A gyors, a ráérős és az, amit csak felkapsz: egészséges reggelik, amik tuti beleférnek a napodba

–

Sokáig azt gondoltam, hogy majd beáll némi rendszer az étkezéseimbe, ha gyerekem lesz. De ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, ugyanis a gyerek étkezése nem lett az enyém – éppúgy, ahogy attól sem ettem többet és/vagy jobban, hogy kutyám lett.

Mert bár a gondjaimra bízott élőlények táplálása sosem volt kihívás, a saját testemé annál inkább. Egészen addig, amíg el nem kezdtem rendszeresen sportolni.

Heti három, átlag háromórás edzés mellett már elkerülhetetlen volt, hogy odafigyeljek a rendszeres táplálkozásra. És ezt messze ne úgy képzeljétek el, hogy számolom a tápanyagot, meal preppel készülök a hétre, és percre pontosan tudom, hogy edzés előtt/után mennyi időm van enni. Csak szüksége lett a szervezetemnek napi négy-öt fix étkezésre – ehhez pedig elengedhetetlenné vált, hogy reggelizzem is.

És teszem mindezt úgy, hogy nem fakanállal a kezemben születtem. Számomra a titok nyitja egy olyan apró turmixgép lett, aminek a tartálya kulacsként is működik, és ha már így beharangoztam a csodafegyvert, mondom is, mi mindenre használom.

A gyors

Azok közé a szülők közé tartozom (bár még sosem találkoztam hasonszőrűekkel, biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül), akik azért is várják a nyári szünetet, hogy arra a néhány hétre egy(-két?) órával későbbre húzhassák az ébresztőjüket. Csodálom azokat, akiket reggelente kivet az ágy – én úgy ragadok a kemény lepedővel borított puha matrachoz, mint légy a légypapírba. Az, hogy az ágyban eltölthető értékes perceim közül bármennyit a konyhában való tüsténkedésre cseréljek, elképzelhetetlen számomra. Az utolsó pillanatos kelés megmaradt a kamaszkoromból, van azonban, ahol megfejlődtem korábbi önmagam.

Imádom a turmixokat – és ez azon kevesek közé tartozik, amit a gyerekkel közösen szeretünk –, mert egyrészt kompromisszummentes, mindenki a saját ízlésére alakíthatja, másrészt ez tényleg csak annyi, hogy bedobálok ezt-azt a kulacsba, fél percig nyomva tartom a gombot, és már indulhatunk is.

Bár önmagában, csak gyümölcsökből is szuper, amikor a nap első „étkezésének” szánom, felturbózom kicsit. Én amúgy is a tejes alap híve vagyok, erre pedig, hogy laktatóbb legyen, dobok egy shake port (amiben zabliszt is van), majd néhány gyümölcsöt pluszban. Frissel az igazi, de higgyétek el, ebben a melegben abszolút működik a fagyasztóból kibányászott tartalék is, és hogy teljes legyen az élmény (én sűrűbben, „darabkásabban” szeretem), turmixolok hozzá egy kis granolát – a kókuszos íz szuperül passzol az eperhez, és ha véletlenül nem elég édes, adok hozzá némi agavészirupot is.

A ráérős

Ezt a receptet Kerepeczki Anna kolléganőmtől tanultam. Mindig irigykedve néztem az Instáját, amikor posztolta a cottage cheese palacsintáját, és sokáig annyira távol állt tőlem a reggeli bíbelődés, hogy hiába mondta, hogy nem nagy dolog, neki sem álltam. Aztán átküldte a receptet, és kiderült, hogy tényleg nem nagy meló – amikor az embernek van mindennel együtt, mondjuk, fél órája, amit a reggelijére tud szánni.

A cottage cheese alapként egyébként azért is jó, mert egy sima amerikai palacsintához képest sok benne a protein (helló, heti tíz konditeremben töltött óra!), és ad egy kellemes, nem túl édes ízt az egésznek. A dobozból ezt (is) a turmixba kanalazom, török rá egy tojást, és ízlés szerint mehet rá agavészirup. Liszt helyett zabos granolát használok, nagyjából három evőkanálnyit, de a lényeg, hogy turmixolás után nokedlitészta állagú legyen a mix. Majd némi olajjal kikent és már forró palacsintasütőben néhány perc alatt tenyérnyi korongokat sütök belőle.

És a legjobb, hogy a tetejére bármi mehet! Én maradok a darabkás ételeimnél, úgyhogy miután megkentem a kis palacsintákat joghurttal, simán szórok rájuk még nagyobb szemű müzlit is, de jöhet gyümölcs, lekvár, kompót, vagy amit csak akartok.

És az, amit csak felkapsz

Mostanra még a legszemfülesebb olvasók is rájöhettek, hogy nem vagyok nagy konyhatündér, a meal prep, vagyis az ételek előre történő kitalálása, elkészítése és porciózása pedig többször fogott ki rajtam, mint bármi más az életben. Bár tényleg nem bíbelődöm sokat a sokféle hozzávalókkal, van, amikor úgy jön ki a lépés, hogy bizony előre készülök – például egy nagyon egyszerű müzliszelettel.

Összedobni ezt is csak pár perc, utána viszont, amíg sül, majd hűl, otthon kell lenni vele, úgyhogy nekem az esti óráimba szokott ez beleférni.

A legjobban olyan müzliből szeretem készíteni, ami alapból több mindenből áll össze, de tovább lehet turbózni gyümölcsökkel, szárított ezzel-azzal, vagy bármilyen magvakkal.

Amíg egy tábla étcsokit felolvasztok a mikróban, nagyjából 150 gramm müzlit elkeverek annyi agavésziruppal és kókuszzsírral, hogy ragadjon, de ne álljon tömbbé a massza, majd a folyékony csokit a szilikonformába kanalazom (a muffinformák aljára két-két kiskanál csoki jut). Erre lapátolom rá a ragacsos müzlit (másfél-két evőkanálnyit egy formába), majd a 160 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütöm. Mindenképp várjátok meg, hogy teljesen kihűljön a cucc, tapasztalat szerint ugyanis a még meleg korongok darabokra hullanak, amikor megpróbál az ember spórolni kicsit az időn. 

A csokis aljúakkal pedig óvatosan, harminc fokban simán olvadnak azok is, de ha nálatok is esti műszakban készül a müzliszelet, éjjel pedig a hűtőben pihen, elég, ha reggel csak felkapjátok dobozostul – hogy aztán a legnagyobb rohanás közepette adjon energiát a naphoz.

Most ti jöttök: nektek mi a kedvenc reggelitek? És hogyan tudtok időt szakítani a rendszeres étkezésre?

Fotók: Kerepeczki Anna/ WMN

Mózes Zsófi