1. Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall, 1994)

Teljesen mindegy, mi mindent láttam azóta, de akkor is ez a kedvenc filmem. Ettől a pillanattól fogva vagyok menthetetlenül szerelmes Brad Pittbe, és nemcsak emiatt, hanem sok más dolog miatt is imádom a Szenvedélyek viharábant. 

A három fiútesó története nemcsak a szerelemről szól (persze ez a mozgatórugója), hanem testvérségről, apa-fia kapcsolatokról, veszteségekről és reménynélküliségről. A középpontban álló nő szerepét pedig a csodálatos Julia Ormond alakítja, akinek mindhárom fiúval van dolga. Mindegyikkel másmilyen természetű persze, és ezen sincs semmi csodálkoznivaló, de Brad Pitt karakterébe lesz örök életére és menthetetlenül beleesve. Nem is lehetne ez másképpen hiteles, mert csak ezt a verziót tudtam volna elhinni.

Legalább hatszor láttam már, és újra meg újra megnézem.

Ajánlom nagy nyári viharokra. Szigorúan tilos megtekinteni egy fájó szerelmi csalódás után.

2. A szív hídjai (The Bridges of Madison County, 1995)

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„Ez a fajta bizonyosság csak egyszer adódik az életben” – mondja a film végén Robert (Clint Eastwood) Francescának (Meryl Streep). És tényleg. Micsoda gyönyörű mondat.

A szív hídjai olyan film, ami felér az eredeti mű minőségéhez, és persze méltók a karaktereket megformáló színészek is a sztorihoz. Már rég láttam ezt a filmet, pedig ez is olyan alkotás, amit nem csak egyszer néz meg az ember az életében. 

Az alapsztori az, hogy Francesca (Streep) halála után a két gyermek hazautazik a szülővárosba, hogy elrendezzék a temetést, és döbbenten szembesülnek anyjuk végakaratával, aki azt hagyta meg egy levélben, hogy hamvait ne temessék a férje mellé, hanem szórják a híd alatt szaladó folyóba. A nő naplójából az is kiderül, hogy az anyjuknak felejthetetlen szerelmi viszonya volt egy idegennel akkor, amikor ők még kicsik voltak, és elutaztak az apjukkal egy vásárra. Bár ez a viszony csak négy napig tartott a National Geographicnak dolgozó, átutazóban lévő fotóssal, mégis meghatározta a nő további életét.

Ajánlom azoknak, akik érteni akarják az igaz szerelem természetét. A legforróbb nyári éjszakákra.

3. Az angol beteg (The English Patient, 1996)

A hét Oscarral jutalmazott alkotás bizony nem véletlenül kapott annyi díjat. Igazából ez egy alapmű, amit szinte mindenki ismer. Valóban csodálatos, szívszorító film ragyogó képekkel, pompás jelmezekkel és díszletekkel. 

Az alaptörténet szerint egy súlyosan összeégett beteget ápolnak a második világháború végén egy romos kolostorban. A beteg a nevét sem tudja, de az ápolója (Juliette Binoche) elkezdi felolvasni a nála található feljegyzéseket, így fény derül a személyére, és a legnagyobb titkára: szerelmes volt a barátja feleségébe. 

Ahogy nézzük a képsorokat, úgy leszünk mi is menthetetlenül szerelmesek az Almássy grófot alakító Ralph Fiennesbe, és divatimádókban még az is megfogalmazódik, mennyire szeretnénk Katharine Clifton (Kristin Scott Thomas) ruhatárát.

Ajánlom mindenkinek, bármikorra, mert ez a mű örök érvényű darab.

4. A hűtlen (Unfaithful, 2002)

A Szenvedélyek viharában után ez a második nagy kedvencem. Bár ezt a filmet nem jutalmazták díjesővel, én mégis nagyon szeretem. És igazából semmi extra sztoriról van szó, vagyis nagyon is alap, bármikor, bárkivel előforduló a kiinduló történet. 

Egy középkorú házaspár nyugalmas élete egy napon fenekestül felfordul, amikor is a feleség egy fatális véletlen során belebotlik a jóképű, fiatal könyvkereskedőbe, és vérforraló viszonyt kezdenek. Ez a sztori nem összetett érzelmi vetületekről szól, a két, újdonsült szerelmest gyakorlatilag a perzselő vágyakozás tartja csak össze. 

Ajánlom azoknak, akiknek már volt hasonló viszonyuk, mert garantáltan elmegy a kedvük a tilosban járástól, ha megnézik ezt a filmet, és nem spoilerezem el, hogy miért.

5. Távol a mennyországtól (Far from Heaven, 2002)

Ó, ezt is imádom. Ez is egy nagy, tabukat döntögető mozi két olyan fontos ítéletről, amit ugyanabban a történetben talán még soha nem meséltek el. A rasszizmus és a homofóbia az ötvenes évekbeli, amerikai boldog élet térbeli síkjaiba belehelyezve. Csodálatosan bűnösen, és tilosan.

Mert, ugye, azt tudjuk, hogy egy középosztálybeli, magas beosztásban dolgozó férj nem lehet homoszexuális. És egy középosztálybeli, magas beosztásban dolgozó férfi felesége pedig nem kezdhet viszonyt a kertésszel, aki történetesen színes bőrű. 

