A durva tartalmaktól szoronganak a gyerekek? – Így válasszatok filmet családi mozizáshoz

–

Az első és legfontosabb: IMDb parents guide!

Szerintem a mai családi háztartásokban az egyik legnagyobb konfliktusforrás, hogy MIT NÉZZÜNK este, hétvégén, akármikor. Tudom, tudom, miért nem olvasunk, és megérett a világ a pusztulásra, meg nemtudommi. Miközben én (öreg Y generációs), csak azért nem éltem meg gyerekként ezt a problémát, mert rohadt kevésből lehetett választani, de ettől még nem néztünk kevesebb ideig tévét. Tapasztalatom szerint azonban a valódi verseny minőségbeli javulással jár, szóval szerintem nem rossz, hogy egymillió tartalom áll rendelkezésünkre, csak tényleg meló kiválasztani a helyzethez illőt.

A gyerekeim még abban a korban vannak, amikor létezik úgynevezett repetitivitási igény, vagyis, amit szeretnek, azt huszadszor is szeretik, ezért az első négy Harry Potter-filmből akár több perces párbeszédeket is tudok idézni, a Mamma miát meggyűlöltem (de van olyan a családunkban, aki soha nem is szerette, mégis rákényszerült a félpasszív fogyasztására nem is egyszer), a Neveletlen hercegnőtől meg az Apád-anyád idejöjjöntől meg sikítófrászt kapok (már).

Vannak tök szuper és egészen friss családi filmek (Igen nap, Kilenc élet), de a gyerekeim pont abban a korban vannak, hogy a nekünk nosztalgikus alkotások is csábítóak számukra. Csak hát, ezekkel

az van, hogy amit te gyerekként láttál, és úgy emlékszel, hogy egy tök lájtos kis film, az könnyen lehet sokkal durvább, mint amire számítasz.

A nagy rácsodálkozásunk erre az Apáca Show volt, amiben mi lehet durva – APÁCÁK énekelnek, nem? Na, ennek a filmnek az első öt percében lelőnek egy embert (jó, nem látszik nagyon, de akkor is). Később majd azt is elmondom, hogyan reagáltunk erre, mivel természetesen a gyerekeinkkel néztük éppen, és ők is látták a lelövést. A második részét nyomoztam épp az IMDB-n durvaság tekintetében (konkrétan, hogy ott is lelőnek-e valakit), amikor belefutottam az úgynevezett „Parents Guide” fülbe, ahol nemcsak a lelövés tényére és időpontjára találtam rá, hanem arra is, hogy hányszor szerepel a filmben a „segg” és a „kurva” szó. 

 

Ez a csodálatos menüpont ugyanis felosztja a gyerekek szempontjából esetleg problémás tartalmakat (eredetileg angolul olvashatók az információk, de akár fordítóprogrammal is használható): 

• szex és meztelenség, 
• erőszak és vér, 
• csúnya szavak, 
• alkohol, drog, cigaretta,
• félelmetes, túl intenzív jelenetekre

A tájékoztató pedig pontról pontra leírja, hogy melyik milyen gyakorisággal bukkan fel a filmben, és nagyjából hol lehet rá számítani. Elképesztően leegyszerűsíti a döntést, hogy az adott film való-e már egy gyereknek, vagy sem, különösen az adott gyerek ismeretében. (A menüpontot elég piciben a nagybetűs „Did you know?” menüpont fölött találjátok.)

Na de mi való egy kisiskolásnak?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Először is,

nagyon sokan vagyunk, akik gyerekként szülői felügyelet nélkül néztünk mindenfélét, vagy játszottunk erőszakos játékokkal, mert akkoriban még nem volt ez a nagy helikopterezés a gyerekek körül.

És – mondják sokszor, akik ezzel érvelnek – mégis ember lett belőlünk. Az valahogy nem kerül terítékre, hogy ezeknek az élményeknek köszönhetően mennyire lett szorongó ember belőlünk… Ezzel párhuzamosan a világ körülöttünk sokat változott, a mai gyerekeket sokszor már egészen kicsi korukban beszippantja a meglehetősen félelmetes Harry Potter-univerzum, míg a szülők nagy része valóban Harryvel egykorúként fogyasztotta az egyre durvuló regényfolyamot (vagy kicsit idősebben, mint például én).

