Nem kevés megerősítést kaptam ettől a filmtől. Jó érzés volt szembesülni azzal egy kortárs művészfilmben (is), hogy az anyai ösztöneim nem csaltak, és a mese lehet az egyik legerősebb kötelék a szülők és a gyerekeik között.

A kilencéves fiam már a szupererőről fantáziál, miközben újra és újra megkérdezi tőlem, hogy én milyen szupererőt kívánok magamnak. Amikor ötéves volt, épp pünkösdkor utaztunk el a paloznaki Meseközpontba egy nyílt napra. Azt kérdezte tőle az akkori vezető, Boldizsár Ildikó: „Mi a te legnagyobb vágyad, Ármin?" A fiam ezt válaszolta:

„Azt szeretném, ha a világon minden embernek lenne annyi pénze, hogy normálisan tudjon élni, és ne legyen sehol háború meg éhezés.”

Büszke voltam és vagyok a fiamra. Ebből a válaszból kiderült, hogy épp olyan nyitott és érzékeny lett, amilyennek elképzeltem, amikor még csak ábrándoztam arról, hogy egyszer majd születik egy kisfiam is a két lányom után. Honnan tudhat egy ötéves a háborúkról, éhínségről, nyomorúságról, ha nem a mesékből, amiket mondtam neki? Hiszen nem olvas újságot, nem néz híradót, nincs kialakult időfogalma, üldögél Isten tenyerén, és Istenhez hasonlatosan mindent lát, olykor tisztábban és világosabban, mint a szülei, mivel a mesékhez saját belső képeket alkot, és ezeket valóságként éli meg.

Rengeteget meséltem neki fejből és könyvből is. Meg persze a nővéreinek is, akik szintén nyitottak és érzékenyek, bár ezt most már igyekeznek titkolni a kamaszlét miatt, de újra és újra előbukkan belőlük a kislány, hiába igyekeznek takargatni az érzéseiket.

Azt hiszik, ciki érezni.

Aztán amikor mégis átadják magukat annak az érzésnek, ami nem a sablonos rajongás valamelyik zenész vagy színész-, és nem is a kötelező utálat egyik-másik osztálytársuk (főleg a fiúk!) iránt, akkor kibújnak az ördögköpenyükből, fölveszik az angyalszárnyaikat, hozzám bújnak, és arra kérnek, hogy meséljek nekik. Belefeledkeznek a mesébe, elhiszik, hogy ott minden lehetséges, és elfelejtik, hogy nekik most tulajdonképpen utálniuk kellene engem, hiszen végtelenül „ciki” egy mesélő anya.

A gyerekeim tanítottak meg mesélni. Majdnem negyvenéves voltam, amikor életem egyik legnagyobb krízisét éltem át. A magánéletemben a poklok poklát jártam épp, miközben rá kellett döbbennem, hogy boldog vagyok, amikor mesélek.

És arra is rá kellett jönnöm, hogy csak a mesék nyelvén tudok beszélgetni a gyerekeimmel. Ők egyáltalán nem értik, ha azt mondom nekik, hogy: „siessünk már, mert elkésünk az oviból!”

Viszont ha mesébe ágyazom az időt, a mese viszi őket oda és akkor, amikor és ahova csak akarom.

Mindegyik gyerekemnek született egy mesei alteregója. Berta lett Bíborka. Elza: Pityerke. Ármin, a legkisebb: Palipál, a csupaszív lovag. Mind a három gyerekemnek írtam egy-egy mesekönyvet, aminek ők lehettek a főhősei. Mindegyiküknek irigylésre méltó a fantáziája, és olyan eredeti gondolataik vannak, hogy csak bámulom őket. Honnan kaphatták ezt a sok jót? Igen, tényleg a mesékből. Azt az érzelmi biztonságot, amit a mesék adtak nekik, senki nem veheti el tőlük. Azok a meghitt pillanatok, amelyeket mesélés közben mindannyian átéltünk, olyan mélyen belénk ivódtak, hogy még a kamaszkor sem tudja felülírni őket.

És hogy miért írom le mindezt nektek? Utaltam már arra, hogy premier előtt megnézhettem a Liliom ösvény című filmet. Egy hétéves kisfiú a főszereplője (Sótonyi Bálint), aki még Isten tenyerén ül. Az anyukája (Stefanovics Angéla) pedig mesével mondja el neki a gyerekkorában átélt átadhatatlan borzalmakat.

A  mese a legdurvább valóság, de a gyerekek képesek arra, hogy felfogják a felfoghatatlant: ha mesébe ágyazzuk például a nagymama halálát vagy a szülők válását, mint ahogy ebben a filmben is történt.

Szép példát láthattok majd arra, hogy a végtelen gyermeki szorongás is levezethető a mesékkel.

A Liliom ösvény tele van költői képekkel, élet- azaz meseszerű párbeszédekkel, fájdalommal és szeretettel. Csodálatos történet egy Tündérről, egy Vadászról, egy rókáról és Aranyomról. Ha jót akartok magatoknak, meséljetek a gyerekeiteknek! (Ja, és mindenképp nézzétek meg ezt a filmet!)

Both Gabi

A fotón Stefanovics Angéla (Rebeka) és Sótonyi Bálint (Dani) látható a Liliom ösvény egyik jelenetében (Rendezte: Fliegauf Benedek, Forgalmazó: Big Bang Media).