Aaron Sorkin meglepett. Ő az a pasi, aki Hollywood első számú forgatókönyvírójaként pörgős és intelligens dialógusokkal túráztatja a színészeket, életrajzi elemekkel zsonglőrködve lebilincselő cselekményt varázsol, és ironikus humorral nyúl hozzá még a legkényesebb témákhoz is. Engedett már bepillantást a Fehér Ház és egy kitalált show-műsor kulisszái mögé (Az elnök emberei, A színfalak mögött), szanaszét cincálta a Facebook közösségi hátterét (Social Network – A közösségi háló), és leszedte a keresztvizet Steve Jobsról (Steve Jobs). Ezúttal azonban helyet foglalt a rendezői székben is, és az Elit játszmában nem csupán szellemi kihívások elé állított minket, hanem lelkileg is alaposan megdolgozott.

A drámaíróból lett filmes nem hazudtolta meg önmagát: legújabb mozija egyetlen hatalmas és cizellált nagymonológgal indul, amelyet mintha Quentin Tarantino húzott volna feszesre, és Guy Ritchie kapott volna lencsevégre. Egy hatalmas „Sorkini körmondat” ez, amely aprólékosságával sem válik öncélúvá, mert minden pillanata rávilágít arra a tényre, hogy lehetsz bármilyen felkészült, az élet olykor leiskoláz. A dolgok néha rajtad kívül álló apróságokon múlnak. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy felállsz a földről, és folytatod. Újra. Meg újra. És újra.

Zsetont a disznók elé

Molly Bloom (Jessica Chastain) olimpikon – egy lány a Polgár-apuka-féle versenyistállóból –, akit a téli olimpián baleset ér. A versenysportnak búcsút kell intenie, amitől hirtelen kiüresedettnek és értelmetlennek találja az életét, és önmagát keresve félbehagyja egyetemi tanulmányait is. Belecsöppen a szerencsejáték sokat ígérő, de még annál is többet követelő világába, ahol minél magasabbra kapaszkodsz, annál magányosabb leszel.

A talmi csillogás azonban hamar elvakít, mert a hírnéven és a pénzen túl megérzed az igazi manna ízét: a hatalmat, amikor egy férfiak uralta világban hirtelen minden pasi a lábaid előtt hever.

Néhány saját monogramos zsetonnal képes vagy disznóvá változtatni őket. Aranyba foglalt törvény: „mindig a ház nyer”. Hát, legyél te a háziasszony! 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

„KeljFelMolly!” 

Csakhogy a valóság olykor belekönyököl a nagy műgonddal felépített kis világodba, vagy éppen pisztolycsövet kényszerít a szádba. Az ember ilyenkor magánhangzókban beszél. Mint amikor az ütéstől feldagad a szád. Vagy a rád záródó cella ajtajának kattanása visszhangot kelt benned. Molly azonban komoly fegyvert kapott útravalóul otthonról: a kitartást. Ő egy igazi „keljfeljancsi” lehetne – ha volna a kifejezésnek női megfelelője. Hamvaiból újra és újra főnixként támad fel, és az egyik legbecsesebb emberi tulajdonsággal felvértezve ront neki az élet szélmalmainak.

Mi igazolhatja a bűnt? Ezt a kérdést feszegeti a film másik idősíkja, amely a jelenben játszódik. Miközben nyakig merülünk a főhősnő szerencsejátékhoz hasonló életében, amelyben Molly fokozatosan fedi fel lapjait, a sztori jelenidejében a tárgyalótermi drámák feszültségét tapinthatjuk ki. Kétségtelenül felismerjük Sorkin észjárását. 

Jessica Chastain és Idris Elba kettőse tökéletesen hat egymásra, mígnem a férfi szenvedélyesen piedesztálra emeli a nőt, és angyalian tisztává mossa előttünk. De valóban szükség van erre? A Mollyt játszó Chastain hiába venné magára a világ bűneit, Sorkin nem enged teret az őszinte vezeklésnek. Inkább azt sugallja, hogy mivel nem követett el akkora bűnt, így az nem is igazán bűn. És ezzel bizony a saját filmje alól rúgja ki a sámlit.

Golden Globe-esélyek 

Mind Elbának, mind Kevin Costnernek megadatik a maga nagy pillanata a filmben, amelyet egyikük sem rest kihasználni. Costner farkasok helyett ezúttal Chastainnel lejt táncot, a játékidő terén a mennyiséget felcserélve a minőséggel. Elba szenvedélyével pedig birodalmakat lehetne megdönteni. Ritkán adatik meg, hogy az érzelmek terén ennyire a lovak közé hajíthassa a gyeplőt, így minden pillanatát meghálálja.

Jessica Chastain pedig maga a megközelíthetetlen pókerhercegnő, akin Molly Bloom karaktere legalább olyan magabiztosan feszül, mint a filmben villantott számtalan kisestélyi.

Bár végigcaplatunk az élettörténetén, valahogy végig hűvösen távolságtartó marad, maximum egy kósza könnycseppet hajlandó kitörölni a szeme sarkából, miközben a férfiak körülötte szenvedélytől fűtve fordulnak ki önmagukból. Precíz alakítása megérdemelten hozott Golden Globe-jelölést. Egy biztos: nem fogadnék ellene.

Sorkin pedig még mindig a történetmesélés nagymestere, aki megkapó módon keveri a műfajokat: az Elit játszma egyszerre magával ragadó életrajzi film egy – az akaraterejével és az eszével magasra törő – nőről; pókerfilm, amely nem feltétlenül igényel kártyatudást; tárgyalótermi dráma, nagyrészt tárgyalóterem nélkül, és sportfilm a kitartás diadaláról. Négy az egyben. Póker, amellyel a ház asszonya mindent visz!

                                                                                                                 Bányász Attila

Képek: Elit játszma/Molly's Game (Huayi Brothers Pictures, 2017)