–

Hat négyzetméteren a világ körül 

Január végén futott ki az egy évig tartó zöldséges kihívásom (ennek a tanulságairól írtam ITT), ám olyan sok tapasztalattal, új tudással járt ez a rostdús esztendő, olyannyira szélesítette a világképemet ételfronton, hogy úgy döntöttem, nem állok meg itt, hanem új kajás játékot találok ki magamnak, ezúttal egy másfajta csavarral. Mostantól minden hónapban felfedezem egy-egy ország konyháját, körbejárva a világot úgy, hogy ki sem mozdulok otthonról. 

Mire elég 10 perc 38 másodperc?

Első állomásként, februárban Törökországba látogattam el, méghozzá egy friss olvasmányélményem hatására. Nem a 10 perc 38 másodperc volt az első Elif Shafak-könyvem, nagyon ajánlom e termékeny írónő egyéb műveit is a figyelmedbe. A történet középpontjában egy balsorsú lány, Leila áll, aki elég rendhagyó módon már rögtön az első lapokon életét veszíti, hogy aztán abban a bő tíz percben, amíg végleg elbúcsúzik ez árnyékvilágtól, átgondolja az életét, visszaemlékezzen a családjára, a szerelmére, az apjára, aki végül eltaszította, és aki közvetve, de hozzájárult ahhoz, hogy egyetlen lánya idő előtt egy szemeteskonténerben végezze be földi pályafutását. Közben, ha a távolból is, de Leila elbúcsúzik az ötöktől is, azaz a barátaitól, akik hozzá hasonló módon Isztambul számkivetettjeiként élnek.

10 perc 38 másodperc tehát sok mindenre elegendő lehet, az alábbi ételek pedig, ha nem is épp ilyen röpke idő alatt elkészíthetők, de ígérem, valóban nem kell rájuk áldozni ennél sokkal többet.

De hát az én török nagyanyám nem is így csinálja!

Annyit elöljáróban szeretnék leszögezni, hogy mivel sem török, sem portugál vagy japán nem vagyok, és nem töltöttem évtizedeket sem ezen országokban konyhai kisegítőként, elképzelhető, hogy a legnagyobb igyekezetem ellenére sem lesz annyira autentikus egy-egy fogás, mintha azt az említett nemzetek hétpróbás, kilencunokás, nyolcvanéves háziasszonya készítette volna el a több tucat generáción átörökített családi recept felhasználásával.

Valójában nem is az a célom, hogy megalkossam a legtörökebb fogást, amitől még a sarki gyrosos fiú is besír, és azonnal hazarohan az anyukájához szívében a túlcsorduló, édes-keserű honvággyal. 

Egyszerűen szeretek jókat enni, kipróbálni új ízeket, megismerni különféle egzotikusabb konyhákat, és persze tanulni, fejlődni általuk. Az alábbi ételekhez sok különféle receptet olvastam el, aztán a végén összelegóztam belőlük egy olyan verziót, ami nekem leginkább tetszik (végtére is én vagyok a fővendégem!) és amihez azért viszonylag könnyű beszerezni a hozzávalókat itthon is. 

Paradicsom, paprika, padlizsán

Nagyon szeretem, hogy a török konyhában is temérdek zöldséget lehet felhasználni, ráadásul igen változatos módon. Engem sokszor emlékeztetnek az ételek az indiai fogásokra, csak ezúttal jóval visszafogottabb, vagyis inkább lágyabb a fűszerezés, nem esik le az arcod a sok csilitől (amit én egyébként imádok). És sok hasonlóságot véltem felfedezni a magyar konyhával is, ám a mi fogásainkhoz képest a törököt egy kicsit gavallérosabbnak érzem – mintha ők jobban szeretnék magukat kényeztetni. 

De nem is akarom tovább szaporítani a szót, lássunk egy letesztelt, megborcsásított, sokfogásos török menüsort!

Előételek:

Muhammara

Ez a gyönyörű nevű, mélypiros étel nem más, mint sült paprikás, pirított diós krém. Pillanatok alatt elkészül, és most már azt is tudom, mit fogok csinálni, ha végre hozzájutok egy nagyobb szállítmány kápiához jutányos áron. 

Négy szép kápiát meglocsoltam olívaolajjal, majd a sütőben alaposan megpirítottam őket – az se baj, ha kicsit megfeketednek, sőt! Akkor kicsumázva aprítógépbe tettem őket, ment mellé egy nagy marék pirított dió, egy fokhagymagerezd, két evőkanál sűrített paradicsom, egy-két szelet felkockázott rozskenyér (én azt a sokmagvas, mélybarna verziót szeretem), só, bors, egy kevés csili, kevés római kömény és egy kis olívaolaj, majd krémesre kevertem. Hűtőben három napig eláll… állítólag, nálunk nem bírta ki addig, pedig ebből a mennyiségből meglepően kiadós lesz a végeredmény.

