Nyolccentis ciszta, három orvos, két teljesen eltérő műtéti terv

–

Sokszor hallja az ember, hogy minden okkal történik. Kifejezetten nehéz ezt a mondatot emésztgetni mondjuk egy friss diagnózis után. Egy petefészektumor 31 évesen ugyan mire okíthatja az embert? Itt ugyan mi lehet a tanulandó lecke?

A petefészek elváltozásait nem mindig kísérik egyértelmű tünetek. Az én esetemben is leginkább utólag vált világossá, hogy mi az, ami már nem számított normálisnak, és amivel túl régóta éltem együtt. Például: alhasi fájdalmak és puffadás, szúró fájdalom mozgás közben és alkalmanként fájdalom együttlét közben.

A petefészek elváltozásait ultrahanggal diagnosztizálják. Mire az én alhasi fájdalmamat végre egy szakember elég komolyan vette – spoiler: nem a háziorvosom volt, aki ebben segített –, egy sima hasi ultrahang is megmutatta, hogy egy több mint 8 centiméteres elváltozással van dolgunk. Az a valami konkrétan ott rikított fehéren az ultrahangon, a diagnosztizáló orvos szerint ezzel is jelezve, hogy nem folyadékkal, hanem valami sűrű anyaggal van dolgunk, ami további, azonnali vizsgálatokra ad okot.

Orvostól orvosig

Roboghat ilyenkor az ember tovább: jöhet a nőgyógyász, a hüvelyi ultrahang, majd az MRI-vizsgálat, hátha pontosabb képet kapunk.

A jelentéseken a következő megfogalmazásokkal találkoztam: tumor, a petefészek jóindulatú daganata, dermoid ciszta. Ezek mind ugyanazt a körülbelül 9 × 8 centiméteres elváltozást voltak hivatottak leírni – magyarázták nekem a nőgyógyászok, amikor értetlenül kérdeztem, hogy akkor ezek most itt szinonim szavak, vagy csak nem tudjuk, mivel állunk szemben.

Ezen a ponton három különböző orvos látott, szerencsémre a munkahelyem által biztosított magánkórházi rendszeren belül. Mivel az új háziorvos nem volt segítőkész, sem empatikus, örültem ennek a megoldásnak. Arról nem is beszélve, hogy így az MRI-vizsgálatra egy héten belül kaptam időpontot, míg állami intézményekben – mint tudjuk – ez sokkal tovább tart.

Az MRI után kellett szembesülnöm azzal, hogy bár a sebészorvossal való konzultációt szintén fizeti a biztosítás, magát a műtétet és az ahhoz kapcsolódó kötelező röntgent, labort, illetve az aneszteziológussal való konzultációt már nem. Hűha! Mibe fog ez fájni?

„Várni a műtéttel nem érdemes, hiszen a ciszta csak nőni fog, és ha a ciszta átfordul, a petefészek vérellátását is akadályozza majd, ami nagyon fájdalmas lehet” – hangzott el az ítélet a kedves nőgyógyásztól, aki az állami kórházban senkit nem tudott ajánlani, és beutalót sem tudott adni.

Indultak a pánikolós telefonok a barátnőknek: kinek van nőgyógyásza, aki megbízható, és műtétet is végez? Ezen a ponton érdemes megjegyeznem, hogy hét hosszú, külföldön töltött év után 2025 elején költöztem haza, ezért nem volt fix nőgyógyászom. Azt hiszem, abban sok nőtársam egyetért velem, hogy azért olyan nőgyógyászhoz szeretünk elmenni, akiről legalább egyvalaki mondott már pár jó szót – mégiscsak a lábunkat dobjuk fel előtte arra a bizonyos kétágú állványra, zokniban ugyan, de mindenképpen bugyi nélkül.

Két olyan orvost ajánlottak, akit meg tudtam látogatni magánpraxisban, hogy aztán majd hátha be tudnak vinni az állami kórházba. Befektetek most, hogy később ne menjen rá a gatyám – gondoltam.

Nyílt hasi műtét vagy laparoszkópos?

Az egyik műtéti időpont öt hónappal későbbre szólt volna, és a doktornő nem tudta megmondani, hogy nyílt hasi műtét lesz-e vagy laparoszkópos. Megint csak hűha volt a reakcióm, hiszen az egyik nyolchetes regenerálódást igényel, a másik pedig körülbelül háromheteset. Nagyon nem mindegy, hogy három kis vágásról vagy egy körülbelül 14 centiméteresről beszélünk.

A másik kórházi időpont már két hónapon belülre szólt volna, itt viszont egyértelműen a nyílt hasi műtétre szavazott a doktornő. A dolog komolyságát azzal érzékeltette: olyan lesz, mint egy császármetszésből való felépülés. Gyerek nélküli császármetszés?! Legrosszabb ellenségének sem kívánna ilyet az ember.

Ehhez kapcsolódtak a további részletek: a műtét háromnapos bent tartózkodást igényel, egy kórteremben, amelyen hatodmagammal osztozom. Látogatás nincs – hiszen úgyis alig tudok majd mozogni –, kontrázott a doktornő. Minél több részletet megtudtam, annál rosszabb lett az összkép a fejemben.

