–

Kajanyelv

A nemzeti identitás megőrzésében az ételekkel való kapcsolat a nyelvnél is fontosabb szerepet tölt be – állítják kultúrantropológusok. Való igaz: a töltött káposzta vagy a paprikás csirke akkor is a harmadgenerációs magyarok asztalára kerül, amikor a nyelv már igencsak megkopott, és az asztal körül ülőknek lehetőségük sem volt a magyar határ átlépésére. A gasztronómiai-érzelmi-lelki igényt kielégítő piaci résre felfigyeltek páran, így néhány nyugat-európai nagyvárosban már üzemel magyar bolt, ahogy a tengerentúlon rendelésre házhoz érkezik a pirospaprika vagy a májas hurka.

De hogyan lehet elővarázsolni a hazai ízeket ott, ahol a legfontosabb alapanyagok nem adottak vagy kissé más ízűek?

Ha nincs fehérrépa, füstölt kolbász, savanyú káposzta, akkor mit lehet tenni, ha vasárnapi ebédtől illatozó pesti körfolyosók emléke gyötri a külhoni magyart? Közösségi médiában aktív, külföldön élő magyarok osztották meg velem bejáratott módszereiket. Íme, a leggyakoribb stratégiák.

1. Figyeld a kezem, mert csalok!

Szabálykövető szakácsnők, érzékenyebb lelkű séfek ugorják is át ezt a pontot. Vessetek a mókusok elé, de édes paprika híján, én cukrozom a kaliforniai paprikával készült lecsót – mégpedig egy pekingi magyar étterem szakácsának javaslatára.

2. A ló-szamár analógia mentén: cukkinifőzelék és rakott krumpli-remake

Létezik olyan mértékű vágyakozás egy-egy magyar íz iránt, ami előcsalja méltán híres kreativitásunkat. A tökfőzeléket a legfontosabb alapanyag nélkül is el lehet készíteni: tök híján cukkiniből. Kelkáposztamentes helyeken kínai kel kerül a rakott kelbe, mások a rakott krumplihoz kolbász helyett virslit karikáznak, majd a vizuális és ízélményhez jól meg is paprikázzák. A helyi specialitások is befurakodtak ám a rakott krumpliba: helyszíntől függően hol a spanyol/mexikói chorizo, hol a portugál sertéskolbász, a linguiça kerül a tojás szeletekre.

Fehérrépát égen-földön nem találtam Amerikában, így jött helyette a külcsínre hasonló paszternák, ami a tökéletes esztétikai élmény mellett némi édes ízt adott a húslevesnek.

Ha pedig nincs időd zöldséget pucolni, és a lelked gyors honvágycsillapító megoldásra vágyik, akkor irány az első vietnámi étterem: a marhahúslevesük, a pho nekem tűzoltásként tökéletesen bevált ilyen alkalmakra.

3. A távollét szülte konyhatündérek

Előfordul, hogy kapható egy-egy alapanyag, de valami mégsem stimmel. Az itt fellelhető német savanyú káposzta és köztem speciel nem működik a kémia. Másoknak az „igazi” túró hiányzik, mert úgy tűnik, sem a német Quark, sem az angol farmer’s cheese, sem francia párjuk nem adja ugyanazt az élményt. Az én gyengém a savanyú káposzta.

Imádtam gyerekkoromban, amikor az októberre hidegre hűlt nyári konyha közepén nagyapám gumicsizmában állt egy hatalmas hordóban a savanyítandó káposzta tetején, hogy jó alaposan megtapossa.

Hordónyi mennyiséggel nem, de családi kiszerelésű, kisebb üvegbe rakott káposzta savanyításával már próbálkoztam – igaz, nem átütő sikerrel. Otthon az sem jutott eszembe, hogy házitündér-énemet építgeti majd a távollét: nem egyszer pároltam már gőz felett csokit, hogy csinos kis túrórudacskákat vonjak be vele. Mások a házi kolbászt hiányát enyhítik darált húsból készült kolbász-fűszerezésű húsgolyókkal.

4. Kincsesbányák 1.

A legtöbbek által hiányolt termékek között a túró, tejföl, gesztenye, petrezselyem szerepel. Úgy tűnik, az orosz, román, lengyel és török boltokra, vagy itt Kínában a Halal élelmiszert árusító élelmiszerüzletre lehet számítani. A napokban a libanoni falafel golyók és az orosz halkonzerv között túróra és tejfölre is bukkantam. Ez például Gulyás magyar módra – orosz barátaink tolmácsolásában. 

5. Kincsesbányák 2.

Néha igazi kincs-lelőhelyeket sodor az ember útjába a sors. Pekingben visszatérő vásárlója voltam egy idős bácsinak, aki a piac csarnok egyik eldugott zugában a szárított halfejek, gúlában álló szójacsíra és csípős kacsanyelvhalom mellett túrót árult. Itt, Kantonban pedig már messziről integet a kínai kofa, amikor meglátja, hogy a lótuszgyökértől, okrától és koriandertől roskadozó sorok között feltűnik a „karalábémániás” fehér asszony.

6. Illegális megoldások

Utólag bevallom, ilyenre is sor került. Szenegálban sóskaültetvényt alakítottam ki magamnak az erkélyen, és egyszer a Magyar Posta közreműködésével landolt két szál gyulai kolbász a postaládámban. A bőröndbe, a szoknyák közé rejtett gyulai kolbász azonban erőteljes üzenetértékkel bírt. Mivel a csomagom két nap késéssel érkezett meg, én 48 órán át rettegtem, hogy a British Airways képviselője a bevándorlási hivatal munkatársaival együtt jelenik meg, és kolbászostól toloncolnak ki az országból.

És miért fontosak a hazai ízek? Egy-egy étel illata, zamata, a hozzá kapcsolódó érzésvilág az identitás olyan rétegeibe jut el, ahova más szimbólumok nem képesek.

Én harmadgenerációs (negyed)bolgárként gyerekkoromban gyakran ettem a krumplis-zöldbabos rakott egytálételt, a gyüvecset, bulgáriai rokonlátogatásainkról a mézédes halvával tértünk haza, szilveszterkor pedig a mai napig készül a túrós lepény, a bányica, amibe szerencsét hozó pénzt rejtenek.

Bolgárul a gyerekkori verseken kívül, csak egyetemen tanultam egy évig, de a gyüvecs illata a mai napig visszahozza az egykori családi ebédeket, és az identitásomnak arra a részére emlékeztet, amit bolgár felmenőimtől kaptam. Egy-egy ételbe rejtett élménysor nagyban hozzájárul a kulturális emlékezéshez. Talán ezért sem működik köztem és a német savanyú káposzta között a kémia.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha tetszett szerzőnk írása, és szívesen olvasgatnál még tőle – vagy kíváncsi vagy, hogyan él egy amerikai-magyar család most éppen Kínában, akkor látogasd meg a Facebook-oldalát is!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ jeffbergen