–

Jó reggelt, hogy aludtál, drágám? Főztem kávét, a darálóra ébredtél fel biztos, ne haragudj. Hoztam a péktől kiflit, még langyos, hmmmm, úgy imádom az illatát, olyan, mint a bőrödé. Nézd, roppanós a héja, nem szivacs, olyan, amilyenek szereted. Egyél, szívem, reggelizz, meg van a hűtőben szalámi is, kérsz? Megkenem vajjal a kiflidet, jó? Engeded? Nem fáradság, szívesen teszem, tényleg.

Levittem a kutyát már, persze, de képzeld, vonszolta magát, nem volt kedve járkálni. Öreg jószág, mint én, legszívesebben már csak annyit mozogna, amennyit muszáj, míg a dolgát elvégezi.

Hiányzol neki, azt hiszem.

Vajon vannak a kutyáknak emlékei? Eszükbe jutnak néha régi dolgok? Valamelyik sétánk például? Tudja, hogy te választottad ki a testvérei közül, hogy legyen nekem legalább egy kutyám, akit szerethetek?

Vagy csak a hiányt érzi, de nem tudja, mi baja?

Te olyan okos vagy, kincsem, te biztos tudod a választ. De-de, ne szabadkozz, te vagy a legokosabb ember, akit ismerek, és kész.

Az én szerelmem!

A férfi, akit ezer éve szeretek.

Olyan vagyok, mint egy gyilkos bálna, annak is egy társa van, azt mondják.

Hányszor könyörgött anyám, amíg élt, hogy „lányom, ne pazarold az időt erre a férfira, össze fogja törni a végén úgyis a szívedet”.

Persze ebben is igaza lett.

Ne nézz rám így, légy szíves. Tudod, hogy sosem bírtam dühös lenni rád. Na, jó, nem sokáig. Ne akarj levenni a lábamról, még ebédet kell főznöm!

Jönnek a húgomék. Dehogynem mondtam! Jó, akkor most mondom.

Hogyhogy minek? Ma van a születésnapom. Persze hogy elfelejtetted. Már megszoktam, nem érdekes, ne szabadkozz, edd meg a kiflidet, nesze. Én addig pucolom a zöldséget.

Bekapcsoljam a rádiót? Igazad van, jobb a csend.

Úgyis mindig kalapálnak, most végre nyugi van pár percig, élvezzük ki.

Még össze is kell takarítanom, nehogy megint azt mondják, szét vagyok esve. Nem-nem nekem mondták, hanem az orvosnak, akihez elcipeltek. Aggódnak. Aranyosak. De az agyamra mennek.

Nem szeretem, ha velem foglalkoznak. Az a mániájuk, hogy egy lökött vénasszony vagyok, nem értik, miért nem veszem fel a telefont. Mintha nem tudnák, hogy utálok telefonálni. Mindig is utáltam. Te aztán tudnál mesélni! Hányszor nem értél el, aztán rohantál, mert azt hitted, valami bajom van.  Pedig csak nem volt kedvem megszólalni.

Szóval a doki, akihez elmentem velük, hogy már hagyjanak békén, felírt valami gyógyszert, hogy jobb kedvem legyen, és tudjak aludni, ezt mondta.

Nem képzeled, hogy beszedek bármit?! Mi maradt nekem azon kívül, ami fáj?

Ja, igen, a kutya, köszönöm, hogy emlékeztetsz rá, szívem. Mi lenne, ha inkább segítenél krumplit pucolni?

Nem haladok az ebéddel, pedig már 11 óra.

Fáradt vagyok, az a baj. Lehet, hogy ledőlök pár percre, aztán folytatom a főzést. Úgy örültek, hogy meghívtam őket, nem okozhatok csalódást.

Bebújsz velem az ágyba? Nem, csak pihenni egy kicsit, miért, másra gondoltál, édes?

De jó volt nekünk mindig együtt, emlékszel?

Vagy csak álmodtam?

Add ide a kezed, hadd tegyem ide magamra, olyan jó meleg a tenyered. Talán tudok aludni egy kicsit. Kitol velünk az élet. Mire lenne időnk aludni, már nem tudunk.

Én, mondjuk, negyvenévesen leszoktam róla. Mindig vártalak, hátha jössz, húztam az időt, nem mentem aludni, néztem a tévét, megfejtettem millió keresztrejtvényt. Aztán, ha jöttél, hajnalig virrasztottunk, ha meg nem, akkor bánatomban nem jött álom a szememre.

Ide hajtom a fejem kicsit, jó?

Délután elmehetnénk sétálni. Olyan szép idő van, és mi úgy szeretjük a szeptembert, nem igaz? Gyűjthetnénk gesztenyét, mint a gyerekek. Ha le tudok még hajolni értük egyáltalán.

Emlékszel a kiskocsmára a Petőfi utca sarkán? Képzeld, puccos kávézó lett, új a tulajdonos, valami gazdag kölyök, rá sem ismernél a helyre, telerakta fémcsövekkel meg műbőrrel  az egészet. Mennyi fröccsöt ittunk ott együtt, istenem!

És én hány konyakot, amikor elhagytál! A pultos Józsi kérés nélkül dugdosta oda nekem a cigiket, tudta, hogy sosincs elég nálam. Nem bírtam már sírni. Fújtam ki a füsttel a bánatot, de mindig maradt valamennyi.       

Nem haragszom már, hogy elhagytál engem, elhagytál mást is, nem tudsz te egy helyben maradni. Ilyen vagy.

A feleségeddel összefutok néha a piacon, mondtam már? Megműtötték a csípőjét, elég nehezen mozog még mindig. Nem tesz jót neki az a nagy súly sem. A Béla még vele van. Kísérgeti mindenhova. Jól járt vele az Ibolya.

Az a másik meg, akinek nem jut eszembe a neve, az a kis vörös, na, az meghalt, képzeld. A szomszéd mondta, neki valami rokona volt, nem tudtad, mi? Szerinted honnan jöttem rá, hogy az is a szeretőd?

Nem számít. Már nem számít semmi sem. Itt vagy velem, és nem hagysz el többé, tudom. Ölelj át, szerelmem, szoríts erősen, olyan erősen, mint amikor először öleltél. Akkor könnyebb lesz minden, és felkelek, és befejezem az ebédet, nemsokára itt lesznek a vendégek.

Most neked nem terítek, kedvesem, ne haragudj meg érte. A húgom azt gondolja, bolond vagyok. Még a végén diliházba zárat. Azt állítja, magamban beszélek. Pedig én hozzád beszélek. Én mindig csak hozzád beszélek.   

Kurucz Adrienn

     

 A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images/ kali9