható  kötődésemet a kőkorszaki, béna szakikhoz és a családjukhoz. Elég erős lehetett a viszony, mert még a Szomszédok teleregénybe is beleláttam eleinte a Flinstone-okat... Analógiának ez ugyan béna, de azért az meggyőződésem, hogy az utána berobbanó rajzfilmsorozatok – A Simpson család, de még a Family Guy – alapja is a Frédi és Béni volt.

Majd mindenben az első

Kevesen tudják, de a The Flinstones volt az első, főműsoridőben sugárzott animációs sorozat, amelyet 1960. szeptember 30-án kezdtek el játszani az USA-ban. Sokáig ült a leghosszabb ideig, főműsoridőben futó rajzfilmek képzeletbeli trónján, mígnem 1992-ben a már említett The Simpsons letaszította onnan, és ezt a helyet tartja azóta is.

A sugárzást megelőző évben már készítettek egy rövid demót, amivel házalni kezdtek a reklámokért, ami olyannyira jól sikerülhetett – bár ezt a másfél percet semelyik sorozatban nem láthattuk viszont –, hogy olyan cégek is fantáziát láttak egy rajzfilmben, amelyektől  21. századi szemmel sokkot is kaphatnánk.

Az első részekben például az asszonyok takarítanak, füvet nyírnak, míg a két, kissé hímsoviniszta, kissé szerencsétlen pasi a kertben héderelve és bagózva lenyom egy olyan cigireklámot, amit ma már viccként is nehezen tudnánk értelmezni.

A cigarettamárkát olyan élethűen ábrázolják a sorozatban, hogy simán betudható egy rendes reklámblokknak, amit játszi könnyedséggel ágyaztak be a történetbe, de külön reklámfilmeket is készítettek a „lenemíromanevét” cégnek.

Ha már cigi, akkor majdnem szex is...

A hatvanas évek előtt ugyan már volt olyan rajzfilmpáros, akik ágyban voltak megrajzolva – egy bizonyos Mary Kay and Johnny sorozat címszereplői –, de az a kópia nem maradt fent, így az első animációs, durvának azért nem mondható „ágyjelenet” is Frédihez és Vilmához kötődik. Azzal is ők írtak rajzfilmtörténelmet, hogy Vilma volt az első terhes rajzfilmfigura, akit a kissé tohonya, szerencsétlenkedő férje szinte idegőrlő módon zsongott körül, megfojtva a törődésével és apasága felett érzett izgalmával.

A két főszereplőnek eleinte fiúgyermeket terveztek, de a szülés pillanatára valahogy mégis Enikővé vált, ugyanis a cégek részéről nagyobb hajlandóság mutatkozott a lányjátékok hirdetésére.

(Akit a sorozat miatt neveztek el a szülei Enikőnek, azok jó, ha tudják, hogy egy marketingstratégia áldozatai lettek...)

Anakronizmus mint humorforrás

A történet szépsége nem csupán a vicces nüanszokban rejlik, hanem, ahogy Christopher P. Lehman, animációs történész (ilyen is van!?) mondja, a sorozat humorát részben az anakronizmusok kreatív felhasználása adja, amiből a legkiemelkedőbb a modern, huszadik századi társadalom elhelyezése az őstörténetben, az ősi közegben, az akkori technikai találmányokkal szellemesen körülvéve. Ugyan modern háztartási gépeik vannak, mégis állatokkal dolgoznak, autóval járnak ugyan, de lábbal hajtják azokat, és alig hasonlítanak a korabeli modellekre. A gyerekek a kor legmodernebb játékaival játszanak, Vilma és Irma ugyan ősemberszerű kosztümöket hordanak, de sminkelnek és ékszereket viselnek, míg Frédi és Béni egy zárt körű, csak férfiakat tömörítő klubnak, az Ökörkörnek a tagjai.

A korabeli amerikai lét őslenyomataként is értelmezhető az egész történet.

Akkora siker lett, hogy több híresség is felbukkant hangként és őskövületesen átnevezve a szériában. Volt, hogy megjelent egy Stoney Curtis elnevezésű pasi, akit természetesen Tony Curtis színész ihletett, és a hangját is ő szolgáltatta. De más, egészen meglepő figurákat is beleírtak a sorozatba, így lett Alfred Hitchcockból Alvin Brickrock, Cary Grantből Cary Granite és a mára már valóban őskövület Mick Jagger és a Rolling Stones is debütált rajzfilmfiguraként Mick Jadestone and The Rolling Boulders néven.

Magyar rímkirályság

Amit viszont maguk a készítők sem sejtettek, és amivel mi igazán jól jártunk, az nem más, mint a magyar szöveg, ami szerintem a sorozat igazi ízét és humorát adja. Nézegetem angolul a részeket, és – bár a figurák ugyanolyan szerethetőek – szinte unalmas a magyar szöveg nélkül. Amikor a hatvanas években a Magyar Televízió random módon bevásárolt részeket (értsd: nem egész sorozatokat), akkor nem mást, mint a csodás Romhányi Józsefet kérték fel a szöveg fordítására. Meggyőződésem, hogy a hazai siker legalább annyira a magyar szövegnek köszönhető, mint magának az alapkoncepciónak.

Romhányi a tőle megszokott, elképesztő nyelvi bravúrral adott pluszlendületet a történeteknek, bár az csak városi legenda, miszerint az amerikaiak felfigyeltek a magyar szövegre és újraszinkronizálták a saját részeiket.  

Az újraszinkronizálás amúgy igaz, csak furcsa módon magyar részről, mert amikor az sorozat minden darabját kiadták DVD-n, akkor kiderült, hogy a Romhányi által fordított és szinkronizált kópiákból egyesek eltűntek valahol a süllyesztőben, és rengeteg lefordítatlan rész maradt. Itt jött a képbe személyes kedvencem, a magyar szinkronszövegírás Paganinije, Speier Dávid, aki többedmagával fordította a kiadott változat jelentős hányadát, így az egész első évadot és a többiből is megannyi részt. Bevallása szerint nagyon fárasztó folyamat volt, mivel magas lécet kellett megugrania a „romhányis” előélet miatt (szerintem nagyon is jól sikerült neki). Szerinte amúgy az eredeti szöveget igencsak fel kellett dobni, hogy élvezhető és pörgős legyen:

meggyőződése, hogy Romhányi is unhatta az alapszöveget, azért választhatta a rímes verziót, hogy magát is szórakoztassa a fordítás közben.

Ma már nagyon nehezen beszerezhető az összes DVD, gyűjtők tömege verseng dobozos kiadásokért, amiken amúgy vannak ritkaságok is, többek között van olyan rész, amit Romhányi és Speier fordításában is össze lehet hasonlítani.

Nemet mondok a nemekre!

Sokkot kaptam, amikor kamaszként megtudtam, hogy két férfi, Joseph Barbera és a William Hanna voltak a sorozat producerei, de szerencsére ezzel nagyjából az egész generációm így volt. A kettejük által alapított Hanna–Barbera Studioshoz olyan – szintén világhírű – rajzfilmek köthetők még, mint  a Tom és Jerry, a Foxi Maxi, a Maci Laci és a Scooby Doo.

Mindegy is a valós sztori, én továbbra is hálás vagyok a két képzeletbeli nőnek, „Hannának” és „Barbarának” és szüleményeiknek, hogy feldobták lakótelepi gyerekkorom estéit!

Marossy Kriszta

Képek: YouTube