Partik, drogok és pénzszórás – F. Scott Fitzgerald különös története

–

Fitzgerald, a „self-made-man”

A kis Scott (akárcsak jövőbeni regényhőse, Jay Gatsby), nem rendelkezett vagyonos felmenőkkel. Édesanyja, Mary egy minnesotai ír katolikus kereskedő család sarjaként szolid anyagi javakra tett szert, míg édesapja, Edward bútorüzletet nyitott St. Paulban. Az üzlet azonban hamarosan csődbe ment, és Edward Fitzgerald kereskedőnek szegődött. Scott első évtizedei alatt a család sokat költözött, és mikor a fiú betöltötte a tizenkettedik életévét, apja második állását is elvesztette. Fitzgeraldék ekkor visszaköltöztek eredeti lakhelyükre, és egyedül az édesanya örökségéből tartották fenn magukat.

Fitzgerald már egészen fiatalon, tizenhárom éves korában sem tudta letagadni írói ambícióit: ekkor jelent meg nyomtatásban első műve (egy rövid detektívtörténet), amelyet az iskolai újság közölt.

Bármennyire is szegények voltak, a szülők nagy hangsúlyt fektettek a fiatal fiú oktatására: patinás katolikus gimnáziumba küldték a fiút, ahol felfigyeltek istenáldotta tehetségére.

Scott, akinek dédelgetett álma volt, hogy az érettségi után a Yale diákja lesz, végül „csak” a Princetonra jutott be. Egyetemi éveit teljes mértékben az írásnak szentelte, és ez meg is látszott a teljesítményén. Oly mértékben, hogy először majdnem kicsapták, majd később ő hagyott fel az egyetemmel, és belépett a hadseregbe.

Fitzgerald asszonyai: „Érzékiség volt a hangjában, amelyet nem felejtettek el a férfiak”

A nagy Gatsby írójának legendás se veled-se nélküled házasságát már ezer és egy forrás feldolgozta, Daisy Buchanan karaketréhez azonban nemcsak Zelda Sayre, hanem az író első szerelme, az alig tizenhat éves Ginevra King is nyújtott inspirációt.

Ginevra King, a vagyonos St. Paul-i család dédelgetett kislánya 1914-ben találkozott az akkor még csak tizenkilenc éves princetoni diákkal, Scott Fitzgeralddal. Az egyetemista fiúnak se pénze, se hírneve nem volt, csak páratlan tehetsége, amellyel oly könnyedén fűzte egymásba a szavakat.

A húszas évek krónikásának is nevezett Fitzgerald szülei azonban nem szolgáltak olyan előnyökkel, hogy a fiú feleségül kérhesse egy gazdag üzletember lányát.

Ginevra egy ideig érdeklődést mutatott, sőt, naplója szerint őrülten szerelmes volt a fiatal férfiba, ám a románc mégsem teljesedett be. Scott hiába bombázta húsz oldalas szerelmes levelekkel a gyönyörű Ginevrát – a téli szünet véget ért, és a lány férjhez ment apja egyik üzlettársához.

Zelda Sayre – „Szeretem őt, ez a kezdete és vége mindennek”

Fitzgerald soha nem végezte el az egyetemet, ám a katonaévek alatt, míg Alabamában állomásozott, új szerelemre talált. Az elragadó Zelda Sayre-t egy partin látta meg. A lány magasabb körökből származott, az apja legfelsőbb bíró volt. Zelda leginkább azzal dicsekedett az újságíróknak, hogy a világon nem érdekli semmi más, csakis a fiúk és az úszás.

Scott azonnal beleszeretett a csapongó hangulatú fiatal szépségbe, de származása okán frigyüket egyáltalán nem támogatták a lány szülei.

A makacs, vérbeli flapper (túlságosan is magabiztos bakfis – a szerk.) Zeldának több se kellett, és igent mondott Scott kérdésére. Kapcsolatuk azonban nem volt felhőtlen már az udvarlás ideje alatt sem – Zelda egy ízben fel is bontotta az eljegyzést.

A jazzkorszak meséi

Scott a katonaévek után New Yorkba költözött, hogy a reklámszakmában elhelyezkedve vagyont szerezzen. 1919-ben, mikor megírta az Édentől messze című művét, a közönség falni kezdte a novelláit. A világsiker kapujában, már elég tetemes összeggel a zsebében (egy novellájáért körülbelül négyezer dollárt fizettek, amely ma negyvenezer dollárnak felel meg) New Orleansba utazott, hogy végre feleségül vegye szépséges kiszemeltjét, Zeldát.

