Pinakaloda, macskapóni, lámakrém – Vajon felismered, mit takarnak ezek az ételnevek?
„Ételek hülye családi becenevei” témában keresgéltem mindenféle szaftos történeteket, miután egy kedves barátoméknál voltam vendégségben a múltkor, ahol kissé zavart mosollyal kínálgatták körbe az úgynevezett „pizzás lófaszt”. Ilyen finomságom bizony nekem is van (lásd lentebb), de hogy milyen fergeteges elnevezések keringenek egyes famíliákban, arra akkor derült fény, amikor a Facebook-oldalamon készítettem ez ügyben felmérést. Fiala Borcsa gyűjtése.
–
Jó pár évvel ezelőtt találtam fel egy gyerekzsúrt és céges összejövetelt mentő gyors snacket, ami úgy néz ki, hogy a leveles tésztát megkenem bolti pesztós szósszal, megszórom reszelt sajttal, felkockázom, kisütöm, csá. Egy hibát követtem el: nem kereszteltem el azonnal. Így azonban a családban (köszi, gyerekek!) azonnal ráragadt a beceneve: macskahányás. Amúgy szerette mindenki, sőt, egy idő után már kifejezetten kérték a barátaim is, hogy csináljak macskahányást a buliba. De azért emlékszem, hogy a nagycsaládi karácsonyon az egyik távoli nagynéni milyen fejet vágott, és milyen gyorsan húzta vissza a kezét a táltól, amiből a falatkákat kínálgattam, amikor a fiam odapattant, hogy biztassa: „Tessék csak venni, Jutka néni egy kis macskahányást.”
Azt sejtettem, hogy hülye nevű ételek minden családban vannak, de ilyen fergetegesen vicces, egyúttal rendkívül rosszul marketingelt finomságokra egyáltalán nem voltam felkészülve, mint ami a válaszok között jött dögivel. Egy biztos: rettentő nehéz volt közülük válogatni.
„Nálunk nagyon népszerű az elefántkaki-torta, ami háromemeletes cukorszórással készül, de valamiért mindig úgy néz ki, mint egy eltaposott elefántszar. Aztán van a takonyleves, ami bármely krémleves narancssárgától zöld árnyalatig, ha túl sűrűre sikerül. Kihányt rántotta, ami almás pite, csak anya valamiért porcelánedényben süti, az alján van az alma, és ahogy kiszeded a szeletet, valóban kihányt rántotta jellege van.” (Zsófi)
„Az egyik fiam, mindig virslis táskát vett a kisboltban, ahol egyszer ott felejtette a tornacuccát. Fél év után eszméltünk rá, hogy a kilógatott zsák a miénk. Nagyon örültek az eladók, és mondták, hogy »gondolhattuk volna, hogy a virslis kisfiúé«. Azóta az otthoni kis virslis levelestésztás falatokat »virslis kisfiúnak« hívjuk. De van még kuglófaszunk, banánkenyérfa sütink, és a szódát a középső fiam után csak izgulós víznek hívjuk.” (Ágnes)
„A nagymamám nővére, Köröszt, úgy hívta a bélszínrolót, hogy cimbodri. Mindig kérte, hogy vegyek neki egy csomag cimbodrit a sarki boltban.” (Steiner Kristóf)
„A '80-as években csináltunk hamis marcipángolyót (ételfestékkel színezett cukorgolyó, kakaóporba hengergetve), amit a nagyapám csak szarcsimbóknak hívott. Tényleg úgy nézett ki.” (Orsolya)
„Gyümölcsös cucmák = zabsüti friss és aszalt gyümölcsökkel, mézzel, cukor nélkül. Leánykori neve gyümölcsös lófasz volt, de miután megszületett a harmadik gyermekem, és három évet dolgoztam általános iskolában, gondoltam, átnevezem. Mother of the day.” (Fruzsina)
„Minden, ami improvizálva van. Így lehet mákos lófasz, sajtos lófasz, diós, mandulás, aszalt paradicsomos, stb… remek kifejezés, jelenthet süteményt, tésztát, levest, mártást, készülhet bármiben és bármeddig.” (Mária)
„Szaros hús (BBQ-szószban lassan sült oldalas) és mutymurutty (angolkrémes, gyümölcsös, piskótás cucc).” (Katalin)
„Nagyon finom sajtos rágcsa, nálunk csak szimplán sóslófasz… Olyan lazán használjuk a nevét a mindennapokban, hogy rendesen oda kell figyelnem, ha itt van az anyósom, és megkínáljuk vele a drága Mamát.” (Éva)
