telekom - magenta

 

1. Tanulás, fejlődés, tudás, tájékozódás

„Információalapú lény vagyok, az internet számomra maga a Kánaán, így én az egyetemet is online csinálom. Nagyon klassz, hogy nincs helyhez kötve. Net nélkül sehova sem jutottam volna. Kitárult a világ. Az internetnek köszönhetően rengeteget tanultam arról, ami érdekel.” (Tündi)

„Nálunk azt látta a fiam, hogy anya olvas a tabletjén, és ha valamire nem tudja a választ, együtt rákeresünk a neten. Gyerekkoromban kiírtam az ismeretlen szavakat a regényből, amit épp olvastam, és szombaton elkerekeztem a könyvtárba, ahol kikerestem mindegyiket az értelmező kéziszótárból. Megvolt a maga bája, de nem hiányzik annyira, mint amennyire egyszerű most az internettel az idegen szavak kikeresése.” (Brigitta)

via GIPHY

„Például ezeket a remek cikkeket a WMN-en is a mobilomon olvasom, bárhol, bármikor! És információszerzésére is tökéletesen kéznél van mindig.” (Erika)

2. Időspórolás

„Szuper, hogy postán való sorban állás helyett online befizethetek, az online vásárlást is remeknek tartom, de a legjobb, hogy online tudok dolgozni itthonról. Ez nagyon kényelmes nekem is, meg a tanítványaimnak is.” (Dóra)

„Örök hálám az internetes vásárlásokért! Kényelmesen, az ágyból megvehetek mindent, miközben a gyerekek alszanak, méghozzá sorban állás és idegeskedés nélkül. Ez számomra megfizethetetlen. A csekkeket is online fizetem, a gyerekkel pedig sok mesét és zenét hallgatunk – szintén netről. Nyilván igyekszünk ésszerű keretek között maradni, az online mesehallgatás sohasem megy a szabadtéri játék, séta rovására.” (Mónika)

„Falun lakunk, a férjem a városban dolgozik, a banki átutalásokra a munkaidejéből kellett elvennie, vagy munka után a terminálon idétlenkedni. Most mindez pár kattintás.” (Brigitta)

via GIPHY

„Azt vettem észre, hogy az internettel nem több időm lett, hanem átcsoportosultak a dolgaim, amire időt akarok szánni. Például régen éjszakába nyúlóan rajzoltam, festettem, most maximum tizenegyig, ami így, negyven felett kényelmes, mégsem kell lemondanom róla.” (Brigitta)

3. Szervezés

„Imádom a lapozgatós naptáramat, ahol áthúzhatom az elvégzett feladatokat (és igen, nekem a kézmozdulat kell, nem érem be a kattintással). A naptár azonban sokszor itthon marad, szóval mégsem annyira jó. A telefonos naptárhoz azonban még nem sikerült felnőnöm.” (B. Ágnes)

„Nálunk már csomagot is lehet itthonról feladni online, és ki is jönnek érte. Halleluja!” (É. Ágnes)

„Kívánságlistákra Pinterest boardokat használunk a családdal, a fotókra pedig ott az iCloud.” (Mikolt)

„Mi Google Drive-ban közösen szerkesztett ajándéklistát használunk.” (Eszter)

4. Közlekedés, utazás

„A térképfunkció vicces a mobilon, mi ugyanúgy eltévedtünk vele, mint a papíralapúval annak idején, de így olyan dolgokat láttunk, amit sok turista nem, és ezért hálás vagyok.” (Brigitta)

„Összevissza dolgozom a városban, régen állandóan izgultam, hogy odaérek-e időben a megbeszélt helyekre. Most csak beírom az appba, hová és hányra kell megérkeznem, a többit megtervezi nekem.” (Sári)

„Fantasztikus, hogy külföldön is milyen jól tudunk tájékozódni a telefon segítségével, arról nem is beszélve, hogy pár kattintással remek helyeket lehet találni. A múltkor például egy olasz városban, amikor megéheztünk, kinéztem a telefonomról egy közeli halas éttermet – tíz perc múlva már az asztalnál ültünk.” (Bori)

via GIPHY

5. Okosotthon

„Fűtés, lámpák telefonról irányíthatók. A fűtőrendszerünk csekkolja a GPS-ünk alapján, hogy mikorra érünk haza, és addigra fűti fel a lakást. Persze az ablaknyitásra is reagál.” (Mikolt)

