1. Kapolcs – Művészetek Völgye (2017. 07. 21–07. 30)

Természetesen az egyik legrégebbi fesztivállal kezdem, ami idén is elképesztően sok programmal várja a gyerekeket és a felnőtteket. A délelőttöt általában koncertek, játszóházak, természetismereti és természetvédelmi előadások jellemzik, de lesz cirkusz, zene, költészet, film, színház, mese, tánc, kirándulás, botanikai séta, kézműves alkotás, barlangászás, origamizás, tudományos játszóház... És minden, amit akartok. Csak néhány név az előadók közül: Bognár Szilvia, Palya Bea, Szalóki Ági, Gryllus Vilmos... A versudvarban a versimpró a gyerekeket is biztosan szórakoztatja, főleg, ha Lackfi János, Tóth Krisztina és a Sebő együttes is jelen lesz. A Tarkabarka vándorcirkusz, a Sajtkukacz zenekar, és még maga Jocó bá' (Balatoni József) is feltűnik. A nagyobbaknak szóló rendhagyó törióra az iskolás korosztálynak már remek szórakozást nyújt. A legkisebbeknek szóló Ringató foglalkozás és a nagyobbaknak való tudományos játszóház is hasznos elfoglaltságot jelent minden résztvevőnek. A Mesemorzsák a Grund színház előadásában szintén izgalmas programnak ígérkezik, de lehet vászontáskákat is festeni a Jane Goodall Intézet magyarországi munkatársaival. A Búgócsiga zenede vagy a Zöldcsiga tájismeretei játék is a gyerekek kedvét keresi. A Magyar Nemzeti Filmarchívum különleges filmcsemegékkel kedveskedik a gyerekeknek és a felnőtteknek, szóval Kapolcsot idén sem lehet kihagyni! 

2. Kerekdomb Fesztivál (2017. 06. 16–18)

A csodálatos tállyai dombvidék önmagában – mindenféle program nélkül – is óriási élmény a gyerekeknek. A középső gyerekem többször is vendégeskedett már arrafelé, ugyanis a legjobb barátnője annyira szerencsés, hogy van egy kis hétvégi házikójuk Tállyán. Ha kimondom ezt a szót, a kislányom szeme ragyogni kezd, és kijelenti, hogy most azonnal oda akar menni. Ha pedig még a Kerekdomb Fesztivál gyerekeknek szóló programjait is megismeri, biztosan elkerekedik a szeme ennyi izgalmas lehetőség láttán. Soroljam? Lesz például úrihímzés! Úrihímzés, így bizony! A középső gyerekem mindenért rajong, ami kézzel készíthető, úgyhogy a csipkeverés vagy a tűzzománckészítés lehetősége is minden bizonnyal lázba hozza. De mivel van egy hőslelkületű fiam is, ezért őt egész biztos, hogy a fafaragás és az ostorfonás varázsolná el. A legnagyobb lányom már eléggé benne van a kamaszkorban, viszont rajong a karkötőkért, ezért őt simán el tudnám csalogatni a „bőr és a réz összedolgozása” című szakkörre. Itt is lesz Ringató foglalkozás, de játszik Rutkai Bori és bandája, és amíg a felnőttek félmaratont futnak, addig a kicsik benevezhetnek a Ludas Matyi futamra, ami egy egy kilométeres futást jelent. De bicajozhatnak Gryllus Vilmossal, utána pedig a koncertjére is elmehetnek, Szalóki Ági itt a felnőtteknek- és másnap délelőtt a gyerekeknek is tart koncertet. A három nap alatt a Maillot Kastélyban gyerekfelügyeletet is kérhetnek a szülők, ahol kreatív foglalkozásokkal kötik le a csimoták energiáit a segítők addig, míg a felmenők valamelyik nekik szóló programon vesznek részt. A várva várt tanévzáró után irtó jól jön majd egy kis gőzkieresztés ezen a hétvégén az egész családnak. Én legalábbis már nagyon vágyom rá!

