Az úgy volt, hogy... barternyaralás, csapatépítés, egy hét a tengerparton, kihelyezett munkahét... de hát ezt már hallottátok. (Ha mégsem, akkor ITT, ITT vagy ITT olvashattok róla.) A kint forgatott mozi első részét a múlt héten láthattátok, most itt a második, ami – ha lehet – még őrültebbre sikerült. Szóval: őrület, reszketés, raki és röhögés „Sentidoban”: DTK-val, Szentesivel, Kormossal, Fialával, Zimrével, Szőcs Lillával és Both Gabival. Na meg Sanyival. Elviszlek magammal – nyári különkiadás, 2. rész.
Ha véletlenül úgy alakult, hogy a második részt láttad először, és érdekel az első is, akkor KATT IDE!
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
Benedek-Epres Panni továbblépett, de az az érzése, hogy az ország egy része nem lépett vele együtt. Köszöni, nem kéri többé az özvegyi fátylat és nem kéri az ítélkezést sem. Egyedülálló anyukaként új életet épített, autonóm nőként pedig saját vállalkozást. Öröm nézni!
Tíz év, 310 epizód, tízezer kilométer után az Elviszlek magammal című műsor befejeződik. Az utolsó, rendhagyó epizódban korábbi vendégek és olvasók kérdezik a műsorvezetőt, D. Tóth Krisztát. Moderátor: Fegyverneki Sanyi.
190 óra őszinte beszélgetés és 60 millió megtekintés után véget ér az Elviszlek magammal, amely 10 éve indult útjára – statisztikák és érdekességek a WMN és D. Tóth Kriszta műsoráról.
„A férjemnek nem erőssége a másokkal való törődés” – olvasom egy középkorú nő szavait a The Guardian tanácsadó rovatában. A levél írója a félelmeit osztja meg a világgal: attól tart, ha megbetegszik, magára marad. A sablonos válasz, amit kap, nem hiszem, hogy megnyugtatna bárkit, aki hasonló gondolatokkal küzd. De maga a levél, a témafelvetés nagyon fontos: nincs ember, aki élete bizonyos pontján vagy pontjain ne viaskodna efféle démonokkal.
Nunchi. Ezt a szót használják a koreaiak arra a fajta intuitív, ösztönös érzékenységre, ami közösségeik ragasztómasszájaként működik. Nunchival szeretnek, nunchival gyászolnak, nunchival tisztelik a környezetet és építik házukat, nunchiban vállalják a közös munka terhét, a traumák sebeit.
Hahó! Hallottátok a nagy hírt? Vagy lemaradtatok róla? Ne féljetek, arra a kis időre (míg friss) nem is éri meg odafigyelni. A divat kissé túlpörögte magát az utóbbi időben – legalábbis Gyárfás Dorka szerint.