Azt még nem is említettem, hogy a műtétnél egyébként a rezidens orvosok is bent lesznek majd.

– Hányan? – kérdeztem.

– Maximum nyolcan – jött a válasz.

Sebaj, úgyis elpárolgott belőlem az a maradék szégyenlősség mostanában a sűrű vizsgálatok miatt. A műtétet is egy rezidens végzi majd, de a főorvos jelenlétében. Itt megint csak megálltam egy pillanatra. Tudom, hogy a rezidens orvos is orvos, és van már gyakorlata, de nem ugráltam örömömben ettől az újabb részlettől sem.

Kellett pár nap, hogy emésztgessem a lehetőségeket. Választási lehetősége az embernek márpedig mindig van. Nem sok mindenben vagyok biztos a harmincas éveim elején, de ebben igen. Még akkor is, ha két nem túl jó opció van terítéken: a te tested, a te választásod, hogy melyik mellett döntesz.

Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi az, amitől félek a műtét kapcsán, és a válasz az volt, hogy az ismeretlentől. Tovább olvastam hát a diagnózisommal kapcsolatban. Nem, nem a WebMD-n és nem a Redditen. Hanem találtam például egy angolul kiadott kutatást a petefészek dermoid cisztájának laparoszkópos eltávolításával kapcsolatban.

Több forrás igazolta, hogy a laparoszkópos eltávolítás igenis lehetséges és sikeres még akkor is, ha a ciszta nagyobb 8 centiméternél. Érdekes – gondoltam. Mégiscsak van ebben fantázia, és annyi minden szól a gyors regenerálódás mellett. Nem hagyott nyugodni a gondolat.

Felhívtam a nőgyógyászt, aki már befoglalta nekem a műtét időpontját, hogy még egyszer feltegyem a kérdést: meggondolná-e a laparoszkópos műtétet? A válasz továbbra is: NEM. Ezzel az osztályvezető főorvos is egyetértett.

A ciszta széteshet, és ha ez megtörténik, az további kockázattal járhat. Nem akar „halászni” a hasüregben, itt csak nyílt hasi műtét lehetséges.

Tudjuk, hogy a laparoszkópos műtétek technikai igénye nagyobb, mint a nyílt hasi műtéteké. Azt is tudjuk, hogy állami kórházban folyt már adománygyűjtés kifejezetten ezekre a gépekre a 2010-es években, méghozzá sikeresen.

Nem tudom nem feltenni a kérdést: vajon a technikai felszereltség korszerűsége mennyire befolyásolja 2025–2026-ban a magyar kórházakban azt, hogy milyen irányba terelik az orvosok a pácienseket? Én csak egy laikus vagyok, ez csak egy kérdés.

Mégiscsak kell egy harmadik vélemény. Még öt hónapot semmiképpen nem akartam várni, a magánkórház ellen csak a költsége szólt, úgyhogy megpróbáltam még egyszer.

Mennyi az annyi?

A szakemberekről szóló bemutatkozások olvasásából nagyon gyorsan kiderül, ki az, akinél a laparoszkópos tapasztalat hangsúlyos. Ebbe az irányba haladtam hát, és nem számított, hogy ismerős szakemberről van-e szó. Így találtam egy újabb sebész-nőgyógyászt abban a magánkórházban, ahol diagnosztizáltak. Ha azt mondja, nyílt hasi műtét, marad az eredeti terv. Ha mást mond, imáim meghallgatásra találtak.

A vizit sokkal jobban ment, mint amire számítottam. Most már nagy rutinnal, konkrét kérdésekkel érkeztem a műtétet és a lábadozást illetően. A doktor úr végigolvasta az összes eddigi vizsgálati eredményt, az MRI részleteit, elvégezte a hüvelyi ultrahangot, és azt mondta: ez egyértelműen elvégezhető kulcslyukműtéttel, tehát nyílt hasi műtétre semmi szükség. Ha minden jól megy, a petefészek állományának fele is megmenthető. Halleluja!  

A gut feeling is azt mondta, legyen ez a kórház és ez a szakember. Már csak az anyagiakat kellett tisztázni. A végösszeg 800 ezer forint volt, ami sok pénz – majdnem kéthavi keresetem. A döntés nem volt egyszerű, de utólag azt kell mondanom, hogy megérte. Tudom, hogy szerencsés helyzetben vagyok, hogy segítséggel ugyan, de ki tudtam fizetni az összeget.

A műtét után tíz nappal írom ezeket a sorokat. A műtét szerencsére sikeres volt, a szerv eltávolítására nem volt szükség, sőt a petefészek állományának 50 százaléka megmaradt. A sebeim gyorsan gyógyulnak, egyéb komplikáció sem szólt közbe.

Nagyon lassan ugyan, de már sétálok, és séta közben azon gondolkozom, hogy ha a tanulság itt az volt, hogy érdemes több szakember véleményét kikérni, és informáltan döntést hozni, akkor ezt a tanulságot boldogan viszem tovább magammal.

WMN szerkesztőség