Baba ganoush

Aminek semmi köze nincs a szép hajas babákhoz, a padlizsánhoz, ami a török konyha egyik oszlopos tagja, viszont annál inkább. Két dundi padlizsánt késsel kicsit megszurkáltam, majd ment be a sütőbe (akár a fenti recept kápiái mellé is dughatod), amíg alaposan meg nem sültek. Megszurkálni azért kell őket, hogy ne robbanjanak fel egyszer csak. Amikor szépen átsültek, aprítógépbe tettem egy citrom kifacsart levével őket, egy fokhagymagerezddel, két-három evőkanál tahinivel (szezámmagkrém, most már a nagyobb hiperekben és a keleti fűszerboltokban is lehet kapni), összeturmixoltam az egészet, majd a tetejére mehet egy kevés koriander vagy petrezselyem felaprítva.

Mindkét recepthez jól passzol köretnek pita, naan kenyér vagy török bazlama.

Török vöröslencseleves

Pillanatok alatt összedobható, szívmelengetően narancssárga krémleves, amelyet egy kevés friss citromlé tesz üdítően könnyeddé.

Egy nagy lábosban olívaolajon megdinszteltem egy felkockázott hagymát, majd belekevertem két evőkanál sűrített paradicsomot, római köményt, felöntöttem vízzel, beledobtam egy felkockázott répát, egy bögre vöröslencsét (nem kell előzetesen beáztatni, elég átmosni), sóztam, borsoztam, majd amikor puhára főtt, leturmixoltam. Dobj mellé tálaláskor egy gerezd citromot, aztán élvezd, ahogy lecsorog a sűrű, rostos, citrusos lé a torkodon!

Főétel: Diós csirke

Lehet, hogy az alábbi kijelentésemért sokan felkoncolnának, de szerintem ez az étel nem más, mint a csirkepaprikás önkényeztető delux verziója. Mellből is lehet készíteni, de én egy combosabb megoldás mellett tettem le a voksom. Olajon hagymát és fokhagymát pirítottam, azt leszórtam pirospaprikával, rádobtam a combokat, sóztam, borsoztam, majd aláöntöttem egy kevés alaplevet, és hagytam rotyogni, amíg szinte le nem esett a hús a csontról. Közben megpirítottam két bögre diót, azt ledaráltam, a végén egy bögre tejszínnel együtt ment is rá a csirkecombokra. Mondom, alapanyagokat tekintve nem sokban különbözik a magyar vasárnapi ebédek egyik ünnepelt sztárjától, aki azt szereti, ezzel is bátran tegyen próbát! Köretnek mehet mellé pita is, én azonban padlizsános bulgurt készítettem, és ez nagyon jó ötletnek bizonyult.

Desszert: Grízes halva

Tulajdonképpen épp a grízes halva miatt történt, hogy a kulináris világjárásom első állomása épp Törökország lett, a már említett Elif Shafak-könyvben ugyanis ezt az ételt készíti el Zaynab, a törpe növésű nő a barátnője gyászszertartására, mert ez fogja majd Leila lelkét segíteni a túlvilágon. Nekem pedig – aki szeretek mindent, de tényleg minden alkalmat valamilyen étellel megülni, ünnepelni, elbúcsúztatni vagy épp üdvözölni, –  roppantul megtetszett a gyászfolyamatnak és babonának ez a kulináriával egybekötött szokása.

Egy lábosban forrásig melegítettem egy liter tejet 300 gramm mézzel, egy narancs héjával és egy kevés fahéjjal. Egy másik lábosban megolvasztottam 100 gramm vajat egy löttyintés olívaolajjal, majd rádobtam egy kis marék fenyőmagot és két és fél bögre búzadarát. Ezt addig kevergettem mérsékelt tűzön, amíg meg nem pirult egy picikét. Akkor felöntöttem a forró mézes tejjel,  beledobáltam egy marék mazsolát, és addig kevergettem, amíg meg nem puhult a dara. Érdemes ekkor kis tálkákba szedni, mert hamar összeáll, de ha végül fagyis kanállal adagolod, mint én, szerintem az sem rossz ötlet! A végén szórd meg fahéjjal, hogy illatosabb, csinosabb legyen.

Ha érdekelnek további török receptek, azokat megtalálod az Instagram-oldalamon, ha pedig megtetszett ez a kulináris világjárás, akkor csak most, csak neked elárulom: a következő állomás Portugália lesz!

Velem tartasz?

Fiala Borcsa