Minden nyelv fejlődik, változik a használattal, hiszen minden korosztály, szubkultúra és társadalmi csoport hozzáteszi a maga kifejezéseit, rövidítéseit. Idegen szavak kerülnek bele (erről többek között ITT írtunk, de az azóta eltelt két évben is mennyit változott a nyelvünk!), és az sem ritka, hogy egy-egy generáció tagjai egészen másra gondolnak ugyanazon kifejezések hallatán.

Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy a hangulatjelek (emojik) világa is ugyanilyen fejlődésen megy keresztül, sokszor félreértéseket vagy vicces szituációkat okozva. Az utóbbi években nemcsak a hivatalos, de az informális kommunikáció nagyobb része is online platformokra került, így még inkább kirajzolódnak a generációk közti kommunikációs különbségek.

Idegesítő szokás vagy haszna is van?

A legtöbb felhasználó, ha nem is tudatosul benne, de hiányolja az írásos kommunikációból a nonverbális jeleket, amik egy személyes beszélgetésnél megvannak, rejtettebb üzeneteket is közvetítve a másik felé. Ezért jönnek jól a számtalan érzelmet és rejtett jelentést közvetítő kis ábrák, amik nemcsak az üzenetet rövidítik le, de segítségükkel olyan dolgokat is „megfogalmazhatunk”, amiket egyébként írásban nehezebben lehetne közölni.

„Van olyan ismerősöm az Instán, akivel soha életemben nem találkoztam, és kezdetben csak emojikkal kommunikáltunk. Nagyon izgi volt! Annyi mindent ki lehet fejezni velük. Bár a szavak embere vagyok, az igazán nagy érzelmeimről nehezen nyilatkozom, és úgy tűnik, sokkal jobban kifejezem a belső állapotaimat képekkel, GIF-ekkel vagy emojikkal. Sokszor érzem úgy, hogy beszédesebbek”

– mondja kolléganőm, Gyárfás Dorka.

Bár a legtöbben csak töredékét használjuk a rendelkezésre álló hangulatjeleknek, az egyre kifinomultabb készletből többen találják meg a számukra legmegfelelőbbet. Ez apró dolognak tűnhet, de engem például nagyon feldobott, amikor a többnyire alulreprezentált kedvenc sportolási formámat megtaláltam a hangulatjelek között (azt pedig el sem tudom képzelni, hogy a különböző bőrszínek és családformák megjelenítése mekkora eufóriát okozhatott az érintetteknek). A hatalmas felhozatalt végre kedvünkre variálhatjuk, hiszen sok esetben a megfelelő hangulatjel megtalálása ugyanolyan fontos, mint a megfelelő kifejezés. 

 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Egy emoji nélküli üzenet unalmasnak, bunkónak vagy túl komolynak tűnhet

Míg néhány éve elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy-egy céges e-mailbe hangulatjelek kerüljenek (sok munkavállaló ezt továbbra is szakmaiatlannak, oda nem illőnek érzi), mára a barátságos hangvétel és a nyitottság kifejeződéseként jelennek meg még a munka világában is. „Rutinszerűen használom az emojikat, bár eléggé idegesítenek, de beépültek a virtuális kommunikációnkba, és ha olyan levelet vagy üzenetet kapok, amiben egy sincs, akkor elkezdek gyanakodni, hogy valamit rosszul csináltam” – meséli Both Gabi.

Dián Dóri azonban vele ellentétben igyekszik nem túlgondolni a hangulatjelek hiányát: „Én még kicsit mindig úgy érzem, hogy ha valaki nem használ emojit, akkor az annak a jele, hogy mérges, nincs jó kedve, vagy ezzel akarja érzékeltetni a mondandója komolyságát – miközben tudom, hogy ez az esetek többségében nincs így, csak már nem annyira menő emojit használni.”

Nem csupán az a kérdés, használjuk-e, az sem mindegy, milyen az az emoji

Számtalan szociológiai kutatás foglalkozik azzal, hogy a különböző korosztályoknak mit jelent egy-egy népszerű hangulatjel (a British Columbia Egyetemen lexikont is alkottak hozzá, hogy megfejthetők legyenek az ábrák mögött megbújó érzések). Én is összegyűjtöttem a saját környezetemből párat, néhány esetben azonban még korosztályon belül is egészen mást jelentenek az adott hangulatjelek.

Íme, egy kedves mosoly, ami semmi komolyat nem jelent, mégis hiányzik, ha nincs ott. A legtöbb barátom viszont inkább szarkasztikus értelemben használja, ha a kortársaival beszélget: „Ez az emoji kicsit pszichopata, »tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne, de egyébként menj a francba«. Akkor használom, ha felcsesznek vagy megbánt valaki – élőben ilyenkor flegma fejet vágnék. Kivéve, ha a szüleink korosztályával beszélgetek, mert tudom, hogy nekik mást jelent.” Sokan csatlakoztak ehhez az irányhoz, valaki szerint kényelmetlenül mosolyog a figura, „folytasd még a hülyeségeidet”-fej, őszintétlen, mások szerint pedig „sorozatgyilkos emoji”.  