6. Vásárlás

„Nekem a házhoz szállításos bevásárlás nem jött be, viszont cserébe egy olyan bevásárlólista-appot használunk, ami szinkronizál a két telefon között, és az adott boltban egyből megfelelő sorrendben mutatja a vásárolni valót, hogy ne kelljen visszaszaladni. Az impulzusvásárlás így szinte nullára redukálódik. Ruhákat, cipőket pedig kilencven százalékban online rendelünk.” (Mikolt)

„Online bevásárlás nélkül már éhen is haltunk volna. A kétéves fiam a piacozást bírja, sőt élvezi, az áruházi vásárlás viszont rémálom… minden non-food is futárral érkezik hozzánk. Vásárlás és postán sorban állás helyett, ami szintén egy kiképzőtábor a gyerekkel, inkább biciklizünk, játszóterezünk, udvaron rohangálunk, és mindenki nyugodtabb!" (Emőke)

7. Szabadság

„Ha nem lenne a telefonom, ahol receptet olvasok, feljegyzéseket készítek, tervezek, utánajárok, ajándékot veszek, bankot intézek, cikkeket olvasok, és nem utolsó sorban tájékozódom a világról négy fal között élő anyukaként, nem tudom, mit kezdenék az életemmel.” (Eszter)

8. Kapcsolattartás

„A közösségi médiának igenis vannak előnyei. Kétezer kilométerre lakom a szülőotthonomtól, rokonaim, barátaim élnek Amerikában, Hollandiában, Svédországban… szanaszéjjel a világban. Velük csak így tudom tartani a kapcsolatot.” (Tündi)

„Milyen jó, amikor a mamáék a világ másik végéről videótelefonálnak, ha a gyerekek a kádban játszanak épp!” (Mónika)

via GIPHY

„Rettenetesen kíváncsi vagyok a világra, nekem kitágította a lehetőségeimet a net ezen a téren. Az emberi kapcsolataim amúgy is szűk területre korlátozódnak, nagyon zárkózott vagyok – divatos szóval introvertált személyiség –, ezen nem szűkített a netes világ.” (Brigitta)

„Mi valós idejű helyzetmegosztást használunk a térképen a családdal. Nem csekkoljuk állandóan egymást, de egy fesztiválon például így a legkönnyebb megtalálni egymást, vagy az állatkertben, ha a másik irányba ment el a párom a másik gyerekkel.” (Rita)

+1 Árnyoldal – avagy, ennek az egésznek a kulcsa: az arányérzék!

„Az jó, hogy az online ügyintézéssel időt spórolhatunk, viszont ezzel párhuzamosan szerintem elveszítjük a kapcsolatot is sok emberrel.” (Katalin)

„Szempillantás alatt beszippant és függővé tesz a digitalizáció. Észrevettem magamon, hogy ha otthon felejtem a telefonomat, szorongok. Nagyon ritkán fordul elő, hogy nem vagyok 0-24-ben elérhető. Ez nem biztos, hogy jó.” (Ágota)

„Számomra a digitális ügyintézés rengeteg pluszmunkát generál. Persze, sokszor kényelmes, de bevásárolni például el tudok menni a már nagyobb gyerekekkel együtt is, az online vásárláshoz viszont külön el kell hessegetnem őket, hogy hatékony legyek.” (Judit)

„Harmincegy éve benne vagyok az informatika világában, ez is lett a szakmám, ezért sokkal elfogadóbb vagyok a technikai dolgok iránt. Én is élvezem a kényelmét, de azon kívül, hogy sokat ad a technika, sajnos el is vesz. Valóban jóval több idő juthat sok mindenre, de a net adta lehetőségek megismerése időt vesz el a munkától, a családtól vagy akár az alvástól. Ha szerencsés alkat vagy, akkor csak a hobbira fordított időből megy el, de sokan nem szerencsések. Ez lesz az új társadalmi kihívás: közelebb leszünk egymáshoz, de egyben távolabb is.” (Károly) 

Fiala Borcsa és az olvasók

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images