Az asszony kapirgálja a spenótfoltokat a lábas aljáról. Odakapott kicsit a tej meg a liszt, de azért egész finom lett, a gyerekek is megették, ami azért nagy szó. A férje, mondjuk, nem volt túl lelkes, amikor hazaesett, felemelte a fedőt, és meglátta, hogy semmi hús, semmi tészta, csak ez a kis főzelék van vacsorára meg kemény tojás.

– Nagypéntek van – mentegetőzött a felesége, mire egy grimasszal jelezte, hogy mit gondol a böjtről meg a spenótról. 

A konyhaajtóban kifelé menet mégis belecsókol a felesége nyakába.

– Szúrsz – ugrik arrébb a nő, nevet, nyúl a férje keze után, de az már eltűnt a sötét előszobában.

A nő ácsorog még kicsit a pultnak támaszkodva, aztán nekiáll mosogatni. Az edényeket sokáig suvickolja, de a tányérokat csak bedobálja gyorsan a gépbe, leöblíteni már nincs türelme őket. Reméli, nem dugul el megint a szűrő, mint a múltkor. Letörli a morzsákat az asztalról, keresi a seprűt, de aztán eszébe jut, hogy még mesét is ígért. Kiszedi a kádból a gyerekeket. Amikor a kicsiért lehajol, egy pillanatra elsötétül előtte a világ. Leül a vécédeszkára, ölbe veszi a kisfiát, úgy törölgeti a haját. Lassan elmúlik a szédülés.

Számolgatja, hogy ha lefekszik a gyerekekkel aludni, meglehet ma éjjel a nyolc órája.

De várja valami fordítás is, kedd reggelre ígérte a kiadónak. Ha nekiugrik, ma is hajnalban kerül ágyba. Ha viszont nem kezdi el, nem fog időre végezni vele, és múltkor is csúszott pár napot. Nem szidták meg érte, de azért éreztették, hogy nem szeretik az ilyesmit. Nem kockáztathatja meg, hogy lecseréljék, kell a pénz. De olyan jó volna egy kicsit többet pihenni ma éjjel! Csakhogy kizárt, hogy a hétvégén hagyják dolgozni. Húsvét lesz, szombaton tojásfestés, vasárnap pedig jönnek a sógorék meg a nagyszülők, ki is kell még délelőtt takarítani, nehogy az anyósa megszólja megint, hogy nem lehet kilátni lassan az ablakon, és bár süteményt biztos talicskával hoznak – szokás szerint –, a sonkát neki kell megfőzni.

Talán a férjét ki tudja küldeni a piacra újhagymáért, hónapos retekért, friss tojásért, de ha nem tudja felkelteni reggel, akkor kénytelen lesz autóba vágni a gyerekeket játszóterezés helyett. Barkát sem szerezett még.

Az jut eszébe, hogy lefekszik egy kicsit a fürdőszoba kövére. Homlokát a hideg csempéhez szorítja, összekucorodik, ahogy a kisfia az indiánsátorban a nappali közepén, egészen kicsi lesz, olyan kicsi, hogy talán észre sem veszik a többiek, és békén hagyják.

A lánya a nappaliban ordítani kezd. Valamin összekaptak az öccsével, kideríthetetlen, mint általában, ki ütött először. Ágyba teszi őket, mondja, hogy büntetésből ma nincs mese, de persze lesz aztán, és össze is csókolja őket búcsúzóul. Előbb alszik el, mint a két gyerek, de ebben nincs semmi meglepő vagy szokatlan.

Tizenegy körül ébred, nem érzi a karját, elzsibbadt a feje alatt. A kislánya hangosan horkol, májusra vállalta a gégész, ki kell venni a manduláját. Ha erre gondol, görcsbe rándul a gyomra. A kisfiából csak némi izzadt, barna süni hajat lát meredni a paplan és a párna árkából. Becsukja maga mögött a gyerekszoba ajtaját.

Valamelyik biztos fel fog ébredni hajnalban, és át fog hurcolkodni az ő ágyába, de nem bánja. Egyedül alszik egy ideje, a férjének van egy priccse a dolgozószobájában. Ha megébresztetik a gyerekek, nem tud visszaaludni, úgyhogy az éjszakai vándorlás miatt inkább külön fekszenek le mostanában.

A férjét a nappaliban találja, a késő esti híradóra bújt elő az odújából, odavet valamit talán az egyik politikusról, de a felesége nem hallja pontosan mit, vagy túl álmos, hogy értelmezni tudja az intonáció alapján erősen szarkasztikus megjegyzést.

Eszébe jut viszont, hogy be akart rakni még egy mosást. Végigszalad gyorsan a lakáson, mert korábban látott itt-ott szennyest, szerteszét. A férje dolgozószobájában talál egy izzadt teniszpólót meg egy szék támlájára vetett pulóvert, amelynek fura, idegen szaga van, mintha nem is az övé lenne.

Már majdnem átmegy a nappaliba, amikor az asztalon pöffeszkedő számítógép pittyen egyet. Kezében a halom koszos ruhával a monitor elé lép, és látja, hogy felugrott egy chatablak.

A férje nyitva felejtette a Facebook-oldalát. Oda jött az üzenet. Egy nőtől, akit a feleség nem ismer.

Olvasni kezdi a férje levelét. Még sosem tett ilyet. Ideje, kedve, és oka sem volt a kutakodásra. De ez az üzenet igazából neki szól, ha nem is neki címezték, ebben valahogy biztos. Nincsenek benne szerelmes szavak, sem malac célzások. Még romantika se igazán, leszámítva talán a megszólítást, abból tudható csak, hogy nem egy régi barátságról van szó.

Egy másik asszony beszámol az ő férjének, mit csinált aznap. Elvitte például a tisztítóba a huzatokat, legyen tisztaság az ünnepre. Meg valami volt a kocsijával is, de mert a feleség szeme előtt táncolni kezdenek a betűk, sosem derül ki számára, mi a probléma a blokkolásgátlóval.

A kisfia kipirult arca jelenik meg hirtelen az ajtóban. A szemét dörgöli, vizet akar. A nő lerakja a ruhákat az íróasztalra, és visszaviszi a gyereket az ágyba. Egy régi kis dalt dúdol neki, aminek már nem emlékszik a szövegére, pedig valaha nagyon szerette.

Mikor végre visszaalszik a fia, kiszedi a mosógépből a vizes ruhát, hogy be tudja tenni az új szennyest. Kezében a behemót kosárral, fél lábbal ügyeskedi ki valahogy a fregolit, aztán a fémkeresztet lassan, sorról-sorra teleaggatja a gyerekek meg a férje tiszta cuccaival.

Magasabb fokozatra kellett volna állítani a centrifugát, gondolja.

Nagy, sötét cseppek gyűlnek a parkettán.

Kurucz Adrienn