Sokan nem tudják mire vélni ezt a hangulatjelet, én is ritkán kommunikálok vele, gyakori használói azonban általában ciki helyzetekre vetik be. „Olyan kérdéseknél használom, amikre igent remélek, de sejtem, hogy nem lesz a válasz.” Más viszont így vélekedik róla: „Mintha a holdon lennék, és hallgatnám, ahogy az űrruhámból szökik a levegő, miközben nem találom rajta a hasadékot.”

2015-ben annyira népszerű volt ez a hangulatjel, hogy az Oxford Dictionary az év szavának választotta, és azóta sem ment ki a divatból. „Szinte automatikusan használom a mondatok végén, akkor is, ha nem indokolt” – meséli egy barátom. Más „komoly mondatok lazítására” használja, vagy amikor vicceset mond valaki. Megint mások szerint azonban túl harsány, ők megmaradnak inkább a régi vágású XD-nél.  

„A szüleink kedvenc hangulatjele” – jött azonnal a válasz, amikor bedobtam a feltartott hüvelykujjat a beszélgetésbe. Igaz, nekem is el kellett magyaráznom anyukámnak, hogy a hosszú üzenetre válaszként bevetett lájkjelnél kevés flegmább dolgot küldhetsz a Z generációs gyerekednek, és a legtöbben nem „vettem, értem, szuper” -ként, hanem „ez nem érdekelt, de rendben”-ként fogjuk értelmezni. Cserébe abban is egyetértettünk, hogy hivatalosabb körökben, illetve reakcióként teljesen rendben van, ott egy visszafogott tetszésnyilvánítás a szerepe.

Személy szerint az egyik leggyakrabban használt hangulatjelem, a kellemetlen helyzetektől a bizonytalanságon át a „vicces, de nem illene rajta nyilvánosan nevetni” -ig mindent lefed. „Én akkor használom, ha megkérek valakit valamire, és szeretném, ha megszánna, vagy ha valamit tudom, hogy elrontottam” – mondta valaki. „Remekül működik a »nem akarlak zavarni, de amúgy…« szitukban is, esetleg egy potenciálisan konfliktust kiváltó mondatot lehet vele enyhíteni” – írták páran.

 

Ebben volt a legkevesebb eltérés a válaszadóim között, lényegében mindenki egyetértett, hogy szeretetet, együttérzést vagy hálát fejeznek ki vele leggyakrabban, vagy ha jeleznék egy szeretett személynek, hogy éppen gondolnak rá. „Ha egy barátom nehéz helyzetben van, virtuális ölelésként mennek a szívecskék, de a köszönöm mellé is odakerülhet.”

A legtöbben a barátokkal, családdal használják ezt az emojit, vagy ha megköszönnek valamit. „Én csak olyanoknak szoktam küldeni, akiknek offline is adnék puszit” – fogalmazott egy válaszadóm. Mások viszont flörtöléskor használják a leggyakrabban, de ismeretlenektől kifejezetten kellemetlennek érzik.

Mindig vegyük figyelembe, kinek megy az üzenet

Ahogy az ofőnk is gyakran mondta, fontos, hogy disztingváljunk.

Nem mindegy, kinek megy a szívecske, és Borcsa kajaposztjaival ellentétben, amik alatt bók egy nyálcsorgatós emoji, egy idegent biztosan tiltanánk egy hasonló kommentért a nyaralós fotónk alatt.

A barátom egyik professzora egyszer hosszas bocsánatkérő e-mailt írt, miután megtudta, hogy az általa minden hallgatóknak szóló üzenet végére odabiggyesztett mosolygós fej a huszonévesek között inkább flegma, passzív-agresszív jelentéssel bír (bár ahogy az én válaszadóim is megfogalmazták, a legtöbben tisztában vagyunk vele, mennyire más jelentést hordoz ez a hangulatjel a különböző generációknak). Annak ellenére, hogy többen is írtak neki: „emiatt ne aggódjon”, ezután minden mosolygós fej után odaírta zárójelbe, hogy „ez a fej kedvesen mosolyog”. 

 

Nem fogok megsértődni, ha egy családtagom lájkjellel reagál egy üzenetemre ahelyett, hogy szöveges üzenetet írna, és igyekszem egyszerűen értelmezhető hangulatjelekkel kiegészíteni a mondandómat, ha nem a legközelebbi barátaimnak írok. Megtalálhatjuk ugyanis a középutat mindenben, miközben időnként azért ne felejtsünk el jókat mosolyogni azokon a helyzeteken, amik a kisebb-nagyobb félreértések miatt alakulnak ki.

Meséljetek, ti hogy álltok a hangulatjelekkel?

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Rawpixel

Pichler Zsófi