–

WMN: Mi volt az első olyan kudarcélményed, amire vissza tudsz emlékezni? Hogy viselted?

D. Tóth András: A sporthoz kötődik. Akkor hagytam abba a teniszezést, amikor az a srác is elkalapált egy versenyen, akit még én hívtam le a pályára először. Akkor szembesültem először azzal, hogy sok minden lesz, amiben nem tudok a legjobb lenni, és valahogy el kell majd ezt fogadni. Sportágat váltottam. Utána már csak csapatsportokat csináltam.

WMN: Van túlélési taktikád bukás esetére? Ha igen, mi az?

D. T. A.: Tudomásul veszem a bukást és elemzem, mit rontottam el, hogy ezt legközelebb már ne tegyem meg, és igyekszem gyorsan újabb kihívást találni, hogy átlendüljek a holtponton.

WMN: Ha valami nem sikerül, elemzed a helyzetet, keresed az okokat vagy igyekszel továbblépni?

D. T. A.: Igen, elemzek, de nem látványosan. Inkább magamban. Elalvás előtt szoktam leginkább azokon a történeteken gondolkodni, amelyek számomra rosszabbul értek véget, és mindig azzal a jó érzéssel alszom el ilyenkor, hogy a hasznomra válik majd.

WMN: Szerinted a sikereidhez mivel járultak hozzá a kudarcaid?

D. T. A.: Azt nagyon sokat hallottam életemben, hogy az okos ember a mások hibáiból, kudarcaiból tanul. Nem tudom, ez mennyire igaz. Én akkor nagyon buta vagyok, mert kifejezetten szerettem a saját hibáimból tanulni. Sokkal jobban megjegyeztem minden rossz döntésemet. Mások hibáira sokszor szerintem csak legyintünk.

WMN: Sorolj fel öt olyan magyar embert, aki szerinted sikeres.

D. T. A.: A nővérem D. Tóth Kriszta. Sebestyén Balázs, Majoros Péter Majka, Hozleiter Fanni, Rost Andrea… és még sorolhatnánk reggelig.

 

Jakupcsek Gabriella, Fördős Zé és Jásdi István válaszait a nevükre kattintva olvashatjátok el.

Képek: Csiszér Goti/WMN - Goti Photography