Az esküvőre a könyv megjelenése után egy héttel került sor, de a házasság zaklatott, csapongó hangulatban telt.

A két fiatal – megrészegülve az ölükbe hulló végtelen lehetőségektől és az őrült partik, a charleston, a narkotikumok mámorától – féktelen életvitelbe kezdett.

A hirtelen jött siker alkoholizmusba taszította az írót

Európai körutazások (Anglia, Olaszország, Franciaország), luxus, újabb és újabb költekezések örökös adósságba zárták Scottot, aki saját csapongó életvitelét mintegy inspirációként felhasználva alkotott. Jay Gatsbyhez hasonlóan Fitzgeraldban is ott munkált a folyamatos, kényszerű megfelelni akarás, és a vágy, hogy végre megmutassa a kékvérű amerikaiaknak, mennyit is ér valójában.

Újabb regénye megjelenése után (Szépek és átkozottak) Franciaországba költöztek immáron családostul (kislányuk, Scottie 1921-ben született meg).

Fitzgerald itt kötött legendás barátságot Ernest Hemingway-jel, és itt kezdett hozzá később világsikerű művéhez, A nagy Gatsby-hez.

Annak ellenére, hogy az írót leginkább Gatsby története által ismerjük, meglepő módon langyos anyagi és kritikai fogadtatás övezte akkoriban a regényt.

Ami 1925 és 1931 között történt, azt az író biográfusai csak „The Drunkard’s Holiday-nek”, azaz részeges vakációnak nevezik. Fitzgerald ezt az időszakot „végigitta”, s olyannyira függött az alkoholtól (leginkább a gintől), hogy úgy gondolta, tehetsége egyenesen annak hatására mutatkozik csak meg.

Ennek ellenére három évvel később újabb mesteri alkotás került ki az író kezei közül: kiadták az Éj szelíd trónjánt, amely a kortársak szerint Fitzgerald egyik legkivételesebb munkája lett, ám a kritikusok (köztük Hemingway is) egyáltalán nem voltak elragadtatva a műtől.

Állandó rivalizálás

Zelda, aki maga is írással foglalkozott (emellett többek között balerinának, festőnek készült), nehezen tűrte Fitzgerald sikereit, és az sem segített kapcsolatukon, hogy Hemingway ki nem állhatta az asszonyt. Kapcsolatukban állandó szereplő volt a féltékenység: ha Scott túl sokáig beszélgetett egy táncoslánnyal, Zelda levetette magát a lépcsőn – ha Zelda kezdett tisztázatlan viszonyt egy francia pilótával, Scott éktelen haragra gerjedt.

Zelda két éven belül két idegösszeomlást kapott, és míg Svájcban kezelték, Fitzgerald a közelben írt.

Többnyire forgatókönyvekkel foglalkozott, hogy kifizesse tartozásait, de cinikussá, depresszívvé vált saját munkáival kapcsolatban is. Mikor Zelda egy rövid időre felgyógyult, Hollywoodba költöztek, ám az asszony végül szanatóriumban töltve élte mindennapjait, és egy tűzvész áldozataként vesztette életét 1948-ban.

Scott végül mély depresszióval, anyagi csődben költözött Kaliforniába 1937-ben, ahol novellaírással foglalkozott, hogy eltartsa magát.

Sheila Graham – az antiflapper

Ekkor találkozott Sheila Grahammel, egy pletykarovat vezetőjével. Kettejük kapcsolata kölcsönös tiszteleten és az egyformán fanyar, szarkasztikus humoron alapult: Scott, a mély anyagi gödörben tengődő irodalmi aranyifjú, és Sheila, a szintén alacsony társadalmi rétegből származó társasági üdvöske könnyen megértették egymást.

Fitzgerald tökéletes tanárnak bizonyult, Sheila pedig itta a szavait. A gondoskodó, állhatatos, nyugodt asszony nem versenyzett az íróval, és ez lélekben felfrissítette a férfit.

Románcuk két rövid évében az író kevesebbet ivott, és bár rendszertelenül írt, mégis boldogabb volt.

F. Scott Fitzgerald 1940-ben halt meg szívrohamban Sheila Graham házában. Végső műve Az utolsó cézár befejezetlenül maradt, azonban az asszonyok, akiket oly nagyon csodált, halhatatlanná váltak legendás művei nyomán.

Haiser Olga

A cikk forrásai: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Photo12/Universal Images Group, American Stock, Pictorial Parade/Archive Photos