Ajánlom azoknak, akik még mindig nem hiszik el, hogy a szerelem nincs tekintettel bőrszínre, nemre és társadalmi hovatartozásra. Garantáltan megváltozik a véleményük. 

6. Születés (Birth, 2004)

Ez a legfurcsább történet, amit valaha láttam. De tényleg.

A főszereplő, Anna, a férje elvesztése után újra házasodni készül, amikor a színen feltűnik egy furcsa, tíz év körüli kisfiú, aki azt állítja, hogy ő Anna halott házastársának reinkarnációja. Mindezt önmagában még csak futó bolondériának neveznénk, viszont a kisfiú képes felidézni a házastársak legapróbb, legintimebb titkait is, és Anna totálisan összezavarodik. Mondjuk, ez nem csoda.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a bizarr sztorikat. (Tuti sokan vagytok…)

7. Közelebb (Closer, 2004)

„Láttál te már szívet? Olyan, mint egy vérbe burkolt ököl” – mondja Larry (Clive Owen karaktere) a Közelebb című filmben.

Miután megnéztük ezt a filmet, efelől semmi kétségünk nem marad. Mert ez a film a fájdalmasan elrontott szerelmi kapcsolatok filmje, amiben a szereplők az összes lehetséges módon megcsalják és elárulják egymást. Az úton, amin a filmben bemutatott négy évben végigmennek, pedig hazudoznak, szerelembe esnek, hűtlenkednek, és amikor valamelyikük elérkezik ahhoz a helyzethez, hogy végül rájön, nincs más megoldás, csak igazat mondani, akkor pedig nem hisz neki senki.

A Közelebbet látni kell, már csak a csodálatos színészek miatt is. 
Ismerkedési fázisban lévőknek és első randikon szigorúan tilos megnézni!

8. Apró titkok (Little Children, 2006)

Juj, ezt nagyon szeretem. Kate Winslet ezerarcú, csodálatos tehetségű színész, és itt egy olyan arcával találkozhatunk, amit eggyel kevesebbszer mutatott meg a vásznon. 

A kisvárosi anyuka egy szokványosan boldogtalan házasságban, és a kisvárosi apuka, akit a felesége tart el, egymásba gabalyodik, és olyan érzéseket élnek át együtt, amiről addig talán fogalmuk sem volt. Valahol egy kritikában azt olvastam, hogy ez egy modern Bovaryné-történet, de szerintem itt annál sokkal összetettebb és jobban kidolgozott karakterekről van szó (Bovarynét amúgy is utálom). 

Mind e mellé pedig a boldog, és rendezett amerikai kisváros, az amerikai álom fullasztó és kegyetlenül sivár díszletei olyan hangulatot varázsolnak, hogy a végén már tényleg csak annyit kiabálna az ember: Levegőt!

Ajánlom válságban lévő házastársaknak péntek estékre koktélozás és berúgás helyett.

9. A felolvasó (The Reader, 2008)

És akkor még egy Kate Winslet-film. Nagyon nem is kell magyarázni, hogy ez miért került fel a listára. 

A tiltott szerelmi faktor itt majdnem akkora, mint a Tövismadarak vagy a Születés esetében. És A felolvasóban két idősíkon látjuk az eseményeket: a szerelmespárt és a nő későbbi bírósági tárgyalását. Sokkal többet nem szeretnék elmondani, de az a kiindulópont, hogy egy náci fegyőr szerelmes lesz egy diákba (és vice versa) a második világháború idején, Németországban, az mindenképp azt sugallja, hogy ezt a filmet látni kell. Méghozzá kötelező jelleggel. 

Mondjuk az, hogy Kate Winslet az összes fontos díjat elnyerte az alakításáért, szintúgy magáért beszél.

Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta.

10. Carol, 2015

Igazából erre a listára a Túl a barátságon is felkerülhetne, de inkább a Carolt választottam, na persze nem teljesen azért, mert ez a két film üti egymást, hanem mert a nők egymás közötti szerelméről talán kevesebbet beszélünk.

A két nő szerelméről szóló drámában szintúgy erőteljes társadalmi előítéletek omlanak le. Mert mi az, ami lehetetlen: két nő szerelme az ötvenes évek közepén. 

A film alapjául szolgáló könyv szerzője Patricia Highsmith, az az író, akinek a Tehetséges Mr. Ripley-t is köszönhetjük. És ha ez önmagában nem volna elég, akkor a rendezésre a Távol a mennyországtól rendezőjét, Todd Haynest kérték fel.

Ez a film tényleg jó. Bár, mondjuk, nem tartozik a legkedvesebb filmjeim közé, nem is érintett meg annyira Carol és Therese története, de nagyon szép moziról van szó, amiben Cate Blanchett totálisan lenyűgöző. Ez a szép és tehetséges színésznő nálam a legnagyobbak sorában foglal helyet. 

Ajánlom olyan szombatokra, amikor sehova nincs kedvünk menni.

Na, itt van vége a listámnak, persze ide sok mozi felkerülhetett volna ebben a témában, de a cikk felülete véges, ezért kommentben folytassátok ti ezt a listát. Magyarázatot írni is ér. Én pedig speciel ma este újranézem a Tövismadarakat.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Tövismadarak (The Thorn Birds, 1984)