Kult
Kult

A nő, aki nemet mondott a császárnak is – Doña Gracia Nasi, a reneszánsz kor egyik legbátrabb asszonya

Kult – 2025.09.13. – BAE

Doña Gracia Nasi vagyona és származása miatt számos megpróbáltatással nézett szembe, mégsem tört meg. Bankházat irányított, különféle árucikkekkel, köztük gyémánttal és fekete borssal kereskedett, és mindig segített embertársain. Ám volt egy veszélyes titka: zsidó volt, és ez nemcsak a 20. században, de 400 évvel korábban sem számított életbiztosításnak.

Charlie Sheen: „Én gyújtottam be a dinamitot, csak nem számítottam ekkora robbanásra”

Kult – 2025.09.12. – SzHA

Őszinte, de nem kis hiányérzetet hagy a Netflix Alias, Charlie Sheen című kétrészes dokumentumfilmje. A történet a világhírű színészről, aki már gyerekkorában kapcsolatba került a drogokkal, akit még Clint Eastwood is felhívott, hogy ideje észhez térni, és aki minden idők legdrágább tévés gázsiját kapta, érzékletesen mutatja be a függőséget. De a színész azon arcát, amit a nagyközönség nem ismer, most is csak pillanatokra fedi fel. A legszívszorítóbb mondatok pedig a róla szóló dokumentumfilmben nem hozzá kötődnek.

Kavakami Mieko: Az emberek a testükkel reagálnak az írásaimra

Kult – 2025.09.11. – FB

Kavakami Mieko Oszakában született, jelenleg Tokióban élő japán író és költő. Számos díjat zsebelt be, a Heaven című regénye 2022-ben a nemzetközi Booker-díj shortlistese lett, Haruki Murakami pedig a kedvenc fiatal szerzői közé sorolja. Világszerte az egyik legnépszerűbb kortárs japán író, akinek a műveit eddig 38 nyelvre fordították le. Mi az első magyarul megjelent regénye, a 2022-es Az éj szerelmesei kapcsán beszélgettünk.

„Indokolt lehet a félelem a nagy, fekete, hím energiától” – Jakab Juli a Jimmy Jaguárról

Kult – 2025.09.09. – RB

Fliegauf Bence új filmje, a Jimmy Jaguár a misztikus bűnügyi film, a horror és az áldokumentumfilm határán mozog. Jakab Juli színésznő – aki a film főszerepét alakítja – mesélt a várandóssága alatti forgatásról, a szekták vonzerejéről, a magyar filmgyártás válságáról és arról, hogyan változtatta meg az anyaság a gondolkodását.

Süli Laura: Talán furcsán hangzik, de nekem nagyon sokat adtak a szorongásaim

Kult – 2025.09.08. – TD

Süli Laura – akit laurie. néven ismerhetnek a hallgatók – egyszerre zenész és médiaszakember: az SZFE-n kezdte, majd az ELTE-n folytatta, közben pedig a Spotify EQUAL Global és az EQUAL Hungary nagykövete lett. Ez világszinten is szép eredmény, ám ami ennél is szebb, az az óriáskivetítők számára láthatatlan. Kérlelhetetlen őszintesége, humora, és bátorsága, amivel saját sebezhetőségét vállalja, mind a dalaiból, mind a kérdéseimre adott válaszaiból átköszön.

Egy üveg zsírral, lekvárral és kétszáz forinttal érkezett matrózblúzban a fővárosba Harangozó Teri

Kult – 2025.09.08. – BG

Harangozó Teri testesítette meg azt a „láthatatlan szálat”, ami összekötötte a konyhaasztal mellett rádiót hallgató családokat a nagyvárosi táncdalfesztiválok fényes színpadaival.

A feminista, akit a családja zárdába küldött, hogy „meggyógyuljon”: Teresa Wilms Montt története

Kult – 2025.09.07. – MLM

Egy chilei arisztokrata lány, aki nem akart belesimulni a társadalmi elvárásokba. Teresa Wilms Montt íróként és feminista gondolkodóként a női szabadság egyik legkorábbi latin-amerikai hangja lett. Rövid, tragikus élete a 20. század eleji nők korlátairól mesél – és arról, milyen árat fizetnek sokszor azok, akik megelőzik a korukat.

Mikor voltál utoljára igazán csendben? A koreai nunchiból mindannyian sokat tanulhatnánk

Kult – 2025.09.05. – TD

Nunchi. Ezt a szót használják a koreaiak arra a fajta intuitív, ösztönös érzékenységre, ami közösségeik ragasztómasszájaként működik. Nunchival szeretnek, nunchival gyászolnak, nunchival tisztelik a környezetet és építik házukat, nunchiban vállalják a közös munka terhét, a traumák sebeit.

< 1 2 3 4 5 6 7 >