A horrormester női – 119 évvel ezelőtt született Alfred Hitchcock

–

A nők által pártfogolt nőgyűlölő

Szépséges szőke színésznők, hét teljes napon keresztül forgatott zuhanyzós jelenet, rátarti, közömbös anyák, megalázásra és büntetésre ítélt női karakterek… ezek mind Alfred Hitchcock rovására íródtak, amikor a kritikusok antifeministaként, sőt nőgyűlölőként könyvelték el a híres rendezőt.

Sok filmjében valóban sablonosak a női karakterek, rendszeresen sztereotípiákra épített, de kivételek azért nála is akadtak. Az sem vitatható, hogy a vászon mögött Hitchcock csupa erős nővel vette magát körbe, akik mind inspirálták, segítették annak az életműnek a megalkotásában, amiért 1968-ban Irving G. Thalberg-emlékdíjat kapott.

Anyja határozott katolikus asszony volt, aki a későbbiekben modellként szolgált a Hitchcock-filmek hideg, erőszakos anya-karaktereinek, amit azóta is sokan kritizálnak.

Hozzátenném, a fölényeskedő, gyakran agresszív apakarakterek sosem kelltettek felháborodást Hollywoodban.

A felesége, Alma támogatása és segítsége nélkül talán egyetlen filmje sem készülhetett volna el, míg titkárnői, szövegkönyvírói, rendezőasszisztensei mind kitűnő szakmai támogatást nyújtottak neki.

A tipikus hitchcocki nő általában – és a világ legjobb filmjében

Hitchcock Szédülés filmje, amely 2012-ben letaszította Orson Welles Citizen Kane (Aranypolgár) klasszikusát a világ legjobb filmje címről, az egyik legkritikusabban értékelt Hitchcock-alkotás és az egyik legkiemelkedőbb az erős női karakterek szempontjából is.

A Szédülést sokan Hitchcock nőgyűlöletére való bizonyítékként tartották számon, pedig ha közelebbről megnézzük, a karakterekből teljesen másra következtethetünk.

Csak egy kis szempontváltás szükséges, és feltárul előttünk egy másik Hitchcock-világ, ami tele van erős nőkkel és gyenge férfiakkal.

A tipikus hitchcocki nő szőke bombázó, titokzatos, elegáns és elérhetetlen. A férfiak vágyálmaként, majd, ahogy a thriller halad előre, rémálmaként tűnik fel. A hitchcocki nőre tökéletes példa a Szédülés Madeleine-je (Kim Novak). Annak ellenére, hogy a kor szépségideálját testesíti meg, számunkra szürreális, egysíkú és unalmas a karakter.

A főszereplő, Scottie (James Stewart) természetesen őbelé lesz halálosan szerelmes, és amikor anakrofóbiája (magasságtól való félelme) miatt nem tudja megakadályozni a nő öngyilkosságát, összeroppan. Hűséges barátja, Midge (Barbara Bel Geddes) ekkor is mellette áll. Midge független, jó humorú és okos nő. (Hát persze, még a szemüveg is rajta van, anélkül azért nehezen tudtuk volna mindezt megállapítani. Na, jó, a szemüveg talán csak azért van rajta, hogy valaki levehesse és felsóhajthasson: „Ó, hogy maga milyen szép”). Az ő karakterével nincs nő, aki legalább egy kicsit ne tudna vele azonosulni.

Midge magabiztos, vicces és intelligens lány, aki mégis egy olyan férfiba szerelmes, akinek semmi humora, és nem hús-vér nőre, hanem ideálra vágyik; aki nem szeretni, hanem birtokolni akar.

Érthetetlennek tűnik? Mégis hányan láttak már ilyet? Tegyék fel a kezüket.

A másik izgalmas női karakter a Madeleine-re megszólalásig hasonlító Judy, aki a film második részében tűnik fel. Judy nem titokzatos, két lábbal áll a földön és harcol Scottie birtoklási vágya ellen. Nem akar megváltozni, azt akarja, amit mindenki: hogy önmagáért szeressék. Csakhogy beleszeret a férfiba, és lassan hagyja magát az általa elképzelt nővé alakítani.

Mielőtt elkezdenél ítélkezni a szerelmes nő fölött, fordulj kicsit magadba. Az vesse Judyra az első követ, akivel nem történt még hasonló sohasem. Számomra nincs annál szívszorítóbb jelenet a filmben, mint amikor Judy könnyezve kérdezi a szeretett férfitól: „Ha úgy teszek, ahogy mondod, szeretni fogsz?”, mert ez még napjainkban is, ha nem is hangosan és tudatosan, de túl sokszor hangzik el.

Férfiaknak nőkről férfiasan? Avagy a kivétel erősíti a szabályt

A Szédülés nem az egyetlen, de egyértelműen a legkiemelkedőbb Hitchcock-film, melyben a rendező meglepően szemfülesen gyakorol társadalom- és önkritikát. Ironikus párbeszédei, jelenetei és szimbolizmusa pontosan szemlélteti Hitchcock gondolatait a mozi varázsáról és saját szerepéről ebben a különös, torz világban. A Szédülésben Scottie erőszakos birtoklási és formálási vágya Judy felé, egyértelműen Hitchcock színésznőkkel való bánásmódját tükrözi. A gyermekkora óta súlyproblémákkal küzdő, frusztrált rendező csodálattal tekintett a színésznőire, de megalázta, meg is büntette őket a szépségük miatt. Egyszerre akarta csillogtatni és megváltoztatni őket, majd amikor ez nem sikerült, a végletekig kínozta őket egy-egy szerepben. (Többek között ezt örökítette meg a Hitchcock című 2012-es film.)

A tény, hogy egy gyenge, zavaros elméjű férfi hogyan tudja sorra kihasználni a körülötte élő nőket, ma már talán kicsit szürreális és túldramatizált húzás a filmben, de akkoriban éles ön- és társadalomkritika volt.

Hitchcock ezen filmje sokkal inkább foglalkozik a női lélek rejtelmeivel, mint a látszólag főszerepben lévő Scottie zavaros lelkiállapotával.

Talán kiderült, hogy nem minden Hitchcock-film férfiasan készült mű – férfiaknak nőkről. A ma szülinapos rendező pontosan látta a kora társadalmában rejlő hibákat, egyenlőtlenséget és a saját csavaros és borzongatós módszerével hívta fel rájuk a figyelmet.

Csernik Gréta

Forrás: ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/Sunset Boulevard/Corbis