A reklámok, az óriásplakátok és maga a világ is egyre durvább. Úgyhogy szerintem

nem az a megoldás, hogy a gyerekeket extrém módon kipárnázzuk, hanem az, hogy beszélünk az erőszakról, a durvaságról és az ezzel együtt járó szorongásról is.

Erre pedig nagyon jó kiindulópontot adnak a filmek.

Itt jön a képbe a bűnlajstromunk, vagyis azok a korosztályos besorolás szerint nem ekkora gyerekeknek szánt alkotások, amiket mi mégis megnéztünk egy-egy családi mozieste alkalmával: a Taxi-filmek (franciák, az erőszak mindig inkább csak vicces, de szexben azért erősek), az Ace Venturák (a legkevésbé PC-filmek a világon, de tele vannak cuki jelenetekkel, például amikor az állatok előbújnak Ace lakásában), az Ocean’s-sorozat mind a négy filmje (igazából nincs benne erőszak, csak lopás, mi meg – ugye – erre a világra neveljük a gyerekeinket, hahaha), az Olasz meló (ebben is van lövés). 

 

Mivel a mai menő gyerekkönyvek jelentős része „nyomozós”, bűntényfelderítős, ezért a gyerekek szerintem eléggé rajta vannak ezen a tracken, és nagyon élvezik a hasonló tematikájú a filmeket. Ha belegondolok, hogy szülői szemmel mekkora eredmény, hogy a Bogyó és Babóca után alig pár évvel már az Ocean’s Eightet nézem a lányaimmal, akkor ennek eléggé örülök.

Na de mi a teendő, ha történik valami rémisztő egy filmben?

Először is, szerintem egészen sokáig minden egyes új filmnél jelen kell lenni szülőként. Nem félig, közben dolgozva (arra ott vannak a jó kis újranézések), hanem teljes fizikai és szellemi valónkban és koncentrációval. Másrészt

az IMDb Parents Guide segítségével öt perc alatt (amíg kipattog a popcorn) fel lehet készülni a filmből.

Amikor pedig valami olyan jön, ami kérdéseket vet fel, akkor két fontos szülői feladat van: a magyarázás és a spoilerezés.

Amikor lelőttek egy embert az Apáca showban, rögtön megállítottuk, és megbeszéltük, hogy ezt csak eljátszották, igazából nem lett semmi baja a bácsinak (az én gyerekeim könnyű helyzetben vannak, tévéműsorok kapcsán már hallottak a vágásról, így erre tudtunk építkezni, de előhoztuk a halloweenre beszerzett művért is, és a színházi élményeiket, szóval minden olyat, amihez tudtak kapcsolódni). Ez a magyarázó rész, hogy megnyugodjanak: ez „csak” mese.

Egy másik filmben (Kilenc élet) egy fiú leugrott egy magas épület tetejéről, és egészen olyan hatást keltett, mintha öngyilkos akarna lenni (a gyerekeim hallották már ezt a szót, persze nem tőlünk, de kellett már beszélnünk erről). De a csodás Parents Guide-nak köszönhetően én tudtam, hogy ejtőernyő volt rajta, amit végül kinyit, úgyhogy szó sincs öngyilkossági szándékról, „csak” bázisugrásról – és az ugrás előtt el is mondtam a gyerekeknek. Persze így kimaradtak némi izgalomból… de megúsztak némi parát is.

Egyébként is az a tapasztalatom, hogy nem lehet előre tudni, hogy egy gyerek mitől fog szorongani.

Az egyik lányomért néhány éve kicsit késve érkeztem meg az oviba, és hiába írtam az óvó néninek, nem látta. Ekkor elmeséltem, hogy engem egyszer „ott felejtettek” az iskolában, mindkét szülőm azt hitte, hogy a másik megy értem, én meg a takarítónénivel várakoztam kora estig, amikor végül úgy döntött, hogy kikeresi a naplóból a (vezetékes) számunkat, és felhívja az anyukámat, mert még a végén a nyakán maradok. Ezt egy kedves és vicces sztorinak szántam, jelezve, hogy a félórányi késésemmel nem is járt olyan rosszul. Hát, nem így sült el. Azóta a fő szorongása, hogy egyszer elfelejtünk érte menni. Ehhez képest számára semmi egy művéres akciójelenet. Szóval szerintem nem érdemes rágörcsölni ezekre a dolgokra, mert valamit úgyis elrontunk. És a családi történetekhez nincs Parents Guide az IMDb-n.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Geber86 

Tóth Flóra