„Nálunk nagyon népszerű egy rumos-kakaós teasütemény, ami látványra egy gusztusos kis barna kupac, szépen leszitálva porcukorral. Kutyaszar a hóban a becsületes neve.” (Judit)
„Nagymamám egyszer megkínált »pinakalodás« fagyival. A dobozt meglátva tudatosult bennem, hogy az igazából »pina colada« de hát azóta ráragadt, pinakaloda, és kész!” (Lilla)
„Nagymamával mindig rétest nyújtottunk, mindenféle töltelékkel. Szinte sosem szakadt el, egyszer aztán a meggyes-mákos mégis. Nagymama elkiáltotta magát: »porkodio«! Akkor még nem tudtam, mit jelent, de utána már mindig porkodiót nyújtottunk-sütöttünk.” (Erzsébet)
„A mascarponés sütiket/tortákat hívjuk macskapónisnak.” (Mária)
„Pecsmeg torta, a családi kedvenc. Piskóta alap, szeletek között vaníliás krém és baracklekvár váltogatva, majd az egész csokival bevonva. Szülinapokra és egyéb nevezetes ünnepekre. Hogy miért pecsmeg? Hát az egyszer úgy volt, hogy a torta közepe beszakadt, vagyis a rétegelés kissé lehetetlenné vált. Anyukám hosszas mérgeskedés és gondolkodás után a beszakadt részt összemorzsolva, a krémmel összekeverve visszatöltötte a közepére. A csokimáz úgyis mindent eltakar alapon. A siker nem maradt el, a középső pecsmeg isteni finom tortát eredményezett. Azóta a pecsmeg torta az ünnepi torta otthon.” (Meme)
„Hangyásvégű – így hívta a család a Ruszwurm cukrászda csokireszelékbe mártott roládját. Kínos volt, amikor egyszer így kértem a pultnál.” (Gabriella)
„Örökbecsű kedvencem: a faszkalap. Hivatalos nevén kozák sapka, csak nem bírtuk megjegyezni.” (Marianna)
„Sok-sok évvel ezelőtt egy karácsonyi családi összejövetelre csináltam márványsajtos kenőkét – márványsajt, vaj, lilahagyma, tejföl. Hogy jól összeérjen, két-három nappal az esemény előtt összeállítottam, bedobozoltam. A nagy napon ettünk (de leginkább ittunk), már majdnem el is felejtettem, hogy van kenőke. Dobozostul raktam a rokon elé, hogy van még ilyen is – ő felnyitotta, megcsapta az orrát a jó érett sajtszag, majd »mi a faszból van ez, lámából???« kérdés hagyta el a száját… Persze seperc alatt elfogyott. Azóta minden családi rendezvényre kell lámakrémet gyártanom. Eltelt vagy 15 év, már egyre többen vagyunk, nem mindenki ismeri a lámakrém eredetét. Jött a családba egy mexikói leányzó, aki nem beszél (még) magyarul. Kérdeztük tőle, hogy kér-e lámakrémet. Ám mivel aki fordított neki, az nem ismerte a sztorit, elkezdte ecsetelni, hogy ez egy lámából készült specialitás. Látni kellett volna az arcát… Persze a végén elmondtuk, hogy tulajdonképpen mit eszik.” (Ágnes)
„Megboldogult dédnagypapám mondta, hogy »na, a Mama már megint jenki süteményt csinált«. Ez egy piteszerű sütemény, vegyes lekvár + dió töltelékkel. Mikor kérdezték tőle, hogy »Papa, de hát ez miért jenki? – Mert már a könyökömön jen ki!« Azóta nálunk ez maradt jenki, a családban sokszor készíti valaki, Dédimama és Dédipapa pedig minden sütizéskor velünk van, mikor felemlegetjük a névadást.” (Zsanett)
„Nálunk a kolbásszal töltött karaj nem más, mint baszotthús.” (Angel)
„A nagyobbik lányom egy időben állandóan apácafingocskát süttetett (ez a rendes neve) velem, amikor kiscsoportos volt. Nem tudta persze megjegyezni, így pukisütinek hívta. Jó volt, amikor úgy váltunk el egymástól az oviban reggel, hogy utánam kiabált a folyosón, hogy süssek pukit, mire hazaér.” (Viktória)
A legizgalmasabb azonban az volt, amikor kiderült, hogy a panírozás után megmaradt liszt, tojás és zsemlemorzsa keverékét kisütve ki hogyan hívja. A mi családunkban ez az egér volt, de az olvasóim között futott még guzmics, bodag, lábatlan, pufándi, vakhal, rántott semmi, masztalék, pacsa, halkenyér, pampuska, öregasszony, vakarcs, szobalány, tappancs, Pumukli, placsni néven is.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Hill Street Studios