A spárga megosztó étel. Először is vagy fehér vagy zöld. Szeretjük vagy utáljuk. Csak azt habzsolnánk nagykanállal vagy a hátunk közepére kívánnánk. Spárgalevest elsősorban spárgaszezonban főzünk, április közepétől június elejéig. De spárgabolondok képesek arra az eretnekségre, hogy szezonban megveszik a spárgát, megpucolják, feldarabolják, aztán bezacskózva mélyhűtik, majd az ínséges időkben, ősszel és télen előveszik. A mélyhűtött spárga már nem mindenre alkalmas, nevezetesen csakis levesnek jó. Hogy legyen például karácsonyi spárgalevesünk. De ne szaladjunk előre.

Messzeringó gyermekkorom világában mindent meg kellett enni. E szabály alól csak egy-két kivétel volt. Például a spárgaleves.

Mivel a spárgaszezon rövid, abban a boldogságban is csak röviden lehetett részem, hogy ültem az asztalnál, előttem a semmi, míg a szüleim a rémséges löttyöt kanalazták. A másik a paradicsomos káposzta volt, de mivel paradicsomos káposztát nálunk nem főztek, ez a kivétel elenyészett. Már majdnem felnőttem, amikor a sors úgy hozta, hogy eljutottam egy nyelvtanfolyamra Angliában. Előtte pár napos londoni út is jutott, vendégség ismerősöknél, angoloknál, magyaroknál vegyest. Lubickoltam az élményben, megértettem, mit hadar a fekete kalauz a metróban, a sárga teremőr a múzeumban, ugyan mit tudtam én a fillérek-forintok egymásra rakosgatásáról, a szorongásról, hogy megérkezik-e idejében a meghívólevél vagy sem, mit tudtam én anyám beidézéséről a belügybe, hogy vajon kinek-minek a meghívására igyekszünk mi Angliába.

Odakint dolgozó külkereskedő házaspár szállított a vidéki nyelvtanfolyamra, előtte meghívtak ebédre. Utólag érzem csak, hogy nekik, kintieknek legalább olyan fontos volt, hogy megmutathassák az életüket nekünk, otthoniaknak. Hogy mennyire otthonosak ők ott. Hogy mennyire beilleszkedtek. És mégis törődnek velünk. És tényleg törődtek. Finom ebéddel vártak, amelynek első fogása friss, tejszínes spárgaleves volt. Csak összenéztünk anyámmal, utána igyekeztem kerülni rémült pillantását, hogy ugye már... Ugye már képes vagyok erőt venni magamon, viselkedni, itt, idegenben, hogy ha a szívességet mosolyogva el is kell fogadni, szabadkozni már mégse kelljen a válogatós kölyök miatt. Rezzenetlen arccal nyeltem a spárgát. Nyilván felnőttem.

Jó pár évvel később egy tavasszal anyám csak úgy odavetette: – Nem kóstolod meg? Hátha... Az ember ízlése változik...

Gyanakodva nyeltem le a kanálnyi spárgalevest. Soha még olyan finom ízt nem éreztem. Elsüllyedt mellette a világ összes rántott csirkéje és málnahabja. Azóta is pótolok. Vagy tizennyolc évnyi spárgalevest kell behoznom. Nem fog menni.

Megvesszük tehát a spárgát (akár fehéret, akár zöldet), egy csomaggal (ha kettővel, még jobb). A végét levágjuk, nem sajnáljuk, mert különben fás lesz és utálatos. Zöldséghámozóval az aljától a teteje felé pucoljuk, itt sem sajnáljuk a vastagságot, de az időt sem, mert ha nem pucoljuk akkurátusan, keserű lesz, mint a bántalmazott asszony élete. A tetejét (csúcsát, hegyét) békén hagyjuk, az úgy jó, ahogy van. A zöld spárgát nem kell pucolni, elég a végét letörni. A lepucolt nyirkos és tapadós héjakat félrelökdössük. Nem türelmetlenkedünk.

A spárgát két-három centis darabokra vágjuk, megmossuk, egy fazék vízben feltesszük főni (normál fazékban, bőven lepje el a víz, de mégse legyen tele, és ne bableveses kondérban gondolkozzunk). Egy pici kanál cukor is mehet a só mellé, ha netán keserű lenne, bár szerintem ez mítosz.

Nem kell sokáig főzni, nagyon hamar megpuhul, és mielőtt teljesen puha lenne, behabarjuk, a következőképpen:

Tálkában elkeverünk egy kis pohár tejfölt (vagy egy nagynak a felét) két-három evőkanál liszttel, türelmesen kavargatjuk csomómentesre, majd a habarást a forrásban lévő levesbe eresztjük, és ott tovább kavarjuk. Összeforraljuk, megvárjuk, míg simára fő, és már nem érzik a nyers liszt íze a levesben, ekkor összekutyulunk egy bögrében egy tojást két kanál vízzel, és belecsurgatjuk a spárgalevesbe. Amikor az egész készen van, egy csomag petrezselymet apróra vágunk (vágódeszkán, éles késsel, sok türelemmel nagyon apróra), és azt is belekeverjük a levesbe.

Ha több a spárgánk, faksznisabb kedvünk vagy netán tél van, a spárga felét szűrőkanállal kihalásszuk a levesből, félretesszük, a levest a fent leírt módon behabarjuk, majd az egészet a benne úszkáló maradék spárgákkal együtt botmixerrel összekeverjük. A legvégén visszatesszük bele a félretett spárgákat. Így lesz spárgakrémlevesünk (csinálhatunk csak krémlevest, akkor darabos részek értelemszerűen nem maradnak).

Tálaláskor azonban ügyeljünk, ne lotyogtassuk ki a levest se egyszer, se kétszer, lehetőleg sehányszor se társunk, férjünk, szívszerelmünk tányérjából, mert ez párkapcsolati problémákhoz, hosszabb távon váláshoz vezethet.

Merényi Ágnes