Tegnap híreket szemezgettem a Boküzdórról (ejtsd:boküzdor, haha), és a „Laci bácsi” körül kialakult vitázgatásokról. Inspirációt éreztem arra, hogy főzzek egy csirkepaprikást újragondolva. Annyira újragondoltam, hogy végül halászlevet készítettem.

Egyetlen problémám akad csupán a mostanság oly divatos újragondolásokkal kapcsolatban, hogy az átgondolt ételnek általában semmi köze az eredetihez. Láttam már újragondolt töltött káposztát kelbimbóval és tengeri hallal készítve. Óh, máj gád!

A zsíros kenyeret is újragondoltam a minap, mert nem volt itthon se kenyér, se zsír. Viszont volt zsemle és vaj. Nicsak! Vajas zsemle lett.

Pékáru és kenésátgondolás. Igazi gasztroforradalmár vagyok!

Talán helyesebb lenne új nevet adni újragondolásainknak, mielőtt a gyanútlan vendégünk hülyének nézne minket.

Ezt a dilemmát leszámítva örvendetes, hogy a magyar gasztronómia sokkal szebb és változatosabb képet mutat az elmúlt években, és hogy itt-ott lehet kapni jóféle alapanyagokat is.

Az új hullám helyesen nyúl vissza a természetes és jó minőségű alapanyagok használatához. Amíg viszont a vaj ötször annyiba kerül, mint a ráááma, a kapirgálós csirke ára sokszorosa a „gumigyárinak”, a pápai meg olcsóbb, mint a pármai (többek közt ezek használata miatt piszkálták Laci bácsit), addig bizony sajnos ez (is) van…

Ott a kasszánál bizony leverik a gasztroforradalmat, a hősködésnek annyi.

És talán annak sem jött el az ideje, hogy leküldjek valakit a közeli márketbe egy kis tengeri moháért, meg ehető virágért köretnek, miközben otthon már szuvidálom a  kengurutalpat, dilemmázok, hogy konfitáljak-e hozzá egy kis fürjtojássárgája-szószt... vagy se. Mellesleg emulgálok és fermentálok is.

Helyettem megteszik mások, ÉS EZT NAGYON JÓL TESZIK!

Sokféleképpen lehet az ember kulinarista. A szemléleteket nem is lehet, nem is kell... és nem is szabad összehasonlítani.

Kicsit mindenkinek igaza van. Viszont: kedves gasztrobloggerek, nem túl elegáns azokat támadni, akiktől megtanultátok fogni a fakanalat. Mint ahogy ugyanolyan otrombaság bizonyos éttermeknek azt gondolni,hogy a vendégek rovására hamisíthatnak meg nagy hagyománnyal bíró recepteket (is), és olcsó alapanyagokkal tömhetik be a szájukat. Ők igazi gasztrosintérek, akiket tényleg jó lenne egy teljesen más irányba terelni, mert étkezési szokásaink vitathatatlanul változtak, és változni is fognak.

Főzzön mindenki kedvére, mert főzni bizony sokkal jobb, mint fakanállal verekedni.

Széll Tamásnak gratulálunk, Laci bácsinak jobbulást kívánunk!

Végül hadd idézzem a Bocuse d'Or izgalmas eredményhirdetése közben az „élő bejelentkezés” alatt olvasott kedvenc hozzászólásomat, ami némileg indokolatlannak tűnt, annál inkább viccesnek hatott. Mindössze ennyi volt:

„Csáky rostélyos!”

Ez is egy vélemény volt a témában, az enyém is.

Taba Erika