3. Ördögkatlan Fesztivál (2017. augusztus 1–5)

Az idei lesz a tizedik, én már alig várom! Lelkendeztem már korábban is nektek az Ördögkatlanról, ITT olvasható, mit írtam róla. Valójában Angyalkatlannak kellene nevezni, ha a gyerekek szempontjait vesszük figyelembe, de a felnőttek is az angyalok karjaiban érezhetik magukat, amíg ott vannak. A széles skálájú gyerekfoglalkozások az egész napot befedik, ráadásul több településen is zajlanak egy időben programok, tehát nem kell a kisebb helyekről sem a nagyobbakba utazni azért, hogy a gyerekek kellőképp szórakozhassanak. Itt tapasztaltam meg azt, hogy a gyerekközpontúság valóban nem üres szólam, mindenki mindent megtesz azért, hogy felhőtlenül teljen ez a szűk egy hét, és a gyerekek kreatív szabadsága mellett a szülők is zavartalanul átadhassák magukat a kulturális élményeknek. Nagyharsányban „Felnőttek szabadságon” címmel ingyenes gyerekmegőrzés lesz mindennap 15.00–19.00-ig. Találkozhattok Halász Judittal, Szalóki Ágival, a Bóbita Bábszínházzal a Galapiat Cirque (francia újcirkusz előadásával minden egyes napon (!). Ők kicsiknek szóló workshopokat is csinálnak a gyerekeknek, ami tényleg nem mindennapi lehetőség. De rajtuk kívül ide is eljön Rutkai Bori, lesz Mesekotyvasztó és „Veled kerek” gyermekudvar a Kovács udvarházban. Tényleg kerek velük! Gyertek, én biztos ott leszek!

4. Győrkőc Fesztivál (2017. június 30–július 2)

A Győrkőc Fesztivál is tízéves lesz idén, és ez remek hír, mert azt jelenti, hogy a hagyomány nem szakad meg, és a város vezetése fontosnak tartja a gyerekeket, valamint a helyi- és a magyarországi bábszínházak világszínvonalon dolgozó szakembereit. Kocsis Rozi, a főszervező, a fesztivál lelke-mindenese nem csupán elhivatott szakember, hanem nagyon tehetséges alkotó is. A vásári kikiáltók, óriásbábok, hagyományos és modern meseelőadások szabadtéren és zárt helyszíneken is fellelhetők városszerte. Az egyik legjobb közös emlékünk, amikor pár éve felkerekedtünk a gyerekekkel, vonatra szálltunk, vittük a babakocsit is, mert a legkisebb még csak totyogott, és az egész napot igazi mámorban töltöttük, egyik helyszínről sodródtunk a másikra, közben mindenféle mesés bábot megtapogattunk, rengeteget nevettünk, és hullafáradtan, de boldogan tértünk haza még aznap este. Azt hiszem, ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor esti mese nélkül aludtak el a gyerekeim. Aznapra bőven megkapták a meseadagjukat! Menjetek, legyetek ti is boldogok!

5. Mesés Várjátékok, Hollókő (2017. 07.15.)

Ez ugyan nem fesztivál, hanem csupán egy egynapos rendezvény, de az nap aztán tényleg olyan élménydús lesz, hogy felér egy több napig tartó programmal. A középkori várjátékok hagyományait idéző ostromjáték, a sárkány legyőzése, a lakoma, a jelmezek és a fegyverek felvonulása minden gyereket elvarázsol. Lesz vitézi próba, mesés kincsek keresése, fegyverkészítés, és nem csupán az ifjú lovagok, hanem a királykisasszonyok és hercegnők is örömüket lelhetik a kézműves foglalkozásokon.

Az élményen van a hangsúly

A mi családunkban már egyre kevesebb tárgyat ajándékozunk egymásnak, inkább a közös élményekre fektetjük a hangsúlyt. A középső kislányom a mai napig emlegeti, amikor a harmadik születésnapjára azt kapta ajándékul, hogy kettesben (!) elmentünk egy Palya Bea koncertre. Kilenc év telt el azóta, de minden apró részletre emlékszik. Viszont fogalmunk sincs már arról, milyen babát kapott egykor valakitől ugyanerre az alkalomra... A közös élményeiteket senki nem veheti el tőletek, addig menjetek, amíg lehet, amíg engedik, és örömmel várják ezeket a pillanatokat, mert igen hamar elérkezik az az idő, amikor már nem te leszel a legfontosabb, hanem a barátai, De az már egy másik fesztivál, ahova te is elmehetsz ugyan, ám ne várj arra, hogy ott majd együtt bulizol a gyerekeiddel. Azt MOST kell megtenni, amíg lehet.

Both Gabi

Kiemelt kép (A Kaláka versudvarban a Kaláka játszik)