Ehhez képest én nyertem meg a lehetőséget, hogy részt vegyek egy workshopon, ahol azzal kecsegtettek, hogy olyan cukormentes süteményeket fogok rittyenteni, amilyet senki más. Persze az én szervezetemnek alapvetően mindegy, hogy valamiben mennyi a cukor, maximum a fenekem nő tőle, meg a vércukrom hullámzik, ám sokak számára ez tényleg kardinális kérdés. Ott vannak mindjárt a cukorbetegek, az inzulinrezisztensek, a PCOS-el küzdők példának okáért.

A helyszínen Szűcs Zsuzsanna dietetikust kifaggattam, hogy Európa egyik legkövérebb nemzeteként hogyan tudnánk kicsit visszavenni a kalóriákból úgy, hogy az illúzió mégis megmaradjon, mert nem mindenkit lehet egyik napról a másikra átállítani. Ezzel ő is egyetértett, és adott is pár tippet a kalóriacsökkentés érdekében.

Szűcs Zsuzsanna dietetikus

  1. A cukor arányát egy süteményben nyugodtan lehet tíz–tizenöt százalékkal csökkenteni, senki nem fogja észrevenni a különbséget. Aki még jobban odafigyelne, az répacukor helyett használjon édesítőszert, amiből általában a xillit és az eritrit jöhet szóba, könnyű adagolhatóságuk és szilárd halmazállapotuk miatt. Érdemes azonban tudni, hogy ezekkel nem lehet az élesztőt megfuttatni, azt a pár gramm cukrot be kell áldozni, úgyis „megeszi” az élesztő.

  2. A teljes kiőrlésű liszt sok mindenre jó hatással van: magas a rosttartalma, csökkenti a koleszterint és a vércukorszintet egyaránt. Egy átlag receptben, ha hatvan/negyven százalék a teljes kiőrlésű és a fehér liszt aránya, az már sokat segít az egészség megőrzésében. Sajnos a húsvéti kalácsnál ez a móka nem jön be, mert nem lesz olyan, mint az igazi.  

  3. A kalóriák csökkentésének érdekében a zsírtartalommal is lehet csalni. Ehhez  tejszín helyett joghurtot kell használni, vagy ha ez vállalhatatlannak tűnik, akkor elég a tíz százalékos a harminc százalékos helyett. A túrónál is érdemes a soványat választani a zsíros helyett. A vaj és a margarin zsírtartalma megegyezik, így itt az egyéni preferenciák döntenek.

  4. Akár gyümölccsel is lehet kalóriát csökkenteni, persze alacsony cukortartalmúakkal, azaz például bogyós gyümölcsökkel. Sajnos a banánt és más hasonló finomságokat el kell felejteni. A szabály egyszerű: minél édesebb a gyümölcs, annál több cukor van benne. A bogyósokat kelt tésztába sütve remek, kalóriaszegényebb desszertet kapunk.

Kuglóf

Én a márványos kuglófra csaptam le, mert már láttam magam előtt, ahogy a habos kakaó mellé ezt tálalom az elalélt barátnőimnek. Majdnem sikerült is, csak egy kicsit tovább kellett sütni, mint ahogy terveztem, de ezt tűpróbával le lehet ellenőrizni.

Hozzávalók:

210 g teljes kiőrlésű búzaliszt

90 g sima búzaliszt

150 g eritrit (vagy 37,5 g édesítőszer)

100 g vaj/margarin

3 tojás

3 dl növényi tejital/tej

1 csomag sütőpor

2 evőkanál holland kakaópor

1 teáskanál vanília aroma

Mivel kevert tésztáról beszélünk, ezért az elkészítése nagyon egyszerű, gyerekekkel is elő lehet állítani.

A vajat kissé megolvasztom, majd a tojásokkal és az édesítőszerrel habosra keverem. Nem lesz tán annyira habos, mint répacukorral, de ettől nem kell megijedni.  2,5 dl tejet adok hozzá, és összekeverem.

A liszteket egy másik tálban keverem össze a sütőporral, majd apránként adagolom a tejes keverékhez, és addig kavarom, míg csomómentes nem lesz. Ekkor két részre osztom a masszát. Az egyik felébe kerül a teáskanál vanília aroma, a másikba a kakaópor és a maradék fél deci tej.

Ha van otthon szilikonos kuglóf forma, az instant sikerélményt ad, ha nincs, akkor a klasszikus vajazós, lisztezős módszerrel kikenünk egyet, és rétegenként pakoljuk bele a krémesen folyós tésztát. Ha nem sikerül tökéletesre, nem kell összeomlani, mondd azt, hogy ez volt a koncepció! Ha kész, akkor a 190 fokra előmelegített sütőbe kell csak rakni, és negyven–negyvenöt percig, tűpróbával ellenőrizve megsütni. Ha fokozni akarod az örömöket, a tetejére mehet olvasztott csokoládé – természetesen cukormentes változat – és egy kis mandula.

Kókuszgolyó

Ha nem akarsz bajlódni a sütéssel, de te is akkora kókuszrajongó vagy, mint én, akkor itt egy gluténmentes desszert receptje is sok-sok kókusszal, amit vegán változatban is el lehet készíteni.

Hozzávalók:

400 g kókuszreszelék

250 g vaj/margarin

1,65 dl kókusztej

70 g kókuszliszt vagy mandulaliszt 

190 g porrá őrölt xilit

100 g hántolt mandula 

1 teáskanál rumaroma

A kókusztejet felforralom az édesítőszerrel, majd hozzáadom a rumaromát vagy egy nagyon kevés rumot – ha már! Ebbe keverem bele a kókuszreszeléket, a kókuszlisztet és a zsiradékot, majd összedolgozom. Pár percre ajánlott a fagyasztóba tenni, hogy kihűljön. Ha ez megtörtént, jöhet a gyurmázás, azaz a golyóforma kialakítása. A közepébe tehetsz egy mandulaszemet, de ha az túl sok, mással is lehet kísérletezni, ami kicsit markánsabb ízvilág, de nem üti a kókuszt.

Csokis-zabpelyhes keksz

Gyors vendégvárónak tökéletes ez a cukormentes keksz, ami nem is találkozott fehér liszttel.

Hozzávalók:

100 g teljes kiőrlésű liszt

100 g finomra őrölt zabpehely

100 g eritrit

1 teáskanál szódabikarbóna

100 g cukormentes étcsoki összetörve

2 tojás

100 g kókuszolaj/zsiradék

A feladat nagyon egyszerű: az összes összetevőt összekeverem, majd kis golyókat formálva olyan lapos kekszet csinálok belőlük, mint amilyet Sütiszörny evett mindig a Szezám utcában. A sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokra előmelegített sütőben tíz percig sütöm őket.

 Zimre Zuzsa

Képek: Chripkó Lili